Életmód

2020.11.30.

Néhány egyszerű lépés az erősebb, ellenállóbb tüdőért

admin profilképe admin

Ha a kézmosás és a távolságtartás megvan, jöhet a tüdő kapacitásának bővítése.

Ha az jár az eszünkben, mi mindent tehetünk meg magunkért annak érdekében, hogy elkapjuk a vírust azon túl, hogy gyakran kezet mosunk és távol tartjuk magunkat mindenkitől, kézenfekvő és orvosok által is javasolt megoldás a tüdő egészségének megőrzése, esetleg a kapacitásának növelése. De mit jelent ez, és valóban lehetséges-e erősíteni a tüdőt a mozgás segítségével?

Mit csinál a tüdő?

Amikor edzünk, a szív és tüdő is dolgozik. A tüdő oxigént vesz fel, hogy energiát biztosítson, és eltávolítja a felesleges szén-dioxidot, a szív pedig az izmokhoz pumpálja az oxigént. Amikor nagyobb terhelésnek tesszük ki a szervezetet, akkor a tesz több oxigént fogyaszt és több szén-dioxidot termel, Míg a tüdőnk pihenés közben kb. 15-20 alkalommal telik meg percenként, addig ez edzés közben 40-50 levegővételt is jelenthet.

Erősebb izom, több levegő

Ilyenkor normális, ha légszomjunk van, de sokat segíthetünk rajta, ha többet és többet edzünk. Mivel az izmok egyre erősebbek lesznek, egyre kevesebb oxigénre lesz szükségük a működéshez, nem lesz szükség percenként annyira sok lélegzetvételre, így minél gyakrabban edzünk, annál tovább fogjuk bírni szusszal, annál később fog légszomj kialakulni.

Ezt olvastad már?

A 2+1 legfontosabb dolog, amit az orvosok szerint most megtehetsz magadért

Magunkhoz képest

Hogy milyen edzéstípus fogja a leghatékonyabban növelni a tüdőkapacitásunkat, az tőlünk függ: minden mozgás jó, ami minimálisan felgyorsítja a légzésünket, lehet az intenzív séta vagy komolyabb ugrálós kardioedzés, futás vagy intenzívebb torna. Az alap állóképességünktől, általános aktivitásunktól függ, melyik mozgásforma ad nagyobb kihívást a tüdőnknek, a cél pedig az, hogy ne fulladjunk ki, de felgyorsuljon a légzésünk mozgás közben. A lényeg csak annyi, hogy a szokott rutinunkhoz képest eggyel intenzívebben mozogjunk.

Erős felsőtest, több hely a levegőnek

A Harvard egyetem egészségügyi lapja szerint két mozgásformával erősíthetjük a tüdőnket: az egyik funkciót, a másik pedig a kapacitást növeli. Ha állandóan szépen tartjuk magunkat, és egyenes háttal ülünk, akkor a tüdő is könnyebben mozog, ezen pedig a felsőtest erősítése segít. A súlyzós edzések erősítik a felsőtestet, a mellkas-és vállprések pedig azoknak az izmoknak növelik a teljesítő képességét, amelyek az ideális légzéshez elengedhetetlen testtartásban segítenek.

Nagyobb kapacitás

A másik cél a tüdő kapacitásának növelése, ez pedig az állóképesség növelésével lehetséges, tanácsolja a Harvard egyetem lapja által megkérdezett, tüdőbetegségekkel kapcsolatos kutatásokat végző orvos. Hogy mi növeli az állóképességünket, az attól függ, milyen aktivitáshoz szokott a testünk: ha nagyokat sétálunk, tűzzünk ki célul dombokat és meredekebb kiránduló útvonalakat is, vagy vigyünk egy kis erőt a sétába. Ha eddig alacsony intenzitású tornákat végeztünk, iktassunk rövidebb szökdelős, guggolásokat és elrugaszkodásokat tartalmazó mozdulatokat is az edzésbe. A lényeg a változatosság, csináljunk olyasmit, amit eddig nem, és váltogassuk a különböző mozgásformákat - javasolja a tüdőgyógyász.

Ezeket olvastad már?

10+2 hasznos gyakorlat azoknak, akiknek gyakran elkalandozik a figyelme

Életmód

10+2 hasznos gyakorlat azoknak, akiknek gyakran elkalandozik a figyelme

Nehezen koncentrálsz, elkalandozol, minden apró inger elterel a feladataidtól? Összeszedtünk 12 módszert, amivel fejlesztheted a figyelmedet.

admin

Neked is rángatózik néha a szemed? Nézzük, mitől lehet!

Család

Neked is rángatózik néha a szemed? Nézzük, mitől lehet!

Miért ráng olykor aprókat a szemhéjunk, és meg kell-e ijedni a jelenségtől?  

admin

Furcsákat álmodsz, mióta karanténban vagy? Az egész világ így van vele!

Család

Furcsákat álmodsz, mióta karanténban vagy? Az egész világ így van...

Sok minden összeköti most az emberek millióit szerte a világon: többek között az is, ha éjjel rosszul alszunk, és szokatlanul élénk álmaink vannak.

admin

Terhesen járványban: kell-e most félniük a várandósoknak?

Életmód

Terhesen járványban: kell-e most félniük a várandósoknak?

Veszélyeztetettnek számít, aki babát vár, mégsincs semmilyen bizonyíték rá, hogy különösen aggódniuk kellene.

admin

Címlapkép: Getty Images

via és via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept