2020.11.30.
NEMO nyomában
Egy új halazó nyitásának hírére mindig felbolydul a város, nem volt ez másként a NEMO esetében se. A várakozásnak végre vége, megindult a próbaüzem!
A Széna tér környéke gasztronómiai szempontból rohamos fejlődésnek indult az elmúlt hónapokban, ennek eredményeként már Budán is találunk remek levesezőt, hamburgerezőt, a Jégbüféért sem kell elzarándokolni a Ferenciek terére, és most halfronton is érkezett erősítés. Jó ideje várjuk már a NEMO Fish&Chips&Salad Bar megnyitását, és ezzel nem voltunk egyedül. Az éttermet, talán pont a remek elhelyezkedése miatt, óriási érdeklődés övezte már attól a perctől kezdve, hogy elindult a pletyka, halazó nyílik a Mammut környékén.

A Facebook-oldalukon bárki nyomon követhette a fejlődésüket, az étterem, sőt a berendezés folyamatos alakulását, és mire elérkezett a próbaüzem indulásának napja, tetemes mennyiségű rajongót szereztek, akik naponta érdeklődtek a nyitás dátumáról és siettették a kezdést. Ennek fényében borítékolható volt, hogy a NEMO-ba bejutni nem lesz egy könnyű menet. Az első próbálkozásunk kudarcba is fulladt, mivel a nagy rohamra való tekintettel egy fél napnyi technikai szünetet kértek, a folytatásban pedig már csak asztalfoglalással fogadnak vendégeket. Ez okozhat némi bosszúságot a hirtelen ötlettől vezérelve betérni kívánóknak, azonban lássuk be, ez leginkább értünk, a vendégért van. Szeretnék, ha minden valóban a megfelelő minőségben és körülmények között kerülne a tányérunkra, és ez igen dicséretes hozzáállás és követendő példa. Miután szembesültünk a felmerülő akadályokkal, gyorsan telefont ragadtam és már másnapra bejelentkeztem hozzájuk.

Csütörtök délben a Lövőház utcában sétálunk a cél felé ízHUSZÁR kollégával kettesben. A NEMO-t könnyű megtalálni, a cégér segítsége mellett a kint topogó kíváncsiskodók is könnyen nyomra vezetnek, mint utóbb kiderült, a foglalás nélküliek várnak az elvitelre készített fogásokra. A szuterén helyiségbe lépve rögtön a szemünk elé tárul a konyha, és persze mellbe vág az ennek hatására bent uralkodó illatok kavalkádja. A Müller Zsófi és Bense Rita tervezte belső tér egyébként hangulatos, az uralkodó hófehér és a tengerkék színeket natúr faelemek egészítik ki.

Miután helyet foglalunk és megkapjuk a rajztáblára erősített menüt, kisebb tétovázás után, mivel nagyjából a felét szívesen megkóstoltuk volna, egy Fish & Chips, egy Nemo burger, egy bébi polip és egy adag tintahal kerül tesztelésre. A várakozási időt egy pohár csapolt rozé habzóbor társaságában ütjük el, kipróbálása erősen ajánlott. Közben persze jönnek-mennek az emberek, akik, ha már helyet nem kaptak, elvitelre rendelnek. A nagy forgalmat és az ezt okozó népszerűséget elnézve, erős kihívásnak néz elébe a NEMO az elkövetkezendő hetekben.

Közben a várakozási időt enyhítendő, egy tányéron pár szelet, fokhagymás olívaolajjal meglocsolt kenyeret kapunk. A szándék kedves, a célját is eléri, már csak akkor lehetnénk boldogabbak, ha a kenyér meleg lenne. Röviddel ezután az ételek is megérkeznek, elsőként a Fish & Chips kerül kés alá. Mi kis adagot kértünk, ami jelen esetben 4 haldarabot jelent tetemes mennyiségű krumplival és a hozzá járó jalapenós majonézzel és édes chilis mártogatóssal. A hal nem igazán győzött meg minket, igencsak szükséges hozzá az egyébként tökéletes jalapenós majonéz. A krumpli kifogástalan, jól kiegészíti mindkét szószt. Mint utóbb megtudtuk, az édes chilis változat igen különleges, ketchupos-majonézes alap, cseresznyés folyékony füsttel megbolondítva.

A Nemo burgerben egy grillezett, 100%-os lazacpogácsát találunk, jégsaláta, olívabogyó és hagyma társaságában. A bucin mindenképp lenne még mit finomítani, kissé nehéz és a belsejét is lehetne bátrabban pirítani. A mellé rendelt chilis karamellszósz egyébként tökéletes, érdemes hallgatni a Foursquare tippekre!

A tintahal finom, a polip azonban sajnos rágósra sikeredett, ezt természetesen jelezzük is, a szakács rögtön az asztalunkhoz is látogat és elmeséli nekünk, hogy a próbaüzem része a beszállítók tesztelése is, folyamatosan keresik azt, aki hosszú távon is megfelelő minőséget tud biztosítani, és természetesen ez nem egyszerű dolog. Elnézést kér tőlünk a rossz élményért, és felajánlja nekünk, hogy válasszunk valami mást. Azt kell mondanom, hogy a problémakezelésük tökéletes, ennek már nem kell próbaüzem. Végül, mivel a befogadóképességünk már igen korlátozott, a ház titkos fegyverét, egy újragondolt tiramisut választunk. Mascarpone helyett fehércsokoládé, benne ribizli, a tetején pedig az elmaradhatatlan kakaó. Kárpótoltak a csalódásért!

A NEMO jelenleg valóban próbaüzemmel működik, folyamatosan változtatnak, tökéletesítgetnek, és ebben a vendégek segítségét is kérik, hiszen az ő véleményük a legfontosabb, ez a hozzáállás pedig már biztos kezdet a jó út felé. Természetesen messze még a vége, de reméljük a legjobbakat, és a NEMO csapatát elnézve úgy gondoljuk, nem lesz itt baj. Addig pedig legyünk türelemmel, foglaljunk asztalt és mondjuk el bátran a véleményünket, hálásak lesznek érte. Mi pedig mindenképpen meglátogatjuk őket a nyitás után is.
A NEMO Fish & Chips & Salad Bar-ról bővebb infókat itt találsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














