2022.10.19.
Így használd fel a kicsit szottyadó és ráncos paradicsomot
Bár a paradicsom sokáig eláll akár szobahőmérsékleten is, a zöldség (gyümölcs?) egyik napról a másikra képes megöregedni, ezt pedig enyhén ráncos, puhább bőre jelzi. Napi tippünk most a fáradt paradicsom felhasználásához ad ötletet, az inspirációt pedig magától Jamie Olivertől lestük el.
„Még nyílnak a völgyben a kerti virágok...” – Még élvezhetjük az utolsó körben leszüretelt nyári paradicsomok édes ízét. A friss, még nem üvegházas zöldségek (vagy gyümölcsök, mi most a közhiedelemmel egyezve zöldségnek nevezzük) szobahőmérsékleten akár két-három hétig is elállnak, ezután viszont egyik napról a másikra elkezdenek puhulni, ráncosodni.

Még friss paradicsomok
Mivel még véletlenül sem szeretnénk, ha a paradicsomunk a kukában végezné, ugyanakkor már salátába, szendvicshez sem szeretnénk nyersen fogyasztani, valamilyen más megoldást kell kitalálnunk a felhasználására.
A fáradt paradicsom még remek ízt adhat az ételekhez, mindössze ki kell találnunk, milyen formában lehetne belőle a legtöbbet kihozni. Szerencsére Jamie Oliver gondol a maradékmentésre, és remek receptet ajánl Instagram-oldalán azoknak, akik felhasználnák a zöldséget.
A paradicsomokat Jamie félbevágja, majd olívaolajjal, egy fej fokhagymával, friss fűszernövényekkel és fűszerekkel, valamint egy kevés vörösborecettel együtt megsüti.
A lényeg nem is a hozzávalókban, hanem a felhasználási eljárásban rejlik, a sütés ugyanis még a régi paradicsomoknak is új ízt ad, mondhatni, újjászületnek. Meleg főételekhez érdemes inkább régebbi paradicsomot használni, hogy fogásunk még teltebb ízű legyen, és a maradék zöldség se menjen kárba.
Tepsin sült paradicsomos gnocchi
Paradicsomos cukkiniragu
Sült paradicsomos-fetás penne tészta
A The Kitchn szerint a sütés „felerősíti" a paradicsom ízét, vitathatatlanul lekváros és karamellizált textúrával javítja az az állagát is, az édesen savas sült zöldségalap pedig kitűnően passzol tésztákhoz, olaszos levesekhez, rizottókhoz, könnyebb húsok mellé, de tovább passzírozhatóak szósznak is.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További konyhai tippek csak neked, csak most:
- Így vásárold, mosd és tárold a salátákat
- Ez a felvágott paradicsom tárolásának legjobb módja
- Ne tárold így a sajtot, mert gyorsabban megromlik
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















