Grillezz!

2023.07.28.

Szokások, amiket nagyitól örököltünk – Neked is szedett még egy merőkanállal?

Nosalty profilképe Nosalty

A nagyi mindig szedett még egy merőkanállal, hiába tiltakoztál, hogy jóllaktál, és elképedt, milyen sápadt vagy, amikor pont jól néztél ki, ezért fagyisdobozokba pakolt ételadagokkal jöttél el tőle.

Összeszedtünk pár szokást, amiket nagyszüleink után mi is tovább viszünk magunkkal...ők még egészen más korban éltek, mint mi, így életvitelük és szokásaik is eltértek a mienktől. A háborús időszakban az étel mennyisége és sokfélesége nem mindig volt biztosított, így nekünk, unokáknak mindent meg akartak adni, amiből nekik szűkölködniük kellett.

Rendszerint szinte mindenből volt tartalék, és a tartaléknak is volt vésztartaléka.

Soha nem lakhatsz jól

Nagymamánál nem létezett az a fogalom, hogy jóllaktál. Nagyi mindig dupla annyit szedett, mint kértük, ha pedig tiltakozni kezdtünk, miszerint túl sok a tányéron tobzódó húsleves, biztos, hogy került rá még egy merőkanállal. Ha sikerült mind betermelni az elénk tálalt ételmennyiséget, egy kicsit még repetázni is kellett, hogy nagyi megnyugodjon, tényleg jóllaktunk. A hagyományt tovább örökítve, ma már mi tukmáljuk az ételt a családtagokra, barátokra.



A (majdnem) eredeti Újházi-tyúkhúsleves, recept a képen!

Nálunk, magyaroknál a kiürült fagyisdobozok nem a szemétben végzik, hanem reinkarnálódnak, és ételtárolóként születnek újjá. Gyerekkorunk óta így van ez, és lássuk be, generációk óta öröklődik ez a hagyomány, még akkor is, ha a dobozok teteje nem zár rendesen.

Ahogy azt már nagyitól is megtanultuk, egy-két nejlonzacskó és befőttesgumi majdnem minden szivárgást megold, vagy legalábbis egy darabig felfog.

Nagyi csak saját magának szedett keveset, a családnak, főleg nekünk, unokáknak mindig úgy megpakolta a tányért, mintha két ember evett volna belőle. Mivel nagyszüleink gyerekkorát és fiatalságát a háborúk miatti nélkülözés szőtte át, ezt kompenzálva, a tányérjainkat mindig rogyásig pakolták. Ha pedig nem tudtunk mindent megenni, biztos, hogy a maradékot - is- elpakolták nekünk az útra.

Csirkepaprikás

csirkepörkölt

Fenséges csirkepaprikás

Stefánia-vagdalt, ahogy a nagyi is sütötte

vagdalt

Stefánia-vagdalt, ahogy a nagyi is sütötte

Nagyi házi zserbója

zserbó

Nagyi házi zserbója

Nagymama mindig a végsőkig használta a konyharuhákat, miközben a szekrényben feltornyozva álltak az új textilek. Mindig beszerzett egy-két újat, de azokat soha nem fogta be, helyette gondosan behajtogatta a szekrénybe. Ha már végképp elkerülhetetlen volt, kizárólag a stóc aljáról vett ki egyet, a legújabbakhoz nem nyúlt.

Mostanság ugyan már hamarabb leselejtezzük az elhasznált darabokat, de egészen biztos, hogy - nagyi után szabadon - jó pár tartalék konyharuha lapul sokunk szekrényének mélyén.

Ha te is kényszeresen kipréseled az utolsó csepp mosogatószert a flakonból, tudd, hogy nem vagy egyedül. Kétféle módszer ismert: az egyik, amikor napikig fejjel lefelé állítva tárolod a flakont, és így éred el, hogy maximálisan kihasználj minden csepp szert. A másik, népszerűbb módszer a vízzel hígítás, ami egészen addig megy, amíg már csak buborékokat tudsz kiszuszakolni a műanyag üvegből.

Szerző: Petrás Gabriella


Még több nosztalgia itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept