2020.11.30.
Nem lehet, hogy nem csinálsz lekvárt!
Nagyi, az nem lehet, hogy te nem csinálsz lekvárt! – egy ilyen mondat után mi mást lehet tenni, mint teleszedni a kosarat barackkal, és nekilátni a befőzésnek.
Azt gondoltam, az idén kimarad a nyári programból a lekvárkészítés, mivel lányom már tavaly nagyon lelkesen befőzött jó néhány üveggel, és idén sem hagyott alább a lendülete. Egy unoka kérésének viszont nagyon nehéz ellenállni, és igazából amúgy is sajnáltam volna, ha a sárgabarackfáról lehullik és tönkremegy a termés. Márpedig volt rajta bőségesen, és miután semmilyen permetlé nem érte már évek óta, igazi biobarackkal volt dolgunk.

A baracklekvár egyszerűen receptjéért kattints ide!
Nekem most nincsenek gyümölcsfáim, de valahogy úgy hozza az élet, hogy az ide-oda költözések végén mindig akad valakinek a családban egy kertje, abban pedig egy termetes barackfája – most kisebbik unokám hintázó és mászó fája történetesen éppen ilyen. Náluk már glédában állnak a teli lekváros üvegek, de a fa még mindig tömve gyönyörű barackkal, és már kezd lepotyogni, úgyhogy az utolsó pillanatban én is bekapcsolódtam a barackszüretbe.
A földre hullott gyümölcsök és a szomszédos eperfa termése az idén is megtréfálta a madarakat – de az ő történetüket már megírtam, úgyhogy nekünk már nem okoztak meglepetést. Itt elolvasható!
A kosárnyi illatos gyümölcsöt a családi recept alapján főztem be, csak ezzel az a gond, hogy minden évben változtatok rajta – mert mindig az dönti el a gyümölcs–cukor arányt, hogy az adott évben milyen édes a termés. Az idei cukorban bővelkedett, így hát 4 kg barackhoz csak 1 kg cukrot adagoltam. Tartósítószert nem használok, a somlekvárnál már írtam a módszeremről, most csak röviden: a forró lekvárt két réteg celofánnal fedem be, és a kettő közé teszek tartósítószert, tehát nem érintkezik a lekvárral. Aztán jöhet a csavaros tető.
Lezárás után „fejre állítom”, bebugyolálom, és úgy hagyom kihűlni. A penészedésért, romlásért felelős gombák, bacilusok mindig kívülről jutnak be az üvegbe, így ezzel a módszerrel megakadályozhatjuk ténykedésüket. (A sok cukor is tartósít, de ez az eljárás nem kívánja meg, hogy túlcukrozzuk a lekvárt.)
Remélem, ha már így adódott, hogy mégsem hagytam ki a befőzést, az idén sem maradnak le lekvárjaim a családi versenyben!
Mari nagyi
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














