2023.10.30.
Ezt hiányolja a rétesed tölteléke, ha úgy érzed, nem az igazi
Az ősz és a tél intenzívebb rétessütési szempontból, nem vitás – talán azért is, mert ilyenkor oly’ sok ízes alapanyag van szezonban, ami tökéletes töltelékké válhat a lenge réteslapok közt. Persze csak akkor, ha odafigyelünk a Napi Tipp által javasolt tanácsokra.
A rétes – mint oly sok más házias sütemény is – egyszerűsége miatt lesz vonzó, azért szeretjük, mert nem akar túl sok mindent mondani, amit mond, azt azonban teljes mellszélességgel vállalja. Tehát a tésztája nem tartalmaz elegáns hozzávalókat, egyszerre ropogós és foszlós állaga mégis utánozhatatlan, az egyik legtökéletesebb süteménykülső, ami valaha létezett. Ugyanez igaz a töltelékre is, persze néhány fenntartással: készíthetjük borzasztóan szerény hozzávalókból (almából, túróból, mákból, káposztából), és képes ledönteni a kóstolót a lábáról. Ha ilyen eredményt szeretnénk, ne hagyjuk ki az alábbi lépéseket a rétes készítése közben.

Ezt hiányolja a rétesed tölteléke, ha úgy érzed, nem az igazi
Zsemlemorzsa
A száraz, ropogós morzsának hatalmas szerepe van a tökéletes állag létrehozásában – elsősorban az olyan, nagy nedvességű töltelékek esetében, mint az almás vagy a meggyes. Megakadályozza, hogy belülről teljesen szétázzon a rétes, hogy tésztája elveszítse a rá jellemző ropogós lemezességét.
Mindig a gyümölcs alá hintsük, hogy külön réteget képezzen a tészta és a töltelék között. Használjunk bátran karakteresebb morzsákat (kalács, rozskenyér, stb.) is.
Magvak
Mind a morzsát, mind a tölteléket magát elláthatjuk pirított, aprított olajos magvakkal. És tényleg szinte az összes rétes részesülhet az áldásból: az almás diót kaphat, a meggyes mandulát, de még a káposztásba is szórhatunk némi törökmogyorót vagy tökmagot. Állagban és ízben egyszerre jelentenek újdonságot, extra kiegészítést.
Vegán gombás-cukkinis rétes
Spenótos-feta sajtos rétes
Túrós-szilvalekváros rétes
Citrushéj/lé
A tökéletes harmóniáért minden ételben a különböző ízek felelnek: általában és alapszinten az édes, a sós és a savanyú. Ez utóbbi azonban gyakran lemarad, nem figyelünk rá annyira, mint az első kettőre. Pedig szükségünk van a savasságra, hogy összehozzon minden aromát, legyen szó édes vagy sós rétesről.

5 szokatlan rétestöltelék, amit feltétlen próbálj ki
A lével erőteljesebb, a héjjal sokkal gyengédebb savanykás hatást érhetünk el: a túróstól kezdve a káposztáson át egészen a sütőtökösig minden rétesben.
Vaj
Nincs is szomorúbb egy kiszáradt, két falat között kihulló rétestölteléknél – ezt a galibát pedig a leggyakrabban a zsiradék hiányának köszönhetjük. Ugyanis legyen bármilyen lédús az a meggy, ha nem adunk egy kevés olvasztott vajat is a gyümölcs tetejére, nem számíthatunk ugyanarra az eredményre.
Só
Míg egy káposztás rétes esetében valószínűleg az egyik első dolgunk lesz megsózni a zöldséges tölteléket, addig ez a mozdulat simán kimaradhat egy túrós vagy mákos töltelék esetében. Pedig mindennek, de tényleg MINDENNEK szüksége van egy csipet sóra – így lesznek ugyanis teljes egyensúlyban az ízek, az aromák.
Akár előre is elkeverhetjük a sót a töltelékkel, de sokkal egyenletesebb eloszlást eredményez, ha a felcsavarás előtti utolsó lépésként meghintjük a fűszerrel a sütemény belsejét.
Apfelstrudel, a világhírű osztrák almás rétes
Meggyes-mákos rétes Kajtárné tiszteletére
Tökös-túrós rétes
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További hangulatos őszi ötletek, amelyek csak rád várnak:
- 6 íz és aroma, ami kiválóan áll a bordó céklának
- 5 dolog, amit idén ősszel mindenképpen tegyél meg a körtével
- Főzz vadast állatok lelövése nélkül, az erdő ízes gombáiból
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















