2023.03.11.
Itt a válasz, hogy meg kell-e mosni a tojást feltörés előtt
Valószínűleg a legtöbben úgy tanultuk, hogy a tojást mindig meg kell mosni használat előtt, hiszen piszkos, és akár szalmonellafertőzést is kaphatunk tőle. A valóságban azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Napi Tippünk következik!
Mielőtt dolgozni kezdenénk velük, az alapanyagok egy jelentős részét megmossuk. Vannak olyan esetek, ahol ez kifejezetten előnyös, például a rizs vagy a lencse esetében, de ahogy az kiderült, a nyers csirkehúst nem érdemes megfürdetni, mivel épp azzal szórjuk szét a kórokozókat. Most épp a tojásokról állítják, hogy nem nagyon van értelme megmosni őket (hipóba áztatni meg pláne nem), sőt, akár a beltartalmat is veszélyeztethetjük ezzel.

Itt a válasz, hogy meg kell-e mosni a tojást feltörés előtt

6 alapanyag, amit érdemes belekeverni a nokedli tésztájába
Miért mossuk meg a tojásokat?
Miért mosunk meg bármilyen összetevőt? Természetesen azért, hogy biztosra menjünk, és nehogy valamilyen betegséget okozó kórokozót fogyasszunk el az élelmiszerrel együtt. A világban hemzsegnek a kórokozók, és aki már látott tyúkólat, az tudja, hogy nem a legtisztább hely, hát még egy ipari tyúktelep.
Azonban gondolj csak bele: a tojásokat úgy ’tervezték’, hogy a bennük lévő anyagok biztonságban legyenek, és az emberek már régóta eszik őket. A tojásokban már minden megvan, amire a bennük lévő csibéknek szükségük van az életben maradáshoz, beleértve a védelmet is – ez a biológia csodája!
Ezért úgy védheted meg legjobban magad a kórokozóktól, ha minden mást tisztán tartasz. Moss kezet, mielőbb a tojásokkal dolgoznál, és szánj időt a konyha kitakarítására.
Miért ne mosd meg a tojást?
A tojások héja természetes bevonattal rendelkezik, amely képes kívül tartani a levegőt és a baktériumokat. A tojások mosása valójában növeli a szennyeződés esélyét, és lerövidíti az élettartamukat.
„Bár a tojáshéj, úgy tűnik, mintha nem lenne áthatolható, valójában apró pórusokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a baktériumok be- és kijutását" – mondja Johane Filemon, dietetikus a Taste of Home cikkében.
„Az ajánlás továbbra is az, hogy ne mossuk meg a tojásokat, mivel a mosás növeli a baktériumok héjon keresztül történő bejutásának valószínűségét."
Ráadásul a csomagolóüzemekből a tojások már eleve fertőtlenítve kerülnek a boltokba, így tényleg nem kell aggódnod az egészséged miatt.

Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!
Van persze kivétel, amikor van értelme megmosni a tojást
Ha a tojások ürülékkel és piszokkal érintkeztek, előfordulhat, hogy meg kell tisztítani őket. A héj megtisztítására elsődlegesen egy konyharuha ajánlott, ha pedig ez nem elegendő, illatmentes szappannal tisztítsd meg. Fontos, hogy semmiképp se áztasd vízbe a tojásokat, mivel ez lehetővé teszi a baktériumok be- vagy kijutását.
A szalmonella-veszély a nyers tojás esetében áll fenn, de amíg megfelelő hőmérsékletre melegíted, addig nem kell aggódni (ezért sem ajánlott a tojást tartalmazó nyers sütitészta fogyasztása). Ha repedt héjú tojást találsz, vagy furcsa a szaga feltörés után, akkor azt a tojást mindenképp dobd ki.
A tojáshéjat feltörés után dobd a komposztba, és ne tedd vissza a dobozba, mivel ez sem higiénikus.
További, kevésbé szokványos receptek és ötletek:
- Így főzz a polentából pizzát, gombócot, vagy amit csak akarsz
- 4 étel a kuglófon kívül, amit megsüthetsz kuglófformában
- 4 előre készíthető reggeli, amit csak ki kell venned a hűtőből
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














