2023.06.02.
Így még biztosan nem szitáltál lisztet, pedig nagyon praktikus
Napi Tippünkből kiderül, hogyan kerülheted el, hogy mindenfele szóródjon a liszt szitálás közben.
Bár egy felesleges és értelmetlen plusz lépésnek tűnhet, sütéskor érdemes a lisztet átszitálni, ezzel garantálva, hogy ne legyenek benne csomók, amik elronthatnák a készülő finomság állagát. Ilyenkor azonban nagyon figyelni kell, hogy a liszt ne szóródjon ki mindenfelé a konyhapultra, és még a legnagyobb óvatosság mellett is szinte biztos, hogy egy kevés liszt nem oda kerül, ahova kellene. Na de az nem lehet, hogy elfogadjuk ezt a helyzetet! Egy leleményes gasztroblogger megosztotta a trükköt, amivel garantálja, hogy nem kell a szétszóródott liszttel bajlódni sütés után.

Így még biztosan nem szitáltál lisztet, pedig nagyon praktikus
A 2021-es Great British Bake Off versenyzője, Lizzie Acker az Instagramon hozott megoldást mindenkinek, akit a fenti szituáció már legalább egyszer bosszantott hobbisütögető karrierje során. A népszerű gasztrovetélkedő negyeddöntősének trükkje elsőre kicsit meglepő, de ahogy látjuk a videóban is, működik.
Lizzie a kimért lisztet egy hosszú üvegtárolóba tölti, majd ezt megfordítva a szita fölé helyezi, és az üveg forgatásával szitálja át a lisztet. Mivel az üveg szája jóval kisebb, mint a szita vagy a tál, ezért a liszt biztosan nem szóródik ki.
A trükk különösen akkor jöhet jól, ha az ember gyerekekkel együtt süt, akik nem tudják olyan jól kontrollálni a mozdulataikat.
Mindenkinek, aki túlzásba viszi a liszt szitálásakor az ütögetést, íme a mérd, fordítsd és csavard módszer... Csökkenti a liszt utáni takarítást, de vajon túl nagy erőfeszítés? Gyerekeknek nagyszerű lehet!
A hozzászólásokban a péktársak a tipp megszállottjai voltak, mondván: „Ezt meg kell csinálnom, mindig porcukorral és liszttel van tele a konyha", és „Ez okos...", „Soha nem gondoltam még erre, és utálom a lisztet feltakarítani".
A módszer egyértelmű hátránya, hogy bár a liszt nem száll mindenfelé, de ha erre a célra külön mérőedényt használunk, az extra mosogatnivalót jelent. Érdemes ezért egy olyan alkalmatosságot találni, amit amúgy is el kellene mosogatni, így nem jelent külön munkát az eljárás.
Olvasd el további cikkeinket is:
- Tedd az epreid 30 perces morzsasütibe, hadd induljon a nyár
- 6 zseniális édesség és desszert, amit olvadt fagylaltból készíthetsz
- A 20 perces „kamradesszert", ami rögtön tavaszi hangulatba tesz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














