2020.11.30.
Nagy tél végi konyhai rendrakás - vigyázz, ha kipróbálod, rákapsz!
Igen, jól látod, ez most egy előrehozott takarítás, amikor kiselejtezheted a kamrát. Meglátod, érdemes lesz belevágni. Olvass tovább, hogy kedvet kapj!
Egyszer valaki kitalálta, hogy a tavaszhoz a nagytakarítást kell kötni. Ki tudja, talán azért lett közismert szokás ebből, mivel a szép tavaszi napsütésben jobban látszik a por a bútorokon, és észrevehetőbben repkednek a padlóburkolat felett a porcicák... Lehet, hogy ennek más oka is, de ezen felbuzdulva kitaláltuk, hogy ezennel bevezetjük szótárunkba a nagy tél végi konyhai rendrakás fogalmát.

- Részint azért gondoltunk erre, mivel szinte minden háztartásban felhalmozódnak ilyenkor a ünnepi főzések és vendéglátások maradványai.
- A hűtőszekrény és a konyhai szekrények roskadoznak a különböző tárolóedényektől és műanyag dobozoktól, melyek tartalma akár már feledésbe is merült.
- Másrészt az ünnepek alatt és után egyaránt folyamatos a helyhiány. Ilyenkor tele a padlás – párdon, a konyha - olyan alapanyagokkal, melyeknek nemhogy a nevét nem tudjuk, de néha azt sem, hogy pontosan mire is kellene őket használni.
- Cikkünkkel igyekszünk segítséget nyújtani a jobb helykihasználásban, és rávezetni titeket, hogy mitől szabadulhatunk meg nyugodt szívvel annak érdekében, hogy rendezettebb legyen a konyhánk. Induljon hát a nagy tél végikonyhai rendrakás.

1. Nyitott magos zacskók
- Ki ne rakosgatott már volna majdnem üres, nyitott zacskókat, melyekben egy-két szem mogyoró, dióbél vagy egy kevéske mandula található. Valahogy mindig nehéz rendesen visszazárni ezeket a zacskókat, így tartalmuk állandóan kiszóródik.
- Hajítsuk ki őket, vagy készítsünk belőle egy vegyes tálkát, vagy daráljuk bele egy sütibe, hacsak nem avasodott meg valamelyikük.

2. Teljesen beszáradt régi mézes edények
- Nehéz rávenni magunkat, hogy egy mézes bödönt kidobjunk, még akkor is, ha már csak egy gramm édes méz rejtőzik benne.
- Amikor még a forró vizes áztatás ellenére is megmozdíthatatlan a teteje a kikristályosodott cukor miatt, akkor lehet, hogy mégis érdemes búcsút intenünk kedvenc mézes üvegünknek.

3. Ismeretlen tartalmú olajos- és ecetesüvegek
- Válaszd ki a kedvenc olajaidat, eceteidet, szószaidat, melyeket rendszeresen használsz. Tedd ezeket jól látható és könnyen elérhető helyre a polcodra.
- Az összes többit szabadítsd meg az elfelejtettek unalmas és szomorú életétől. Meg fogsz lepődni, mennyi hely szabadul fel a konyhádban.

4. Különböző zacskónyi szárított babok, lencsék
- Emlékszel még az idejére, amikor utoljára felhasználtál egy zacskónyi szárított babot? Ha nem, akkor ki vele, vagy azonnal fogj bele egy bableves elkészítésébe.

5. Fűszerkeverékek, melyeket soha nem használtál
- Nincs szükséged olyan fűszerkeverékekre, melyeket a rokonaid vagy kollégáid ajándékba hoztak neked utazásaikról, sem olyanokra, melyek összetevőit, nevét és felhasználási módját sem ismered már vagy ezer éve.
- Összpontosíts inkább arra, hogy rendszerezed az alap fűszerkészletedet (pl. só, bors, fokhagymapor, kömény, rozmaring, csilipor, fűszerpaprika stb.).

6. Tető nélküli műanyag dobozok gyűjteménye
- Ne gondoljuk, hogy a tető nélküli dobozok teteje egyszer majd előkerül, mert nem fog felbukkanni. Valószínűleg az elvesztett fél zoknikkal együtt bújnak meg egy biztonságos helyen az idők végezetéig.
- Mehet az összes félig használható doboz a szelektívbe, és ruházzunk be inkább egy jól használható és összeszedett doboz-szettbe.

7. Félig felhasznált tészták
- Emlékszel még halványan arra, amikor fél évvel ezelőtt kitaláltad, milyen hasznos is lesz megtartani a félig felhasznált tészta másik felét, hogy majd pár nap múlva elkészítsd magadnak?
- Ha még nem másztak bele a bogarak, itt az idő, hogy elkészítsd, vagy kidobd a kukába.

8. Kibontott, száradt csokoládék
- Talán a csokitól a legfájdalmasabb megválni, de a múlt évszázadból ránk ragadt avas maradványok tényleg csak a helyet foglalják.

9. Sziklává merevedett barnacukor
- A barnacukor/nádcukor az egyik elengedhetetlen kelléke sok sütésnek. Ellenben, ha már feledésbe merült a legutolsó alkalom, amikor használtad, érdemes ellenőrizni az állagát.
- Mivel nem valószínű, hogy falat fogsz építeni a téglává összeállt barnacukorból, akár meg is válhatsz tőle.

10. Kinyitott rágcsa-mágcsa maradványok
- Legyen az keksz, ropi, sós perec vagy hasonló, elég nagy annak az esélye, hogy a kibontott zacskók tartalma már nem tálalható, maximum az ellenségeid számára. Mivel nem valószínű, hogy őket hívnád vendégségbe, jobb lesz kihajítani őket.
Látod, ennyi volt az egész, máris sokkal átláthatóbbá vált a konyhád. Hidd el, megéri a fáradságot!
Ezeket olvastad már?
21 furfangos és praktikus bajmegelőző termék otthonra
Ismertek olyan kétbalkezes embereket, akik állandóan elcsúsznak, beütik, megégetik magukat. Az alábbi termékek az ő életüket könnyítik vagy mentik meg.
Takarítás fülig érő szájjal
Általában senkinek sem a kedvenc időtöltése a takarítás. A Cillit azonban olyan reklámot forgatott az egyik termékéhez, hogy legszívesebben azonnal nekiállnánk súrolni!
Ezért kaptak rá most olyan sokan a lila ételekre
Ha még sohasem ettél acai bogyós gyümölcssalátát, vagy nem kóstoltad a fekete rizsből készült rizottót, akkor az idei éved a gasztrofelfedezéseké lesz.
A struccpolitikus takarítás hátulütői
A rendetlenség egyik legnagyobb előnye, hogy olykor-olykor simán a szőnyeg alá lehet söpörni a kupit - szó szerint.
via refinery29
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept
















