2023.03.03.
Az egyetlen fűszernövény, amit semmiképp se tegyél a hűtőbe
Mindennapi konyhai praktikáink közül az egyik kedvencünk, hogy ha szeretnénk meghosszabbítani a fűszernövények élettartamát, akkor betesszük a hűtőbe. Napi Tippünkben most azt is eláruljuk, melyik az a fűszernövény, aminél ezt kerüld el.
Egy olasz tésztaétel megkoronázásaként vagy a házi pestóban a bazsalikom az egyik leggyakoribb fűszernövény, amit használunk a konyhában, legyen szó a boltban vásároltról vagy a saját balkonunkon megtermesztett bokorról. Fontos azonban tudni, hogy egy dolgot tilos megtenni a bazsalikommal: nem szabad betenni a hűtőbe. Elmondjuk, miért.

Az egyetlen fűszernövény, amit semmiképp se tegyél a hűtőbe

Ezért lesz száraz a brownie-d ahelyett, hogy szaftos lenne
A legtöbb lágy szárú, leveles fűszernövénnyel ellentétben, amelyeket meg kell mosni, szárazra kell tapogatni, és egy pohár vízben a hűtőszekrénybe kell tenni, a friss bazsalikomot nem szabad a hűtőben tárolni. (Kivételt képez ez alól, ha van borhűtőd, mivel az melegebb egy átlagos hűtőszekrénynél, így oda be lehet tenni.) Ennek oka, hogy az olyan fűszernövények, mint a petrezselyem, a koriander és a metélőhagyma hűvösebb időjáráson terem meg, így később is ilyen körülmények között érzik jól magukat, míg a bazsalikom a melegebb időjárást kedveli.
Így már érhető, hogy ha bekerül a hűtőszekrénybe, mondhatni sokkot kap, és hamarabb befeketedik. Épp ezért a konyhapulton, közvetlen napfénytől vagy más hőforrástól távol érdemes tárolni.
Ha nincs földben a növény, hanem csak szárakhoz jutottál hozzá, akkor egy pohár vízbe ugyanúgy beteheted őket, mint más fűszernövényeket. De egyébként a sok levelet elég egy műanyag zacskóba csomagolva a pulton hagyni. Nem kell, hogy légmentes legyen, hiszen a növény levelei vizet engednek ki magukból, amitől gyorsabban megromlana, ha nem tudna szellőzni. Próbáld meg minél kevésbé piszkálni a növényt, mert az károsíthatja a leveleket, tehát felesleges előre megmosni vagy levágni a bazsalikomot.
Mi a helyzet a saját bazsalikomterméssel?
Ilyenkor a legegyszerűbb a helyzet, hiszen frissen, közvetlenül felhasználás előtt le tudod csipkedni a leveleket, így nem kell azon aggódni, hogy miként tárold a növényt.
Mit csinálj, ha megfonnyadt a bazsalikom?
A vágott bazsalikom nagyjából 9-12 napig áll el, de ha ez idő alatt nem sikerült felhasználnod, még van némi mozgástered, hogy felfrissítsd.
Blansírozd a leveleket öt másodpercig forró vízben, hogy újra felélénkítsd az olajakat, majd merítsd vízbe, csepegtesd le és töröld szárazra. Pürésítsd egy egy turmixgépben magas fokozaton az olajjal együtt, majd szűrd át az egészet. Ilyen formában tárold légmentesen záródó üvegben a hűtőszekrényben legfeljebb egy hétig, vagy töltsd jégkockatartóba és fagyaszd le, mivel így hat hónapig is fel tudod használni. Ha halra, rántottára vagy friss paradicsomos bruschettára csepegtetnéd, először melegítsd szobahőmérsékletűre.
Caprese saláta
5 perces bazsalikomos pesto
Omlós csirkemell aszalt paradicsomos-kapribogyós mártásban
További tippek a hervadt bazsalikom felhasználásához
- Szárítsd meg: szárítsd ki a bazsalikom egész leveleit levegőn, morzsold össze, és tárold légmentesen záródó edényben, szobahőmérsékleten. Add salátaöntetekhez és pácokhoz, szórd pizzára, vagy keverd a megpuhított vajba. Általános szabályként a friss fűszernövények helyettesítésére a mennyiség egyharmadát használd szárított fűszernövényből.
- Fagyaszd le: aprítsd fel a friss bazsalikomleveleket, adj hozzá annyi vizet vagy olajat, hogy a leveleket bevonja, amíg sűrű paszta állagú nem lesz, majd fagyaszd le jégkockatartókban. A fagyasztóból mehet egyenesen a levesekhez, currykhez és tésztamártásokhoz.
- Készíts bazsalikomos jeget: tegyél a jégkockatartó minden kis rekeszébe egy egész bazsalikomlevelet, majd öntsd fel vízzel, és fagyaszd le. Használd pl. limonádék ízesítésére.
- Turmixold össze: óvatosan turmixold össze a leveleket, és add hozzá a kedvenc koktélodhoz.
Még több segítség a süteménysütéshez:
- Sós vagy sótlan vajat használjunk sütés/főzés közben?
- Ezt a lépést ne hagyd ki, ha citrushéjjal dolgozol
- 4 süteményrecept, amit leveles tésztával felgyorsíthatsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















