Nyár van!

2023.07.27.

Így kezeljük az orvos szerint, ha leégtünk a napon

Nosalty profilképe Nosalty

Egyre több bőrproblémát és betegséget okoz a nap növekvő UV-terhelése. Ezt kell tudni a bőrrák, a napallergia és a napégés elleni védekezésről!

Az éghajlatváltozás következtében a napfény- és UV-terhelés jelentősen megnövekedett, amelynek hatása már abban is érezhető, hogy egyre gyakoribbá válnak a bőrrákos esetek. A legveszélyesebbnek tartott melanómát átlagosan évente 1000-1200 férfinél, illetve ugyanennyi nőnél fedezik fel Magyarországon. A pigmentsejtekből kiinduló melanóma gyorsan ad áttétet a belső szervekre, így nagyon fontos, hogy korai stádiumban felismerjék. Nyár végén, ősszel mindenkinek javasolt éves rendszerességgel bőrrákszűrésen részt venni, ahol még időben felismerhetők a daganatgyanús elváltozások. A melanóma mellett az egyéb rosszindulatú bőrdaganatos betegek száma is a másfélszeresére emelkedett az elmúlt évtizedekben: míg 2000-ben körülbelül 4600 és 5400 férfinál és nőnél állapítottak meg nem melanómás bőrrákot, addig 2020-ban már 6087 férfit és 7073 nőt diagnosztizáltak ilyen betegséggel.

Így kezeljük az orvos szerint a napégést

Ezek közül a leggyakoribb típus az úgynevezett basal sejtes karcinóma, amely a bőrsejtek saját rosszindulatú daganata. Ezzel kapcsolatban Dr. Kalas Diána, az Affidea Magyarország bőrgyógyász szakorvosa elmondta:

A fokozott napfényterhelés nyomán valóban tapasztalható a bőrrákos esetek számának növekedése. Ráadásul egyre fiatalabb korban jelennek meg a bőrdaganatok, és egyre nagyobb számban. A basal sejtes bőrrák korábban kifejezetten a 60 év feletti idősek betegsége volt, ma már egyre gyakrabban fordul elő 30 éveseknél is. Ráadásul manapság a daganatok multiplex formában jelennek meg, azaz több helyen a testen. Ez a basal sejtes daganat a kevésbé veszélyes rosszindulatú elváltozások közé tartozik, mivel a belső szervekben nem ad áttétet, ugyanakkor a bőrben igen, így sok helyen megjelenhet és eltávolítás után vissza is térhet. Ez a bőrráktípus kifejezetten egy napfény provokálta daganat. Nyilván kell hozzá egy genetikai háttér, hajlam a daganatokra, de megjelenését a napfény és UV sugárzás, valamint a szolárium okozza.

A napsütés a bőrrákon kívül egyéb problémákat is okozhat. Ilyen például a napallergia, amikor a beteg mellkasán, karján csalánszerű kiütések jelennek meg, ha kimegy a napra. Ezt kiválthatja az UV sugárzás maga, de nagyon sokszor a napfény és még valamilyen plusz anyag (parfüm, fényvédő krém, szappan) együttese miatt jelennek meg a bőrtünetek. Dr. Kalas Diána a bőrrák és a napallergia mellett beszélt a napégésről is: „Az égési tüneteket első körben a bőr hűtésével csillapíthatjuk, erre használhatunk valamilyen hűtőből kivett, csomagolt terméket, a hideg víz ugyanakkor feláztathatja az égett bőrt, így ez nem javasolt. Az érintett felületet befújhatjuk Panthenollal, ami nemcsak nyugtatja a bőrt, de segíti a hámosítást is. Szintén hatékony lehet elődeink házi praktikája, a tejföl, amely hideg hőmérsékletével hűti a bőrsejteket, tejsav és fehérjetartalma pedig nyugtatja és hámosítja a bőrt. Ha hólyagosra égett a bőr, mindenképpen érdemes bőrgyógyászt felkeresni.”

A napégést sokkal egyszerűbb megelőzni, mint kezelni. Ma már elmondhatjuk, hogy 11 és délután 3 között, különösen meleg nyári napon pedig 10 és 16 óra között nem javasolt napra menni, ha mégis szükséges, lehetőség szerint mindenki használjon 50 faktoros napvédő készítményt és hordjon hosszú ujjú laza, fehér, fényvisszaverő öltözéket és kalapot. Ha valaki vízbe megy, akkor jó szolgálatot tehetnek a vízi sportokhoz ajánlott UV szűrős vízi ruhák, amelyek a teljes testfelületet képesek megvédeni. Ezen szabályok betartása különösen igaz a veszélyeztetettnek számító fehér bőrű páciensek számára. Dr. Kalas Diána hozzátette:

Nagy melegben nemcsak a napvédelemre kell ügyelni, de a hőháztartásra is, különösen a gyerekeknek és az időseknek fontos, hogy elegendő folyadékot fogyasszanak a kiszáradás megelőzésére.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept