2021.08.13.
Ez a magyar kampány a nagyival ültet le egy pohár bor mellé egy kockás abroszos kisvendéglőben
A hazai Verkstaden és az ëviköt márkák alapítói azt szeretnék ebben a közös projektben, hogy kezdjünk el másképp gondolni a saját és mások idejére. Mint a kötésre: megkötjük, lebontjuk a sorokat, újragondoljuk azt, amit nagyi alkotott.
Közös miniprojektet rakott össze Szombat Éva fotóssal Katona Évi, az ëviköt és Pintér Pálma, a Verkstaden alapítója. A képsorozat mottója: “Nagyi mondta“, a célja pedig, hogy elgondolkozzunk kicsit a saját időnkhöz való viszonyunkon.

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta
“Egy sima, egy fordított, ez az élet – nem egy lineáris visszafelé fejlődés, amiben a kor/boldogság tengelyen a vonal egyre hanyatlik. Az saját időnk telik, múlik, övezi a szorongás, a nosztalgia, és a saját testünkre való újra és újra rácsodálkozás. Alig van időnk – és rengeteg időnk van. Régen minden jobb volt, mondjuk sokszor, pedig hát régen az emberek csak 40 évig éltek. Vajon minden csak most kezdődik, vagy már mindenen túl vagyunk? Változnak a korokhoz kötődő sztereotípiák: a negyvenes az új harmincas, az ötvenes az új negyvenes, a nyolcvanas pedig Magyarországtól nyugatabbra az új tinédzser. Az, hogy hány évesen mit illik vagy nem illik hordani, itthon kőbe vésett szabály, pedig miért ne lehetne színesen és vagányan öltözködni idősebben is? Egyáltalán: szabad-e boldognak lenni ennyi idősen. Sokaknak ismerős az érzés, hogy mintha ugyanaz történne velük életük egy szakaszában, mint ami 10-15 évvel ezelőtt már megvolt: vajon akkor voltunk, vagy most vagyunk helyen? A médiában az “idős férfit”, az “idős nőt” csak bizonyos szerepekben látjuk: pedig a vásárlási döntések jó részét a nők hozzák, legyenek akármilyen korúak.
A generációk közt alig van párbeszéd: nem ülünk le egymással egy pohár bor mellé egy kockás abroszos kisvendéglőben. Nem értjük, nem tiszteljük eléggé és okoljuk egymást, lehülyézzük egymást. Pedig lenne mit mondanunk egymásnak
– meséli a közös projektről Katona Évi, az ëviköt alapítója.

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta
Nem volt kérdés, hogy a fotósorozatot csakis Szombat Éva készítheti el, mert Vica munkái – például a boldogságról készült képei – nemcsak vizuálisan, de gondolatilag is tökéletesen passzolnak a ëviköt x Verkstaden kollaborációhoz.

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta
Katona Évinek a kötés nem csupán egy divatjamúlt hobbi újjáéledéséről vagy a designról szól: évek óta foglalkozik a ’80-as évek kézimunka tömegkultúrájával, a régi és az új ötvözésével, gyűjti a 40-50 éves vagy éppen a mai, kötéssel kapcsolatos tárgyakat, inspirálódik régi mintákból, fazonokból is.
Amikor azt mondom: kötés, akkor mindenkinek beugrik egy tipikus nosztalgikus kép, anyu/nagymama kötöget a Dallast nézve a tévé előtt, gyerekkori (szúrós) pulcsik, a régi gombolyagok textúrája, illata… Szeretném megmutatni, hogy a kötés lehet nagyon más is: mai, friss, mégis olyan kézimunka, ami épít a tömegkulturális hagyományokra
– mondja Évi.

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta
Pintér Pálma kereken tíz évvel ezelőtt, egy Svédországban eltöltött év után találta ki a mára sokak által ismert és szeretett ruhamárkát, a Verkstadent. A márka neve is innen ered, ami annyit jelent: A műhely. Ez utal állandóan kísérletező jellegére, ahol nincsenek kollekciók, nincsenek szezonok. A cél kezdetek óta a szórakoztatáson túl egyfajta nyitott, Svédországban tapasztalt világnézet átadása különböző témákon és üzeneteken keresztül.

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta
A “Nagyi mondta” szériát a Szigethalmi Idősek Otthona fotósorozata inspirálta, ahol az ott élő idősek fiatalságnak szánt üzeneteit olvashattuk. Innen készült az első két minta, “Kevesebb munka, több élet” és “Legyetek szerelmesek! Az olyan jó” felirattal. Pálma ezt követően gyűjtést indított a márka Instagramján, ahova vásárlói nagyszüleinek dumáit, beszólásait és tanácsait lehetett kommentben megírni, de bekerültek a sorozatba olyan szövegek is, amik egyszerűen csak a különböző életszakaszok közötti váltás nehézségeire és örömeire reflektálnak.

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta
A gyűjtésből megvalósult további darabokat a Verkstaden instagramján találod.

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta

ëviköt x Szombat Éva x Verkstaden kollaboráció: Nagyi mondta
Ha tetszett ez a cikk, akkor ezek is rád várnak:
- Nagyiprojekt: Klasszikus nagyiféle sajtos rudacskát készítettünk Évi nénivel
- Martha Stewart 80 éves lett: íme 5 poénos, de hasznos trükk, amit elleshetsz tőle
- Soha nem látott újdonságokat esznek majd a sztárok Amerika legnagyobb gálaeseményén
- életmód
- nagyi mondta
- verkstanden
- éviköt
- katona éva
- pintér pálma
- szombat éva
- nagyi
- kötés
- kollaboráció
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














