2021.02.16.
A konyhádban tanít meg olaszul főzni ez a nagymama, nem is akárhogy!
Nonna Norina a koronavírus kezdete óta tart főzőkurzusokat az olasz konyha kedvelőinek, alig egy évvel a pandémia kezdete után pedig mi is becsatlakozhatunk tanfolyamaira.
Ki ne akarna otthonába egy falat Olaszországot, főleg most, a lassan egy éve tartó pandémia idején? A koronavírus-járvány ugyan kevés lehetőséget teremt arra, hogy új élményekkel, impulzusokkal gazdagodjunk, aki viszont beéri egy izgalmas és hangulatos internetes kalanddal, annak tökéletes lehet egy olasz nagymama már-már világhírű főzőkurzusa.
Nonna Nerina igazi olasz nagymama, akinek a kisujjában van a főzés, ráadásul egyáltalán nincs lámpaláza a kamera előtt, mondhatnánk, igazi vagány nagyi. A 84 éves mammát unokája, Chiara vette rá pár éve arra, kezdjenek el egy Airbnb Experience program keretein belül főzőkurzusokat tartani hazai és külföldi érdeklődőknek.
A Handmade pasta with grandma nevű program hamar óriási hírnévre tett szert, a külföldi média is felkapta a Róma melletti Palombara Sabina-ban élő nagymamát, a főzőkurzusok pedig annyi embert megmozgattak, hogy a kis falu polgármestere még az évek óta zárva tartó kastélyt is megnyitotta a turisták előtt.
Bár a programnak óriási sikere volt, és olasz nagymamák tucatja csatlakozott további előadónak a tanfolyamhoz, a koronavírus Olaszországban mindenkit arra késztetett, zárkózzon be otthonába. Nerina unokájának fejében ekkor született meg az ötlet, hogy csináljanak online főzőkurzust, ez ugyanis nemcsak biztonságosabb, de még több emberhez is el lehet vele jutni szerte a világban.
A Handmade pasta with grandma esemény neve ideiglenesen Nonna Live lett, az online főzőkurzusokra pedig folyamatosan lehet jelentkezni nem éppen olcsó, alkalmanként 68 dolláros áron.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
HANDMADE PASTA WITH GRANDMA (@pastawithgrandma) által megosztott bejegyzés
Amit viszont ezért a pénzért kapsz, az nem egy egyszerű Youtube-os tutorialvideó...
...a nagymama élő adásban mutatja meg mindenkinek, hogyan kell tésztát gyúrni, szószt készíteni, ha pedig előjegyzed magad az órájára, még saját bevásárlólistát is kapsz, amellyel elindulhatsz beszerezni az alapanyagokat.
A tanfolyamokon csupa házias étel készül egyszerű, bárhol beszerezhető alapanyagokból, jelenleg klasszikus lasagnét, parmezános-sütőtökös gnocchit, pisztáciapesztós cavatellit, spenótos-ricottás raviolit vagy éppen tiramisut készíthetünk az életigenlő olasz nagyikkal.
Húsos lasagne
Tiramisu
Paradicsomos ravioli
A Nonna Live óriási népszerűségnek örvend világszerte, ezt mi sem mutatja jobban annál, mennyire professzionális keretek között lehet jelentkezni egy-egy kurzusra. A bevételek egy részét gyermekétkeztetési alapítványok kapják, ráadásul az olasz nyelvtől sem kell nagyon tartani, a nagyi unokája mindenkinek segít az angol fordításban.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezek a főzős tartalmak is érdekelhetnek:
- Készítsd el Jamie Oliver kenyerét, amihez csak 3 összetevő kell!
- Mutatjuk, hogy készül a tepsis fetás-paradicsomos pasta, amiért most az egész világ rajong...és mi is!
- Eláruljuk az igazán szaftos RAKOTT KRUMPLI titkát
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















