Gasztro

2020.11.30.

"Nem szabad elvesztened a fejed, ha beüt a krach" – interjú Kelemen Roland séffel, a Bocuse d'Or ezüstérmesével

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

Kelemen Roland nemcsak második helyezést ért el a Bocuse d'Or hazai döntőjében, de a S.Pellegrino fenntarthatósági különdíját is megnyerte. Vele beszélgettünk.

Kelemen Roland a Bocuse d'Or versenyébe a legtöbb döntősétől eltérő háttérrel érkezett a versenybe, ő ugyanis a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje (rajta kívül a döntőbe Huszár Tibor érkezett szállodából, ő a Fenyves Szálloda és Konferenciaközpont séfje). Roland gyakorlott versenyző, de a Bocuse d'Or döntőjében való szereplés számára is egy új élmény volt, ez azonban nem állította meg abban, hogy második helyezést érjen el, valamint a versenyben nyújtott munkájával különdíjra is méltónak tartsák. A főzés során odafigyelt, hogy a lehető legkevesebb hulladékot termelje, a fel nem használt ételeket pedig vákuumcsomagolással tette el későbbi felhasználásra, így a S.Pellegrino fenntarthatósági díj győzteseként márciusban ő utazhat a ljubljanai European Food Summitra, ahol a téma a fenntarthatóság lesz.

Milyen élmény volt számodra részt venni a Bocuse d'Or versenyén?

Nagyon megtisztelő volt a legjobb hat egyikeként ott állni a bokszban. Eddig csak álmodoztam, hogy milyen lehet ez az érzés. Mindig ellátogattam a versenyekre, lejátszódott a fejemben, hogy mit tennék a versenyzők helyében. Még nagyobb élménynek és kihívásnak tartottam, hogy két Michelin-csillagos séf is részt vett a versenyen, amire eddig talán még nem volt példa.

Több versenyen is részt vettél már igen jó eredményekkel. Miért hasznosak szerinted az ilyen szakácsversenyek? Mennyiben különbözik a Bocuse d'Or más versenyektől?

Nagyon sok versenyen vettem részt, amióta ebben a szakmában tevékenykedem. A versenyek szerintem nagyon fontosak, mivel ezek teret szolgáltatnak a szakmai innovációnak, a fejlődésnek, a kultúrák megismerésének, a hagyományok megőrzésének, és nem utolsó sorban az utánpótlás kinevelése szempontjából is jelentős szerepük van. A Bocuse d’Or volt az első komoly melegkonyhás megmérettetésem. A legnagyobb különbségeket Vomberg Frigyes mutatta meg, és segített áthidalni a felmerülő problémákat. Többek között ilyen volt az időrendiség, hogy hogyan osszunk be minden másodpercet, milyen a tökéletes konyhai munka, illetve hogy miként érjünk el kifogástalan ízeket. Ezeket próbáltam lehetőség szerint hibátlanra fejleszteni. Nekünk erről szólt a Bocuse d’Or. Nem szabad elvesztened a fejed, ha beüt a krach, gyorsan kell reagálni, és meg kell oldani a problémát. Ezzel szemben a hidegkonyhás versenyeken inkább az a lényeg, hogy az étel megjelenésében legyen tökéletes.

Kelemen Roland halétele

Az őszi elődöntők után hogyan készültél a februári hazai döntőre?

Elemenként építettük fel a köretelemeket. Kezdetben a dámszarvas volt megadva a hústányér témájának, azonban nem sokkal a versenykiírás közzététele után ez megváltozott. Erre sikerült a lehető leghamarabb reagálnunk. Megrendeltük az új alapanyagokat, elkezdtük gyakorolni a hús feldolgozását. A kiírásban szerepelt, hogy egészben, illetve félben kell megjeleníteni a fürjet, ezért a megfelelő töltelék arányát igyekeztünk beállítani. A meglepetéselemet pedig minden zöldséggel legyakoroltuk, ami szerepelt a felsorolásban.

Mi volt a koncepciód a döntőben elkészült ételeid megalkotásánál?

A koncepcióm az volt, hogy legyen minél egyszerűbb, de annál finomabb, úgy, hogy ha valaki ránéz a tányérjaimra, azonnal meg tudja mondani, hogy milyen étel is az, amit éppen lát és kóstol. Mindenképpen szerettem volna egy olyan alapanyagot is felhasználni, amit már kezdenek elfelejteni. A csicsóka volt az egyik, amit az elkészített ételemmel vissza akartam hozni a köztudatba. Kidolgoztuk a megfelelő ízeket, majd a textúrákra, végül a formákra fektettük a hangsúlyt. A köretelemek esetében mind a krémes, mind a ropogós, mind pedig a roppanós állagot szerepeltetni akartam a fogásban. A legnagyobb kihívás az volt, hogy hogyan jelenítsünk meg minimalista stílusban olyan tányért, amely mégis kiemelkedik a többi közül.

A második hely mellett két különdíjat is kaptál, amelyből az egyik a S.Pellegrino fenntarthatósági díj. Mivel érdemelted ki ezt a díjat?

A fenntarthatósági díjat annak köszönhetem, hogy nem pazaroltam el semmit az alapanyagok közül, és igyekeztem a lehető legkevesebb hulladékot előállítani. Levákuumoztam azokat az alapanyagokat, amiket nem használtam fel a verseny során, hogy a későbbiekben újra felhasználhassam – a petrezselyem szárát például később, a húsalaplé frissítésekor újra elővehetem. Kevés papírt használtam el, és csak olyan eszközökkel dolgoztam, amikkel minimalizálni tudtam a keletkező hulladék mennyiségét.

A díj része, hogy március második felében részt vehetsz a ljubljanai European Food Summiton. Itt mi lesz a feladatod?

Saját magam továbbképzése, és reményeim szerint új, innovatív ötletek elsajátítása. A világhírű séf, Ana Ros is részt vesz a rendezvényen, ezért különös érdeklődéssel várom, hogy ott lehessek. A fenntartható élelmiszer-használatról szóló diskurzus egyik legfontosabb platformja lesz.

A vendéglátás nem mindig környezetbarát. Szerinted mit lehet tenni annak érdekében, hogy ez változzon?

A szakmabeli emberek gondolkodásmódját kellene csiszolni véleményem szerint, és továbbképzéseken bemutatni azokat a technikákat, amelyekkel kiküszöbölhetőek a pazarlás alapjai. Természetesen bevezetni a szelektív hulladékgyűjtést minden vendéglátóhelyen.

Fürjtál

Miben más egy hotel konyháján dolgozni, mint egy à la carte étteremben?

A hotel konyháján az elsődleges a panziós étkeztetés, de van à la carte étlap is. Úgy gondolom, ebben a környezetben a vendéglátás minden területére rálátást nyer az ember. Az előkészítést, a húsok feldolgozását és elkészítését, a salátákat, köreteket és a tálalást mind-mind meg kell tudni csinálni. Természetesen nincs akkora tapasztalata az à la carte terén egy hotel konyháján dolgozónak, azonban minden folyamatba beleláthat, és tanulhat ezekből. Rendkívül jó alapot tud biztosítani bárkinek.

Mire figyelsz az ételeidhez felhasznált alapanyagok kiválasztásánál?

Hozzávalóknál elsősorban a frissesség a legfontosabb, amit helyi őstermelőktől és nagyvállalatoktól szerzünk be, megbízhatóságuk miatt. Mielőtt felhasználom, az alapanyagokat szeretem megkóstolni, hogy tudjam, milyen az íze, és ehhez állítom be az étel ízét és jellegét.

Tervezel a közeljövőben indulni valamilyen versenyen?

Természetesen szeretnék a közeljövőben is indulni versenyeken, azonban jelen pillanatban a magam továbbfejlesztésére törekszem.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Michelin-csillagtól a Bocuse d'Or-ig: Veres Istvánnal, a Babel séfjével beszélgettünk

Gasztro

Michelin-csillagtól a Bocuse d'Or-ig: Veres Istvánnal, a Babel séfjével beszélgettünk

Február 5-én a Babel séfje, Veres István nyerte meg a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny hazai fordulóját. Az európai döntőre való felkészülés közben kérdeztük. 

Szász Nóri

„Az a feladatom, hogy az ételből a maximális esztétikumot hozzam ki” – László Ági foodstylisttal beszélgettünk

Gasztro

„Az a feladatom, hogy az ételből a maximális esztétikumot hozzam...

Portugál lakásétteremtől a szakácskönyvek stylingjáig – László Ági szakmai és privát életének meghatározó része az étel. Utazásról és nagyiknak való főzésről is beszélgettünk.

Szász Nóri

„A legfontosabb az őszinteség” – vallja Varga Sári, a gasztromarketingre specializálódott Socially alapítója

Gasztro

„A legfontosabb az őszinteség” – vallja Varga Sári, a gasztromarketingre...

Varga Sárival, a Socially alapítójával többek között a vásárlói élmény maximalizálásáról beszélgettünk.

Szász Nóri

6+1 magyar tervező, akinek az alkotásaival megszépítheted az étkezéseket

Gasztro

6+1 magyar tervező, akinek az alkotásaival megszépítheted az étkezéseket

Magyar keramikusokat gyűjtöttünk össze nektek, akik csodálatos tányérokat, bögréket és más szépségeket készítenek, hogy igazán egyedi étkészleted lehessen. 

Szász Nóri

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept