2021.05.16.
Apró trükkök, amik megmentenek az egész napos takarítástól
Nem kell, hogy egész nap a háztartás körül forogjanak a gondolataid, vagy hogy teljesen belevessz a hatalmas nagytakarításokba, ha hét közben megteszed ezeket az apróságokat, így könnyítve magadon.
Ha téged sem tölt el örömmel az ablaktisztító és a portörlő rongy látványa, a porszívótól pedig egyenesen frászt kapsz, akkor jó hírünk van! Pár új, egyszerű és apró szokás bevezetésével hamar túllendülhetünk az otthoni teendőkön, hogy a nagytakarítás könnyebb legyen.
Ha neked is rémálom a rendrakás és az otthonod kitisztítása, és könnyítenél a nagytakarításon, akkor fogadd meg ezt a pár jótanácsot, és megmentheted magad attól, hogy a szabadnapjaidat is munkával töltsd.
Bevetésre fel!
Ha felkelés után egyből elrendezzük a párnát és a takarót, majd letakarjuk az ágyat, akkor nemcsak a rendetlenségtől szabadulunk meg, hanem arra is kevésbé fogunk vágyni, hogy visszabújjunk a pihe-puha paplan alá.

12 eszköz, amit szerezz be a környezetbarát tavaszi nagytakarításhoz
Mindent a helyére
Igazán nem nagy erőfeszítés, ha a levetett ruháinkat nem a földre dobjuk, hanem egyből betesszük a szekrénybe vagy a szennyesládába. Ez igazából minden holminkra vonatkozik: ha nem használunk már valamit, akkor tegyük vissza a helyére, amikor pedig az egyik helyiségből átmegyünk a másikba, akkor nézzünk körül, hogy mit tudunk magunkkal vinni és elpakolni.
Tiszta asztal, rendes ház
Vállaljunk zéró toleranciát az étkezőasztalon heverő tárgyakkal kapcsolatban: ne ott tároljuk a papírt, a ceruzát, az üres poharakat és az apró játékokat. Lehet rajta dolgozni, írni és rajzolni, de ne hagyjunk rajta mindig mindent a következő étkezésig.
Rendszerezzük a papírokat
Szerezzünk be egy mappát vagy irattartót, és abban gyűjtsünk minden papírt, fecnit, rajzlapot, jegyzetet, képeslapot és levelet, ami az utunkba kerül.
Mosatlanok kíméljenek
Minden használat után azonnal mosogassunk el. Ha ez nem megy, akkor esténként, lefekvés előtt pakoljunk be a mosogatógépbe, vagy mosogassuk el a koszos edényeket és evőeszközöket.
Pá-pá, penész
Ha minden fürdés és zuhanyzás után letöröljük a szappanmaradványokat és a vizet a csapról és a csempéről, különösen nagy gondot fordítva a sarkokra, akkor a vízkővel együtt a fokozatosan gyűlő penésztől is elköszönhetünk.
Az öt perces szabály
Minden este állítsunk be a stoppert öt percre, ezalatt pedig takarítsunk fel és pakoljunk el annyi dolgot az otthonunkban, amennyit csak tudunk. Fókuszáljunk olyan kisebb feladatokra, mint a játékok és a ruhák elpakolása, a nagytakarítást viszont későbbre is hagyhatjuk.
A mosás nem fárasztó
Ma, a 21. században szerencsére már szinte mindenkinek van mosógépe, amivel nincs is több dolgunk annál, mint, hogy bepakoljuk és elindítjuk. A modernebb mosógépeken már van időzítő is, így akár azt is beállíthatjuk, hogy reggel felkeléskor, vagy akkor járjon le, amikor hazaérünk a munkából. Ha nagyon elszántak vagyunk, akkor kapcsoljuk be a mosógépet és takarítsunk egészen addig, amíg nem végez.
Vond be a családot
Ne felejtsd el: a takarítás nem csak a te dolgod, hanem mindenki másé is, akivel egy háztartásban élsz. Oszd ki a feladatot a párodnak és a gyerekeknek, hogy ne szakadj meg a munkában. Már az is nagy segítség (de nem elég), ha mindenki elpakol és eltakarít maga után.
Még több otthoncikk itt:
- 11 étel a hűtőben, amit nem mindegy, melyik polcon tárolsz
- Ilyen a világ egyik leggazdagabb emberének otthona: kukkants be Elon Muskhoz
- Látványosan megújult ez a konyha, pedig alig csináltak rajta valamit
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















