2023.02.08.
Így használd a gázsütőd, hogy úgy működjön, mint az elektromos
Az elektromos sütők precizitásával nehéz versenyre kelni: a sok helyen használt gázsütők egyszerűen nem képesek hasonló eredményt produkálni. Persze bevethetünk néhány kis trükköt, hogy közelebb kerüljünk a sikerhez. Jöjjön a Napi Tipp!
Sok magyar konyhában még ma is gázsütők vannak használatban: ezek a masszív, komoly hőt adó gépek ugyan képesek ellátni a legtöbb konyhai feladatot, bizonyos (kényesebb) helyzetekben nem produkálják a legjobb eredményt. Akinek ismerős az alul megégett, de felül nyers sütemény vagy az egyenetlenül átsült rakottas, az biztosan keresett már megoldásokat a gázsütő megszelídítésére, „elektromosítására”. Ezekből a megoldásokból következzen most néhány.

Így használd a gázsütőd, hogy úgy működjön, mint az elektromos
Előmelegítés
Az előmelegítés az elektromos sütők esetében is szinte kötelező, azonban a gázosoknál még fontosabb. A bekapcsolásnál tartsuk magas lángon a gépet, majd az étel behelyezésénél vegyük lejjebb: így a belső hőmérséklet sokkal magasabb lesz, és az ételek felülete is hamarabb sülni kezd majd, nem csak az aljuk. Ezzel elkerülhetjük a túlzott megégést.
Carbonara-pizza megúszósan
Leberkäse - német húskenyér
Hajtogatott töpörtyűs pogácsa
A felső fűtőszál helyettesítése

Elmondjuk, miért ne hagyd ki a sütő előmelegítését
Mivel a gázsütőkben csak alul van hőforrás, az alsó-felső sütés funkcióját nem tudjuk bevetni. Ez sajnos azt is jelenti, hogy a felső pirulás nem lesz olyan intenzív, mint egy elektromos sütő esetében.
Bizonyos mértékben utánozhatjuk a felső fűtőszál működését azzal, hogy beteszünk egy masszívabb tepsit a sütőbe melegedni, majd alátesszük az ételt. A felülre helyezett fémedény is kiad majd magából valamennyi hőt, ezzel hozzájárulva a barnuláshoz.
Rendszeres forgatás
Ami igaz az elektromos sütésre, az kétszer annyira igaz a gázosra: ez pedig talán a legjobban a belső hőeloszlás kiszámíthatatlanságában nyilvánul meg. Forgassuk ezért rendszeresen a sütőedényt/tepsit, hogy minden oldalát egyenletesen érje a forróság.
Szintén próbáljuk meg kiismerni valamennyire a forrópontokat: azokat a sarkokat/oldalakat a sütőben, ahol melegebb van. Itt ugyanis gyorsabban sül majd az étel.
Alsó kibélelés
Nemcsak a felső hő intenzitását emelhetjük, hanem az alsóét is megpróbálhatjuk mérsékelni. Ezt több eszközzel is megtehetjük: kibélelhetjük a sütőnk alját egy réteg alufóliával, helyezhetünk rá egy-két lapos cserepet. Ezzel kiegyensúlyozhatjuk a belső hő egyenetlenségét.
Fodros pozsonyi kocka
Shortbread, a skót vajas keksz
Sült madártej
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több konyhai trükk, amit vess be:
- 8 egyszerű lépés, ami ízesebbé teszi a főtt hüvelyeseket
- 3 konyhai trükk, amellyel sokkal kevesebb fóliát használhatsz
- Te tudod, miként lehet tökéletesen pergős quinoát készíteni?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















