Otthon

2023.07.10.

A 3 legjobb módszer az áfonya tárolására

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

Ha eddig csak bedobtad a frissen vásárolt áfonyát a hűtőbe, akkor ez a Napi Tipp pontosan neked szól, ugyanis megmutatjuk az áfonya tárolásának 3 legjobb, leghatékonyabb módját.

A Thekitchn magazin nemrég letesztelte a különböző áfonyatárolási módszereket, és a kevésbé hatékonyak mellett az is kiderült, hogy mely 3 módszer a legjobb, amivel két hét után a legkevesebb gyümölcs romlik meg, és a legízletesebbek maradnak a bogyók. Mutatjuk, melyek ezek!

Ezt a módszert a Better Homes & Gardens említi. Azt tanácsolják, hogy a leöblítetlen bogyókat egy rétegben tegyük egy széles, sekély, papírtörlővel bélelt edénybe, majd lazán fedjük le celofánnal az edényt, mielőtt a hűtőbe tesszük.

A 3 legjobb módszer az áfonya tárolására

Ezzel a módszerrel két hétig szépen elállt az áfonya, az eredmények szerint a bogyók 6%-a romlott csak meg, ezek egyszerűen kiszáradtak. Negatívum, hogy két hét után kissé tompa lett a gyümölcs íze. Nem rossz kezdetnek, de vannak jobb módszerek is, nézzük azokat.

Valószínűleg te is hallottál már az ecetes áztatási módszerről a bogyós gyümölcsök tisztításánál, de ennél van egy még tutibb módszer, ennek lényege, hogy sót is kell adni a keverékhez.

Így néz ki a recept: 4 csésze vizet, 3 evőkanál ecetet és 2 evőkanál sót keverj össze, majd ebben áztasd 10-20 percig a gyümölcsöt.

Ezután leöblítjük az áfonyát, majd teljesen megszárítjuk, végül egy papírtörlővel kibélelt, légmentesen záródó edényben tesszük be a hűtőbe. Aggodalomra semmi ok, az áfonya nem veszi át az ecet vagy a só ízét. A mosás után lédús, ízletes és többnyire friss maradt. Két hét elteltével a bogyóknak mindössze 4%-a puhult meg.

Áfonyás-fehércsokis muffin

áfonyás muffin

Áfonyás-fehércsokis muffin

Áfonyás sült túrótorta

gyümölcsös túrótorta

Áfonyás sült túrótorta

Áfonyás sajttorta Emőke konyhájából

sajttorta

Áfonyás sajttorta Emőke konyhájából

Ha így tároljuk a cseresznyét, sokkal tovább friss marad

Ha így tároljuk a cseresznyét, sokkal tovább friss marad

A Southern Living cikke úgy reklámozta ezt a módszert, hogy akár hónapokig eltartható vele az áfonya. Nagy szavak, de ebben az esetben az eredmények alátámasztották az ígéretet, és valóban ez bizonyult a legjobb módszernek az áfonya tárolására.

Eszerint, miután átválogattuk a bogyókat, le kell öblíteni őket, és alaposan megszárítani. Eddig minden a szokásos. A tároláshoz itt is egy légmentesen záródó edényre van szükség, hiszen a levegő ebben az esetben az ellenségünk, és itt jön az igazi trükk:

az áfonyát rétegekbe kell rendezni (figyelj, hogy ne halmozd a gyümölcsöt), az egyes emeleteket pedig papírtörlővel elválasztani.

Ahogy már említettük, ez lett a leghatásosabb módszer, mivel két hét elteltével csupán a bogyók 3%-a romlott meg (ezek túlságosan puhák lettek). Ami még jobb, a bogyók szuper lédúsak maradtak, az áfonyától megszokott savanykás-édes ízzel. Az nem derült ki, hogy valóban elállnak-e hónapokig ebben a formában, de valószínűleg azért ennyi ideig senkinél sem maradna meg a gyümi.

Forrásunk volt.


További okos tippekkel gazadgodhat a tárházad:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept