Utazás

2020.11.30.

Négykeréken | Közép-Dunántúl: halászlé, szarvassült és velős pirítós - tópartról tópartra utazva merültünk el a régió gasztronómiájában

A Suzukival közös videósorozatunkban bejártuk az országot, hogy bemutassuk minden régió legjobb helyeit. Legújabb állomásunk: Közép-Dunántúl. (x)

A Közép-Dunántúli Régió gasztronómiáját ismertető cikkünkben bemutattuk, mi jellemző a térség konyháira, most utánajártunk, hol lehet a legjobbakat enni ebben a régióban. Egészen különleges kalandra készültünk, hiszen tóról tóra utaztunk, és menet közben még egy patakpartot is útba ejtettünk.

Mivel a régióba Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyék tartoznak, reggel az első utunk a tatai Puritán Kávéházba vezetett. A város középpontjában, az Öreg-tótól pár perc sétára található kis kávézót egy éve nyitotta egy fiatal pár. A csodás kávék mellett specialitásuk a "nembundáskenyér" szendvics - ami valójában tojásba forgatott, kisütött duplaszendvicset jelent. Meleg délutánokon lehetőség van a kávézó előtti parkba egy pokrócra leheveredni, és kis piknikkosárban kivinni a választott salátánkat, házias sütinket. Isteni, de erős indítás volt így a reggel, egy kicsit meg is kellett pihennünk a gazdag reggeli és a barackos házi süti után.

"Nembundáskenyér" a tatai Puritán Kávéházban

Tata után a Pákozd melletti Szúnyogszigeti Halászcsárda felé vettük az irányt, át a csodás Vértesen - érintve a Bokod mellett található "úszó falut", azaz horgásztelepet is.

A Velencei-tóba nyúló Szúnyog(fél)szigeten található halászcsárda igazán fantasztikus környezetben helyezkedik el. Itt egy klasszikus - és isteni -halászlevet kóstoltunk. Itt amúgy egészen elképesztő volumenben készül a halászlé: heti (!) 400 kiló ponttyal dolgoznak, és 90 literes üstben főzik az alaplevet. Második fogásként erdei gombás, és erdeigyümölcs-mártásos szarvassültet rendeltünk, különleges, toboz alakúra formált krokettel. Desszertnek pedig túrógombóccal örvendeztettek meg minket vendéglátóink - amit annak ellenére is alig tudtunk legyűrni, hogy hárman ettük meg az egy-egy adagot az ételekből.

Ebédünk a Szúnyogszigeti Halászcsárdában

Ezzel a csodás ebéddel persze még nem volt vége a napnak, bár mi már kapacitásaink határát feszegettük, nem volt megállás. Következő állomásunk a Séd-patak partján fekvő, veszprémi Fricska lakásétterem volt. Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy hazánk egyik legszebb/legkülönlegesebb fekvésű éttermében jártunk. A kert végében csobogó patak, a fölénk tornyosuló veszprémi vár és a Benedek-hegy - utánozhatatlan hangulatot varázsol az ebédünk, vacsoránk mellé.

A Fricskában egy kenegetős tálcát kóstoltunk, amit - legnagyobb örömünkre - rengeteg, nem csak mutatóba szánt friss zöldséggel tálaltak. Ezután kihagyhatatlan volt az étterem "Maaarhanagy" szendvicse konfitált marhafelsállal és házi, kólás BBQ-szósszal. Desszertnek pedig hamburgerrel lepett meg minket az étterem séfje - persze nem a klasszikus húsos modellel, hanem egy Fagyi-hambival, ami belga csokis buciban tálalt házi fagyit jelentett.

A veszprémi Fricska lakásétterem kenegetős tálcája sok-sok zöldséggel

Segíts nekünk megalkotni az ország gasztronómiai térképét, töltsd fel a kedvenc éttermed vagy szavazz, és nyerj!

Rövid pihenő után utolsó állomásunk felé indultunk. Veszprém megye nagyjából felöleli a Balaton északi partját, azonban mi gasztrotúránk során szándékosan igyekeztünk egy kicsit távol maradni a Balatontól. Nem mintha nem rajonganánk a gasztronómiájáért, sokkal inkább azért, hogy más régiók sajátosságait is bemutathassuk. Ennek ellenére tudtuk, hogy teljes mértékben nem hagyható ki a körútból, így egy igazi klasszikust vettünk fel a palettára: a balatonfüredi Muskátli Borozót, vagy ahogy mindenki ismeri, a Hatlépcsőst. A Hatlépcsős évtizedek óta stabil pontja a füredi gasztroszcénának, és bár étlapján rengetegféle étel szerepel, a legtöbben mégis a méltán híres velős pirítóst választják nyári fröccsük kísérőjéül.

Etalon velős pirítós a balatonfüredi Hatlépcsősben

Füreden ért véget a közép-dunántúli régió gasztronómiáját bemutató utunk, és bár estére már mindannyian kidurrantunk, bőven lett volna még felfedeznivaló ebben a csodás országrészben.

A Nosalty gasztroutazását a Suzuki Vitara támogatta - az autóról további információkat itt találsz!

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Négykeréken | Dél-Dunántúl: Nem csak bejártuk, fel is faltuk Tolnát és Baranyát

Utazás

Négykeréken | Dél-Dunántúl: Nem csak bejártuk, fel is faltuk Tolnát...

A Suzukival közös videósorozatunkban bejárjuk az országot, hogy bemutassuk minden régió legjobb helyeit. Első állomás: Dél-Dunántúl. (x)

Hirdetés

Négykeréken | Észak-Magyarország: gyönyörű tájak és mennyei falatok

Utazás

Négykeréken | Észak-Magyarország: gyönyörű tájak és mennyei falatok

A Suzukival közös videósorozatunkban bejártuk az országot, hogy bemutassuk minden régió legjobb helyeit. Legújabb állomásunk: Észak-Magyarország! (x)

Hirdetés

Irány a töltött káposzta, a pálinka és a slambuc hazája, Észak-Alföld!

Utazás

Irány a töltött káposzta, a pálinka és a slambuc hazája,...

Szilva, alma, krumpli és a híres töltött káposzta - kulináris kalandozásunk a rendkívül sokszínű Észak-Alföldön folytatódik! (x)

Hirdetés

Törött borsó, káposztás kolbász, csuszáscsibe - összeettük Tolnát-Baranyát

Utazás

Törött borsó, káposztás kolbász, csuszáscsibe - összeettük Tolnát-Baranyát

Következő állomásunk az ország dél-nyugati csücske: lássuk, mik voltak a legtipikusabb dél-dunántúli ételek! (x)

Hirdetés

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

tárkonyos csirkeraguleves

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...

Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept