2023.08.21.
Ezért éri meg inkább egyedül bevásárolni
Bármennyire is meglepő, Napi Tippünk üzenete ezúttal az, hogy menj egyedül bevásárolni (ha egyébként nem úgy szoktál)!
A bevásárlás lehet szórakoztató vagy frusztráló élmény is, attól függően, hogy hogyan kezeled. Bár úgy tűnhet, hogy társaságban gyorsabb, hatékonyabb és vidámabb lehet a bevásárlás, valójában több érv is szól amellett, hogy inkább egyedüli intézd.
Először is nézzük, hogy vannak kitalálva a szupermarketek és bevásárlóközpontok: nagyok, zsúfoltak, zajosak, minden polcról akciók és ajánlatok bombáznak minket. Ha valakivel együtt vásárolsz, akkor az azt is jelenti, hogy több ember figyelmét és igényeit kell összehangolni, és miután mindenkinek megvan a maga tempója és technikája a bevásárlás lerendezésére, ebből könnyen konfliktus alakulhat ki. De, ha még jól is érzitek magatokat, akkor is beszélgettek, tehát nem a fő feladatra figyeltek, ami jócskán meghosszabbíthatja a boltban töltött időt, és az összpontosítás hiánya miatt akár ki is maradhatnak fontos tételek.

Ezért éri meg inkább egyedül bevásárolni
Másrészt a ’magányos’ bevásárlással pénzt és időt takaríthatsz meg.
Egyedül teljesen belefeledkezel abba, amit csinálsz, pontosan tudod, hol találod a kedvenc termékeidet, és az árkülönbségekre is jobban tudsz figyelni, ami a mostani gazdasági helyzetben nem elhanyagolandó.

7 szakértői tipp, amivel olcsóbb lesz a következő bevásárlás
Nem kell valakivel megbeszélned, hogy mire van szükség, és azon sem veszel össze senkivel, hogy melyik terméket válasszátok, vagy hogy épp szükség van-e arra az ételre, amit megkívántál. Persze fontos, hogy együtt tudjunk működni azzal, akivel közös háztartásban élünk, de van, hogy a gyors és hatékony döntéshozatal a célravezető.
Ha a bevásárlásnál egynél több személy van jelen, az már egy társas tevékenység, ha egyedül mész, akkor pedig egy elvégzendő feladat. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet szórakoztató vagy pihentető a folyamat, de az egyedül végzett munka által kapott extra összpontosítással igazi szakértője lehetsz a bevásárlásnak. Ez is ugyanolyan készség, mint bármi más, és a készség nem fejlődik olyan jól, ha el van terelve a figyelmed. Egyedül gyorsabban megtanulod, hogyan válaszd ki a legjobb termékeket. Megtanulod, minek hol van a helye, és logikus sorrendben tudod a bevásárlókocsival végigpásztázni a sorokat, kipipálva a listád tételeit.
A nyugalom és a mentális tisztaság segít, hogy jobb döntéseket hozz.
Valójában sokkal szórakoztatóbbá és élvezetesebbé válik, ha tudod, mit csinálsz. A tömeg és a válogatás okozta stressz elhalványul a felkészültséged mellett. Az egész automatikussá, ösztönössé válik, így nem kell túl sokat agyalnod a dolgokon, mert nincs ott senki, aki megkérdőjelezhetné a döntésedet. A bevásárlás kevésbé lesz macerás, még pénzt is spórolhatsz, így a nap végén te is nyugodtabb leszel.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További konyhai tippek segítenek a főzésben:
- 5 alapanyag, amivel ropogós tetőt adhatsz a rakottasoknak
- 6-féle módon főztem lecsót, hogy megtaláljam a tökéleteset
- Így hozz ki a padlizsánból még többet idén nyáron
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














