2024.09.05.
Ez az a trükk, amire vártál, hogy kés nélkül is el tudd távolítani a lazac bőrét
Ha eddig csak az állított meg a lazacsütésben, hogy nem tudtad, hogyan távolítsd el a bőrét, akkor figyelj, mert Napi Tippünkben egy olyan praktikát hozunk, amivel kés nélkül tudod megszabadítani a halat a nem kívánatos részétől.
Halakkal dolgozni nem egyszerű, különösen azok számára, akik ritkán használják ezt az alapanyagot. Már az első lépésnél, az előkészítésnél számos problémába lehet ütközni. Éles késsel kell dolgozni, ami egy óvatlan mozdulatnál megcsúszhat, és sérülést okozhat, de az is gyakorlást igényel, hogy miként tudod a bőrt úgy eltávolítani, hogy nem vágsz le vele együtt számottevő mennyiségű húst. Most azonban találtunk egy olyan trükköt, ami örökre megváltoztatja, hogyan készíted elő a lazacot: így pofonegyszerűen, pár pillanat alatt eltávolíthatod a lazac bőrét kés nélkül.

A tipp, amire vártál, hogy kés nélkül tudd eltávolítani a lazac bőrét
Első pillantásra, bevalljuk, nekünk is komoly kétségeink voltak, vajon tényleg működik-e ez a trükk, mert túl jónak és túl egyszerűnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen. Ugyanis mindössze egy adag forró vízre és egy papírtörlőre van szükség hozzá. Pedig tényleg működik, és ha egyszer kipróbáltad, nincs visszaút, mindig így akarod majd csinálni.
Soha többé nem fogod késsel tisztítani a lazacot!
Így néz ki a teljes folyamat:
I’ve got the greatest hack for removing salmon skin! (If you want to remove it. Some enjoy the skin!) Have you tried this method? Drop a comment with your thoughts/ questions. #rosereisman #kitchenhack #salmonskin
Először is, tedd a lazacot bőrével felfelé egy hűtőrácsra egy sekély tál fölé.
A tálnak elég mélynek kell lennie ahhoz, hogy a lazacról lefolyó vizet felfogja, és elég szélesnek ahhoz, hogy a lazac ne lógjon ki a széleken.

5 sütési tipp életed legomlósabb és legfinomabb lazacához
Ezután a vízforralódban forralj fel vizet, amit aztán a lazac bőrére öntesz. Lassan csorgasd a vizet, nehogy véletlenül rád loccsanjon a forró víz, miközben arra is ügyelsz, hogy a lazac bőrének teljes felületét érje a forró zuhatag. Ezután hagyd a lazacot 30 másodpercig / 1 percig állni.
Végezetül a papírtörlővel óvatosan válaszd le a bőrt a lazac húsáról. Voilá! A bőrt egyből le tudod majd törölni. Ha bizonyos helyeken nehéz eltávolítani, használj még egy kis forró vizet, hogy fellazuljon a bőr ott, ahol az a húshoz tapad.
Ezután már csak azt kell kitalálnod, milyen fogást készítesz a lecsupaszított lazacfilédből.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezek a praktikák is érdekelhetnek:
- Íme a tökéletes – belül krémes, kívül ropogós – SÜLT KRUMPLI 3 titka
- Teljesen másképp készül az "eredeti" TARTÁRMÁRTÁS, mint gondolnád
- Készítsd el Jamie Oliver kenyerét, amihez csak 3 összetevő kell!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...
Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept












