2020.11.30.
Négykeréken | Levendula, dödölle, ének az esőben – Nyugat-Dunántúl kalandosabb, mint gondoltuk
A Suzukival közös videósorozatunkban bejárjuk az országot, hogy bemutassuk minden régió legjobb helyeit. Öveket becsatolni, és irány Nyugat-Dunántúl! (x)
Az ország nyugati területén meglepően sok hagyományos fogást kóstolhattunk, hol házias receptek, hol újragondolt ételköltemények formájában. És persze ezúttal sem maradtunk sütemény és street food nélkül, de inkább nézzük szép sorjában.
Hírnevéhez méltó módon Nyugat-Dunántúl időjárása ezúttal is elkényeztetett minket három éghajlati övre elegendő változatossággal. Utazásunkat Pannonhalmán kezdtük sűrű viharfelhők társaságában, amit kevéssé bántunk – jól esett egy kis hűvös az elmúlt hetek hősége után. Flóra még egy kis Gene Kelly-s tánccal is megünnepelte a hirtelen lehűlést. Zalába érve persze már megint hét ágra sütött a nap, hogy aztán Őriszentpéteren beleszaladjunk egy gyors jégesőbe, és Sopronba érve már megint a tikkasztó melegtől szenvedjünk.
Gasztrokalandunk legnyugatibb etapját tehát Pannonhalmán kezdtük: a Pausa Apátsági Kávéház zászlóshajója, a Pausa szelet képében rögtön egy falat édesség-mennyországra bukkantunk, melyben brownie-alapon csokis és kávés vajkrémrétegek váltják egymást. A Pannonhalmi bencés apátsághoz tartozó kávéház egyébként nem csak a panorámája miatt különleges hely: az apátsági gyógynövénykertben termesztett virágokat és zöldfűszereket mind a mai napig felhasználják desszertjeikben. Nekünk a levendulás mille-feuille-t és a zsályás málnafagyit volt szerencsénk kóstolni – mindkettőt imádtuk.

Segíts nekünk megalkotni az ország gasztronómiai térképét, töltsd fel a kedvenc éttermed vagy szavazz, és nyerj!
A következő megállónk a zalabéri Szent Antal Fogadó volt, melynek híre szájról-szájra terjed a környéken. Az aprócska faluban a göcseji gombalevestől kezdve, a kihagyhatatlan dödöllén át, a kefireskukoricaprószával bezárólag, a régió számos hagyományos fogását megkóstolhattuk. Mindehhez házi savanyúságot, házi lekvárt és almafröccsöt kaptunk, sőt, a dödölle is a kertben termő krumpliból készült.

Őriszentpéter ugyan az ország csücskében fekszik eldugottan, ennek ellenére a falu szélén található Pajta Bisztro egyre nagyobb hírnévre tesz szert. Nem is véletlenül: a fiatalos étterem letisztult, kényelmes, és annyira természet közeli, amennyire csak lehet. A zöldségektől elkezdve, a gombákon át a zöldfűszerekig mindent termelnek a kicsiny birtokon, a húsokat és a tejterméket pedig a szomszédos falvakból szerzik be. Konyhájuk egyszerre innovatív és hagyománytisztelő: olyan fogásokat kóstolhattunk meg modern köntösbe bújtatva, mint a dödölle, a tökmagos túrógombóc, a lecsós tarhonya és a kovászosuborka-krémleves.

Napunkat egy rövid Fertő-tavi kitérő után Sopron szívében zártuk, a VanKonyhában. Az elsősorban levesben és hamburgerben utazó hely a híres Gázfröccs Romkocsma gasztro kistestvére, így pedig nem csak a szuper ízek, de a laza design és a klassz hangulat is garantált. Mivel ők voltak az első poharas levesező Sopronban, mi sem hagyhattuk ki specialitásukat – a tejszínesmexikói kukorica-krémlevessel pedig maximálisan elégedettek voltunk. Akárcsak a hamburgerrel, amiben a hús szuper szaftos volt, míg a háromféle sajt úgy nyúlt, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.

A Nosalty gasztroutazását a Suzuki Vitara támogatta – az autóról további információkat itt találsz!
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Kattancs, aranygombóc, gánica, dödölle, langali - vendégségben a Nyugat Dunántúlon!
A Nyugat-Dunántúl konyhája, akárcsak Palócföldé, megmaradt viszonylag autentikusnak - faluhelyen még ma is készítik a régi fogásokat. Nézzük a leghíresebbeket! (x)
Négykeréken | Dél-Dunántúl: Nem csak bejártuk, fel is faltuk Tolnát...
A Suzukival közös videósorozatunkban bejárjuk az országot, hogy bemutassuk minden régió legjobb helyeit. Első állomás: Dél-Dunántúl. (x)
Négykeréken | Észak-Magyarország: gyönyörű tájak és mennyei falatok
A Suzukival közös videósorozatunkban bejártuk az országot, hogy bemutassuk minden régió legjobb helyeit. Legújabb állomásunk: Észak-Magyarország! (x)
Szajmóka, kása és rengeteg gyümölcs - Közép-Magyarország gasztronómiája
Budapest vonzáskörzete és Pest megye az egyik legkisebb régiónk, gasztronómiailag mégis rendkívül sokszínű - nézzük meg a jellegzetes helyi fogásokat! (x)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...
A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
További cikkek
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...
Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept



















