2020.11.30.
Nagyon megviselte a szülés utáni időszak Meghan hercegnét
Egy interjúban fakadt ki a hercegné, mennyire fájdalmas volt számára ez az időszak. Vigyázz, mert nagyon megható a videó!
Meghan hercegné borzalmas időszakon van túl. Nemrég született meg első gyermeke, ami nagyon megterhelő lehetett, mint testileg, mint pedig érzelmileg. Ilyenkor egy anyukának magára és gyermekére kell koncentrálnia, Meghan is szabadságot vett ki, hogy teljesen a kis Archie-val törődhessen. Hiába volt azonban minden igyekezete, ugyanis a médiában megjelent cikkek, nagyon megviselték őt. Ezt Harry herceg sem nézte tétlenül és azokat a lapokat, amik ócsárolták feleségét, beperelte.
Eddig Meghan nem szólalt meg az üggyel kapcsoltban, úgy tűnt, hogy teljesen átadja férjének ezt a feladatot, most azonban mégis elmondta, mennyire fájdalmas volt ez az időszak számára.
Az afrikai útjuk során készítettek róluk egy kisfilmet, amiben a hercegnő interjút is adott. „Minden nő, főleg, amikor gyermeket vár… Nagyon sebezhető, és ezt elképesztő kihívássá tették…” – kezdett bele. Ezek után kérdezi meg a riporter, hogy érzi magát. „Köszönöm, hogy megkérdezted, mert nem sokan érdeklődtek eddig arról, hogy jól vagyok-e. Pedig ez egy nagyon is valós dolog, amin keresztülmegyek a háttérben.”
A riporter ezek után már egyenesen rákérdez: „Akkor kijelenthetjük, hogy a válaszod az, hogy nem igazán vagy jól? Ez tényleg küzdelem számodra?” Erre Meghan már csak egy egyszerű igennel felel, közben pedig láthatóan majdnem elsírja magát.
Ezeket olvastad már?
Borzalmas dolog keseríti meg Meghan és Harry afrikai útját –...
A királyi pár éppen egy körutazáson vesz részt, mégsem élvezhetik felhőtlenül a nyaralást egy váratlan per miatt.
Irtó drasztikus dolgot mondott Erzsébet főtanácsadója a húsevőkre
Úgy tűnik, a szélsőséges klímaaktivista vélemények a brit uralkodói házat sem kerülik el. Most Erzsébet főtanácsadója adott hangot annak, mit tenne a húsevőkkel.
Meghan Markle példát mutatott terhesség utáni alakjával – nézd meg...
Meghan hercegné simán bevállalja, hogy nem nyerte még vissza terhesség előtti alakját.
Meghan és Harry kocsmázni vitte kisfiát – nem korai ez...
Mindenki kedvenc hercegi párja egy igazi pubba vitte kirándulni a gyermekét a napokban.
Címlapkép: YouTube
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















