2020.11.30.
Nálunk járt Jamie Oliver, és megnéztük, milyen srác valójában a brit sztárszakács
Április 19-én Budapestre látogatott Jamie Oliver, akivel mi is együtt ebédeltünk a Budai Várnegyedben nyílt olasz éttermében.
Könyveivel és tv műsoraival már 16 éve jelen van Magyarországon, két éve éttermet is nyitott a Zsidai Csoporttal közösen. Régóta tervezte, hogy ellátogat Budapestre, ahol életében először járt, de már érti, barátai miért áradoztak a városról és biztosan visszatér családjával együtt.
Jamie (aki egyébként éppen olyan közvetlen és szórakoztató srác, mint akit a műsoraiból is megismerhettünk) számára első és legfontosabb szempont a minőségi alapanyag, és ebben nem ismer kompromisszumot. A Budavári Jamie’s Italianben és a decemberben nyitott Jamie Oliver’s Pizzeriaban is
az a fő cél, hogy egyszerű, bárki számára elérhető helyek legyenek, ahol minden az igazán jó alapanyagokról, az érthető és szerethető ételekről szól.
Mindezt 3 fő szabály biztosítja Jamie éttermeiben:
- a fenntarthatóság (pl. csak annyi halat halásznak ki, amely nem veszélyezteti a hal populációt),
- az állatokkal való méltó bánásmód (pl. egy biofarm is megbukhat a teszten, ha Jamie és az általa kifejlesztett belső ellenőrzési program, a JOSIE szerint nincs elég hely az állatoknak az istállóban), illetve
- az antibiotikum- és vegyszermentesség.
Ennek a három tényezőnek együttesen nagyon kevés termelő képes megfelelni. Nehezítő tényező, hogy a Budavári Jamie’s Italian és a Jamie Oliver’s Pizzeria is jól menő, látogatott éttermek, ahol egy nap több száz embert kell kiszolgálni, így ezekből az alapanyagokból nagy mennyiségre van szükség. A cél az, hogy a Jamie-vel közösen kialakuljon egy olyan termelői, beszállítói láncolat, akik képesek mindennek megfelelni és minél több éttermet ellátni.
A szigorú feltételek mellett azonban fontos, hogy lehetőség szerint helyi alapanyagokat is használjanak, ilyen például idehaza a mangalica, amiről Jamie is nagy lelkesedéssel beszélt. Az új tavaszi étlapra pedig egy olyan étel is felkerülhetett, amely a Budavári Jamie’s Italian főszakácsa, Takács J. Roland talált ki és fejlesztett le Jamie csapatával közösen.

Hogy hogyan tovább?
Jamie nagyon boldog, hogy a Zsidai Csoporttal való együttműködésnek köszönhetően Magyarországon, Ausztriában és Svájcban is további étteremnyitásokban gondolkoznak. Jövő héten elindul a házhozszállítás a Jamie Oliver’s Pizzeriában, úgyhogy a további fejlődés nem áll le, sőt Jamie nyitott további koncepciók behozatalára is. „Minden csak Roy-tól függ.” – mondta mosolyogva.
Rövid várbeli sétája alatt Budapest annyira elvarázsolta Jamie-t, hogy legszívesebben most teleposztolná az instagramját, hogy mindenki jöjjön ide és alig várja, hogy egyszer a családját is elhozza Budapestre. Lehet, hogy hamarosan ismét találkozunk?

És ezeket olvastad már a Nosalty magazinján?
Ezeket olvastad már?
Jamie Oliver aligátort nyúzott és evett
Jamie Oliver rajong az amerikai gasztronómiáért, ami sokkal több a gyorsételek széles palettájánál. És ezt be is bizonyítja.
Hivatalosan is megnyílt a Gozsduban Jamie Oliver első pizzázója
Aki most hall róla először, örülhet, aki pedig várt rá, végre megnyugodhat - ma nyílt meg hivatalosan is Jamie első budapesti pizzériája, méghozzá a Gozsdu udvarban.
Állítólag Jamie Oliver is így nyomja a fokhagymát!
A fokhagymanyomó használata mindig necces - van aki csak azzal, van aki sose nyúlna hozzá. Lehet, hogy eddig túl bonyolultan használtuk?
Ennyiért és ilyet ehetsz Jamie Oliver budapesti éttermében
A magyar Jamie's Italian állítólag olcsóbb lesz, mint az étteremlánc angliai tagjai, de így is mélyen zsebébe kell majd nyúlnia annak, aki Jamie Olivernél akar vacsorázni.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















