Otthon

2023.06.10.

Megromlik-e az olajbogyó? Itt az igazság!

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

Napi Tippünkben választ kaphatsz az olajbogyó tárolásával kapcsolatos legfontosabb kérdésekre, és megtudhatod, hogy megromlik-e az olajbogyó.

Rágcsálnivalónak, koktélba, pizzára, salátába - az olajbogyó felhasználási lehetőségeinek sorát még hosszan lehetne folytatni. Ha azonban nem használtad el az egész üvegnyi olívabogyót egyszerre, akkor jó, ha az alábbi információkat észben tartod.

Megromlik az olajbogyó?

Először is, létezik olyan, hogy romlott olajbogyó? A sóban pácolt dolgok nem örök életűek? Való igaz, hogy a sok cukrot vagy sót tartalmazó élelmiszerek hosszabb ideig elállnak, de az olajbogyó ettől még képes megromlani. Az azonban igaz, hogy a még lezárt vagy folyadékban áztatott bogyók esetében ez lényegesen később következik be.

Megromlik-e az olajbogyó? Itt az igazság!

Meddig áll el az olajbogyó?

Arra kérdésre tehát már választ kaptunk, hogy megromlik-e az olajbogyó, nade, akkor meddig fogyasztható? Megfontolandó tanács, ha tudod, hogy nem fogod egyszerre az összes olívabogyót elfogyasztani, akkor inkább válaszd a folyadékban úszkáló változatot.

Ennek eltarthatósági ideje bontatlan formában két év, míg felbontást követően hűtőben tárolva 12-18 hónap,

ami lényegesen több, mint a száraz olajbogyók esetében rendelkezésre álló szűkös három nap.

Paradicsomos-sáfrányos garnéla

Paradicsomos-sáfrányos garnéla

1adag

Idő

50p

Költség

megfizethető

Nehézség

könnyű

270

Kalória

15.7g

Fehérje

12.5g

Szénhidrát

15.7g

Zsír

Még több rákreceptek

Lábjegyzet a minőségmegőrzési időhöz

Sokszor felmerül a kérdés, hogy a minőségét megőrzi felirat mit is jelent pontosan. Persze vannak olyan esetek, amikor a terméken feltüntetett dátum után nem szabad elfogyasztani azt, mert káros lehet az egészségre, azonban a minőségmegőrzési idő azt mutatja, hogy meddig a legjobb az adott étel minősége. Tehát ha az üveges olívabogyón rövidebb idő szerepel, mint két év, akkor is számíthatsz rá, hogy 24 hónapig eláll a felbontatlan üveg. Azért ilyen esetben felbontás előtt alaposan vizsgáld meg, hogy még fogyasztható-e a termék. Ezt honnan tudhatod? Görgess a következő ponthoz!

Olívakrémes tészta

halas tészta

Olívakrémes tészta

Paradicsomos-olívás bruschetta

bruschetta

Paradicsomos-olívás bruschetta

Fokhagymás-olívás mozzarellával töltött paprika

paprika töltve

Fokhagymás-olívás mozzarellával töltött paprika

Honnan tudod, ha már nem fogyasztható az olívabogyó?

Az egyik legegyértelműbb jel, hogy már nem szabad elfogyasztani az olívabogyót, az a penész megjelenése. Ilyenkor kérdés nélkül sajnos a kukában a helye, de ezen túlmenően akkor sem ajánlott elfogyasztani az olívabogyókat, ha a romlottság más jeleit tapasztalod rajtuk, például megváltozik a küllemük vagy a szaguk. Az elszíneződés, a zsugorodás, a ráncosodó darabok és a normálisnál furcsább szagok mind jelezhetik, hogy már nem egészséges megenni azokat az olajbogyókat.

A bontatlan olajbogyók esetében a kidudorodó fedő az üveg belsejében fennálló gondokról árulkodik, de ha horpadást, sérülést látsz a csomagoláson, akkor is jobb, ha kidobod a szemetesbe.

Hogyan tárold az olajbogyót

Vegyél egész olajbogyót, és mutatjuk, hogy magozd ki gyorsan

Vegyél egész olajbogyót, és mutatjuk, hogy magozd ki gyorsan

Az optimális eltarthatóság érdekében a bontatlan, folyadékban lévő olajbogyót éléskamrában, szekrényben vagy más hűvös, sötét helyen tartsd. A hőmérséklet ne haladja meg a 24 fokot, és a tárolóedényt, különösen ha az üveg, soha ne érje napfény.

Miután felbontottad, csavard rá szorosan a fedelet, és tedd az üveget a hűtőbe. Ha a fedél nem záródik szorosan, vagy az üveg sérült, tedd át az olajbogyókat a sós lével együtt egy másik légmentesen záródó edénybe. A szárazon csomagolt vagy konzervdobozban vásárolt olívabogyónak szintén légmentesen záródó tárolóedényekbe kell átköltöznie felbontás után.

Az olajbogyókat körülvevő folyadék, a sós lében vagy olajban való tartás létfontosságú a túlélésükhöz. Ha véletlenül mégis kiöntötted volna az értékes folyadékot, vagy eltört volna az üveg, akkor sem kell rögtön pánikba esned, egyszerűen keverj fél teáskanál sót 1 csésze vízbe, és merítsd az olajbogyókat ebbe a rögtönzött sós lébe.

Bár átmentileg ez is megteszi, azért nem olyan hatásos, mint az eredeti anyag, ezért ilyenkor jobb, ha pár héten belül az olajbogyós üveg fenekére nézel.

Ha aggódsz, hogy mennyi idő alatt használod fel az összes olajbogyót, fagyaszd le őket! Tedd a kis gömböket egy légmentesen, záródó edénybe a sós folyadék nélkül, és így a fagyasztóban hat hónapig tökéletesek maradnak.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Még több konyhai alapanyaggal ismerkedhetsz meg itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept