2020.11.30.
Ne vásárolj – süsd meg otthon!
Ma van a nemzetközi „ne vásárolj semmit" nap, melyet Magyarországon már kilenc éve megtartunk. Idén szállj be te is a buliba – ne vásárolj semmit, inkább készítsd el otthon, saját kezűleg!
Egy napig meg lehet állni, hogy ne vegyünk hajszárítót, ruhát, autóalkatrészt, fényképezőgépet. Ha a mélyhűtőnk elég nagy, annak a tartalmából még a családot is jól lakatjuk. De mit csináljunk, ha a pékségben sem szeretnénk fogyasztók lenni egy egész napig? Hát süssük meg otthon a pékárut!
Szigorúan a minimum
Ha nem akarjuk túlcifrázni, csak a reggelinek és uzsonnának valót szeretnénk elkészíteni, válasszunk egy omlós, puha kifli- vagy zsemlereceptet. Ha még soha nem csináltatok házi péksütit, meglátjátok, milyen jó móka lesz. Ha pedig már rutinos pékpalánták vagytok, tudjátok, hogy egyáltalán nem nagy ördöngösség. Egy alaptésztából készíthettek zsemlét vagy kiflit, magosat vagy simát, sósat vagy sajtosat. Sőt, ha egyszer nekiveselkedtek egy nagyobb adagnak, a fölösleget lefagyasztva, egész héten frissen kiolvasztott, saját készítésű pékáruval lakhattok jól. Ugye, hogy nem is olyan nagy dolog az önellátás?
Így használd fel a maradék ételeket! >>
Császárzsemle
Házi kifli 4. - régimódi
Házi vajas kiskifli
Diós tönkölyzsemle
Tejes kifli
Császárzsemle Vicikótól
Édes kedvencek a sütőből
Van, aki nem éri be a minimummal – nem mintha egy friss házi kifli az lenne. Van, aki ragaszkodik a reggeli kávé mellé a friss, édes péksüteményhez. Sima, vajas-lekváros, mézes vagy csokis croissant, fonott cukros briós, szerelmeslevél, vagy ahogy a filmekben láttuk, egy édes bagel. Természetesen ennek az otthoni produkálása sem kíván diplomát. Egy erős karizom, némi pluszidő, friss élesztő, és már el is öntötte a lakásunkat a frissen sülő pékáruk mennyei illata. Az elismeréseket pedig nyugodtan zsebeljük be!
Drágulnak a pékáruk, süsd meg őket otthon! >>
Csokikrémes táska
Briós 2.
Csokoládés croissant (Croissant 2.)
Briós Ízes kalandok konyhájából
Használd fel a maradékot!
Rendben, nem akarunk mindenkit rávenni, hogy munka előtt vagy munka után álljon neki friss péksütit gyártani –legyen ez egy fakultatív öröm. De azok sem szabadulnak, akik a boltban vásárolnak! Kezeket a szívekre – hányszor dobtátok ki a nem túl friss zsömlét, kenyeret, kalácsot, és vettetek helyette újat? Öreg hiba, mert ezek értékes vacsoraalapok lehetnek. Nemcsak a fogyasztásmentes világnapon. A szikkadt kenyér vagy zsemle tökéletes bundás kenyérré változtatható. Nem is kell olajban úsztatni a konyhát, hiszen sütőben is elkészíthető. A maradék kifli, kalács, kakaós csiga vagy bármilyen édes péktermék isteni vacsoraként reinkarnálódhat, ha némi lekvárral, mazsolával, dióval és vaníliasodóval felturbózzuk vagy átsütjük. Ha másra nincs is energiák a hét utolsó munkanapján, egy mákos gubával, máglyarakással vagy öntött kiflivel nyugodtan zárhatjuk a pénteket!
Máglyarakás ahogy Gréti készíti
Karamellás-almás mákosguba
Pain perdu, azaz az "elveszett kenyér"
Mákosguba 3.
Máglyarakás
Bundás kalács cseresznyével
A rovat korábbi cikkei itt találhatók >>
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept































