2020.11.30.
Nagy lépésre szánta el magát a Starbucks
A kávézó vendégei rengeteg szemetet termelnek, ezért tenni kellett valamit.
Nagy lépésre szánta el magát a Starbucks: megadóztatják az elviteles papírpoharakat. A kávézólánc közleményben jelentette be, hogy hamarosan több országban teszteli a plusz díjas rendszert. A műanyagot is tartalmazó papírpoharak nagy gondot okoznak Nagy-Britanniában is, ezért ott már be is vezették az **5 penny-s (18 forintos)**kiegészítést az elviteles, papírpoharas kávékra. Azok pedig, akik a saját újrahasznosítható poharukat választják a kávéjukhoz, 25 penny-s (88 forint) kedvezményt kapnak.

A plusz díj bevezetésével egy időben a többször használatos poharakat is elkezdték jobban reklámozni, amiket egy euróért kínálnak, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek. A lépéstől azt remélik, hogy az emberek leszoknak az egyszer használatos, környezetszennyező poharakról, és inkább a többször használható változatot választják.
Korábban mi is írtunk róla, hogy a Starbucks poharaival az a legnagyobb probléma, hogy rengeteg fát kell hozzájuk kivágni, valamint műanyagot is tartalmaznak, ezért nagyon nehezen bomlanak le.A kávéóriás minden évben közel 4 milliárd papírpoharat (!!!) ad el a koffeinre éhes vásárlóknak.
Ezeket olvastad már?
Hogy a fenébe lett lila a Starbucks kávéja?
A Starbucks nagy dobással próbálja meg feldobni a tél utolsó heteit Ázsiában. Ilyen kávét tuti, nem láttál még!
A Starbucks tud róla, mégis ennyi újrahasznosítatlan papírpohár kerül évente...
A legnagyobb papírmalmok sem tudják újrahasznosítani azokat a papírpoharakat, aminek belsejében műanyag bélés van - ilyenek a Starbucks poharai is.
6+1 elképesztő eset, amik tényleg megtörténtek a Starbucks kávézókban
A kávézóban szülés már-már nem is meglepő dolog. Vannak ennél durvább sztorik is, és persze ott van Ashton Kutcher.
Elárulták a Starbucks dolgozói, mi volt a 8 legrosszabb ital,...
Vannak rosszabb italok az unikornis-frappuccinónál. A baristák szerint ezek...
via Foodbeast
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Fasírt
A fasírt szinte minden háztartásban vissza-visszatérő szereplő, és ha eddig nem voltál tisztában vele, hogy hogyan kell elkészíteni, a következő recepttel Te is bátran ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















