2024.06.20.
Használd fel a nyári cékla zsenge szárát – Sokszínű és ízes „hulladék”
Ha csak egy kicsit is járunk piacra, biztosan találkozhattunk már a nyári céklával, ami a télivel ellentétben bordó szárakra tűzött zöld levelekkel burjánzik. A Napi Tipp most megmutatja, hogyan használhatjuk fel a céklaszárakat.
A cékla sokak fejében egy szigorú, rideg, téli alapanyagként él, amiből csak súlyos leveseket és gyertyafényes ünnepi salátákat lehet készíteni. Pedig van neki nyári arca is, ami zölden burjánzó leveleket és gyönyörű, magenta szárakat is magával hoz a piacra. Ennek a zsenge gyökérnek ráadásul mindhárom része felhasználható – készíthetünk töltött céklalevelet, nyári céklalevest a céklaszárból pedig egy sor különleges finomságot. Nézzük, például mit!

Használd fel a nyári cékla zsenge szárát – Sokszínű és ízes „hulladék”
A párolt céklaszár kiváló köret lesz
Ugyan zsenge a zöldség, így a szára kicsit rostosnak hat, azonban megpárolva kellemesebb textúrát vesz fel. Vágjuk le a gumóról illetve tegyük félre a leveleket, és használjuk fel másra, majd mossuk meg a szárakat és vágjuk egyenlő részekre őket.
Egy kevés olívaolajon, közepes lángon pároljuk a szárakat, hagyjuk, hogy kicsit odakapjanak, karamellizálódjanak.
Kiválóan illik hozzá a karakteres bors és a fokhagyma is, de lehetünk bátrabbak is némi chilivel vagy balzsamecettel. A párolt szárakat kínáljuk sült húsok, grillezett halak mellé, frissen, azon melegében.
Mángoldos-sajtkrémes tart
Céklahummusz fehérbabbal
Céklatatár avokádósalátával
Megsavanyítva különleges kamrakiegészítő lesz

Ebben tér el a nyári cékla a télitől
A céklából készül egyik kedvenc savanyúságunk, és tekintve, hogy a szár ugyanennek a zöldségnek a része, magában hordozza a gyökér karakteres, „vasas” aromáját és lila színét is. Így a vékony szárakból is készíthetünk savanyút, amit sült húsok, pörköltek, zöldségraguk mellett tálalhatunk.
Készítsünk ecetes felöntőlevet 1:1 arányú vízből és ételecetből, majd fűszerezzük sóval, cukorral és borssal. Forraljuk fel, a céklaszárakat tisztítsuk meg és vágjuk méretre – pakoljuk egy üvegbe őket és ott öntsük nyakon az ecetes folyadékkal. Zárjuk le az üveget és hagyjuk szobahőmérsékletre hűlni, majd 1-2 napot állni a hűtőben. Itt nagyjából 2-3 fogyasztható marad.
Felaprítva még céklásabbá tesz minden ragut, levest
Mivel a szárak is hordozzák a cékla ízét, felhasználhatjuk őket nyári ételeink még céklásabbá tevésére. Főzzük bele a szárakat leves- és ragualapokba hagymával, répával, egyéb zöldségekkel.
Ahhoz, hogy elveszítse rostos, rágósabb állagát, aprítsuk egészen kicsi kockákra, majd pároljuk teljesen puhára.
Hideg litván céklaleves (Šaltibarščiai)
Gyors maradékmentő savanyúság
Fekete bab céklakrémmel és buggyantott tojással
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Hasonlóan őrült, de isteni konyhai ötletek várnak itt:
- Így használd a zöldbabot sokkal izgalmasabban idén nyáron
- Ezért tegyél egy darab répát a fazékba, amikor bő olajban sütsz
- Így használd a mákot fűszerként – Meglepően sok mindenhez passzol
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















