2020.11.30.
Nektek melyik a 3 kedvenc konyhai eszközötök, amiket a leggyakrabban használtok?
Minden háztartás más, de az mindenkire igaz, hogy vannak kedvenc konyhai eszközei, amik gyakran előkerülnek a szekrényből vagy a fiókból. Mutatjuk, nálunk mik ezek.
Az utóbbi években megszaporodtak a hasznos és haszontalan konyhai eszközök a konyhámban. Emlékszem, amikor beköltöztem, egy ágyon kívül alig volt valami a lakásban, de már akkor is kínosan ügyeltem rá, hogy a konyha tiptop legyen. Persze még így is előfordult, hogy üres borosüveggel nyújtottam a tésztát vagy IKEA evőeszközszárítóval szaggattam a nokedlit, de megvolt mindenem. Aztán, ahogy az évek teltek, egyre több lett körülöttem a tárgy, beszereztem közben sodrófát és nokedliszaggatót is, és megfigyeltem, hogy a 3 legtöbbet használt eszköz a mai napig szinte ugyanaz, mint beköltözéskor volt.
Éles kés
Alapvetés, hogy akkor lehet sikeres és hatékony munkát végezni a konyhában, ha van legalább egy jó késünk. Bár tényleg alapvetés, egészen addig nem értettem meg, amíg be nem szereztem az első jó minőségű késem. Azóta megváltozott az életem. Komolyan. Gondoljunk csak bele, nem véletlen, hogy a legnagyobb séfek saját késkészletet használnak és kényesek annak minden darabjára, annak ápolására, és úgy általában az egész késügyre. Tényleg számít.
Ezt láttad?
Első dolog, amit minden reggel meg kell tenned ébredés után
Egy nagyobb teflon serpenyő
Sokat főzök serpenyőben. Ebben szinte mindent el tudok készíteni a tojásrántottától a csirkepörköltig. Szeretem, hogy kellően nagy, a keveréskor, rotyogtatáskor van elég helyem rendezni a tartalmát, és nem kell finomkodnom a fakanállal sem. Minden teflon serpenyőmmel tisztelettel bánok, mert egytől-egyig hálás vagyok nekik, hogy nem ragad le és ég meg bennük semmi – egy-két kitételtől eltekintve, de az maximálisan az én bűnöm.
Robotgép
A legutóbbi, nagymamámmal közös karácsonyi sütés - pontosabban tésztadagasztás - közben jöttem rá, hogy az életemet mennyire megkönnyíti a szuper, többfunkciós robotgépem. Mama szó szerint kézben tart mindent: gép segítsége nélkül süt és főz, így szokta meg. Ehhez képest én ott egyszerűsítek, ahol csak tudok: beleteszek a gépbe minden hozzávalót, megnyomom a gombot, és voilá, kész is, a kezeimmel már csak minimálisan kell rásegítenem egy komolyabb tésztára is. Pillanatok alatt aprítok össze bármit, a turmix és a smoothie is percek alatt elkészül. Két nagy hibája van csak a robotgépemnek: az egyik, hogy sok helyet foglal a szekrényben, a másik pedig, hogy nem szeretem elmosogatni. De ezek tényleg csak felesleges nyafogások, mert használni imádom.
Nektek melyik a három kedvenc konyhai eszközötök, amiket a leggyakrabban használtok?
Ezeket olvastad már?
8 ötletes tipp, amivel feldobhatod az unalmas teraszodat és kertedet
Itt a jó idő, ideje birtokba venni ismét a teraszt és a kertet! Van pár jó ötletünk, hogyan vedd fel a harcot az unalmas hétköznapokkal.
Utálsz port törölni? Ezeket a trükköket érdemes neked is kipróbálni!
Évek óta keressük a hatékony portalanítási módszereket. Még nem dőlhetünk hátra, de legutóbb kipróbáltunk néhány új praktikát, amik szerintünk neked is tetszeni fognak...
De miért fagynak meg a hűtőmben az ételek kéretlenül?
Mindannyian találkoztunk már a problémával, hogy a hűtőszekrénybe tett dolgok rejtélyes módon megfagytak. De miért történik ez, és hogyan lehet elkerülni?
6 tuti tipp, hogy minden nap könnyen kelj fel
A hétköznapok legnagyobb kihívása a reggeli felkelés. Húz vissza az ágy, de munkába menni muszáj. Összegyűjtöttük a mi legjobban bevált korán kelős trükkjeinket.
címlapfotó via
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















