2020.11.30.
Napi cukiság: Az egész világ most ezért a halárusért rajong
Hai Phong nem csak arról híres, hogy ez Vietnam harmadik legnépesebb városa, de különleges és színes piacain számos furcsa áruval és árussal is találkozhatunk.
A Hai Phong-i piac legnépszerűbb kereskedője és egyben legnagyobb látványossága Dog, a halkereskedő macska, akit 25 éves gazdája hetente többször is elvisz a piacra, a macska pedig lelkesen és hűségesen áll a "halas pult" mögött.

Dog már nem csak a környék vásárlóinak körében népszerű, eddigi karrierje során több, mint 19 ezer ember osztotta meg fotóit az interneten.

Dog nem mellesleg egy örökbefogadott macska, aki azért kapta ezt a nevet, mert gazdája állítása szerint teljesen úgy liheg, mint egy eb.

Az örökbefogadott macska a piac közelében lakik, szeret aludni és fagylaltot enni, arról viszont senki nem tud biztosat állítani, hogy valóban szeret-e autentikus ruhákba beöltözni, vagy kóstolással leellenőrizni az általa árult termékek minőségét.

Az azonban biztos, hogy a macska nagyon kitartóan és hűségesen viseli a napi munkát, és gazdájával feltett szándékuk, hogy az egész világhoz közelebb hozzák a vietnami kultúrát.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ezeket olvastad már?
Ebben a corgi-kávézóban Erzsébet királynő kedvenc kutyafajtájával kávézhatsz - nézd...
Ha kutyarajongó vagy, és Bangkokban jársz, vedd fontolóra, hogy ellátogatsz ide...ha corgi-rajongó vagy, akkor meg kötelező.
Ezek a legjobb minőségű konyhai munkalapok a szakemberek szerint
Az elmúlt 20 évben a gránit munkalapok tejhatalommal uralták a konyhákat, de az utóbbi években új versenytárs tűnt fel a piacon, ez pedig nem más, mint a kvarc!
Megosztó dolgot kezdett el árulni a KFC - Ha tudnád...
A csirkén található, ha főzöd puha, ha sütöd ropogós, van aki imádja és van, aki azonnal megválik tőle, mielőtt beleharapna az első falatba. Kitalálod mit ránt ki a KFC?
Nagyon bizarr: CSIRKENUGGETSBŐL készülő csavaros fagyival botránkoztat egy fagyizó
Bizarr csavaros fagyival botránkoztat az ír fagyizó - csirkenuggetset aprítanak tejszínbe, hogy kedvenc mekis falatkádat ezentúl el is nyalhasd!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















