Gasztro

2021.11.29.

5 város 5 gasztronegyede, ahova most repjegy nélkül elviszünk

Pákozdi Nóra profilképe Pákozdi Nóra

Megmutatjuk, hogy mely városban melyik környékeken érdemes falatozni, kis vendéglőkbe betérni, utcai szendvicsárust keresni, vagy kiskocsmában vacsorázni. A célállomások ezúttal: Lisszabon, Berlin, Koppenhága, Madrid és Firenze.

Nézni, látni, megélni, megenni. Ha egy idegen országba, városba érkezünk, a kultúra magunkba szívásának szerves része a helyi gasztronómia feltérképezése is. Hálás feladat a nemzeti ételek, esetleg városi specialitások megkóstolása, sokunknak okoz örömet, és jelent sokkal többet, mint a puszta fiziológiai szükségletek kielégítése. Most az örök gasztrofellegvárak helyett (mint például Lyon vagy San Sebastian) más városok legnyüzsgőbb, éttermekkel jócskán megszórt környékeit mutatjuk be, konkrét helyek ajánlásával, ahol a nemzeti ételeken kívül más klassz tematika közül is választhatunk.

Lisszabon: Bairro Alto

Itt az év 300 napja ragyogó, napsugarakkal melegített, a portugál főváros az év minden szakaszában klassz úti cél. Nem csak izgalmas épített öröksége: a színes csempékkel kirakott házak, a régi villamosok, a meredek utcák és a fadó bárok miatt olyan egyedi, hanem változatos kulináriája miatt is.

Lisszaboni csodák / Fotó: A Cevicheria

A portugál konyha messze nem merül ki a pastel de natánál és a bacalhau-nál, ráadásul Lisszabon egyik kedvenc negyede, a Bairro Alto elhozza nekünk az autentikus és a térségi mellett a nemzetközi bisztrókonyhát, a petiscos-okkal (a portugál tapas) támogatott bárokat, a kifejezett haléttermeket is.

Étteremtippek: A Cevicheria, Tantura, Versículo d’O Faia

Berlin: Neukölln

Nehéz kiemelni egyetlen éttermekkel, bárokkal, bisztrókkal megszórt környéket, mivel Berlin az elmúlt tíz-tizenöt évben komoly gasztroforradalmat hirdetett. A német főváros, melyről egykori főpolgármestere azt mondta, hogy „szegény, de szexi”, tényleg egy külön kis kozmosz, élénk kulturális élettel, sok fiatallal és érinthető történelemmel.

Berlini hangulat / Fotó: Lavanderia Vecchia

Neukölln negyed nemcsak döneres helyeket és menő sörözőket, bárokat üdvözölhet, de éttermek terén is jól el van eresztve. Erőssége a világ ízeiben rejlik, hiszen a „híres német konyháról” beszélni azért enyhe túlzás lenne. De a Berlinbe gyűlt világpolgárok fantasztikus alkotóközösségeket hoztak létre, a gasztronómia területén is.

Étteremtippek: Geist im Glas, Lavanderia Vecchia, Eins44

Koppenhága: Nørrebro

A dán kulinária központja Koppenhága, ami leginkább az olyan csúcséttermektől hangos, mint a Noma, a Geranium és az Alchemist. A haute cuisine mellett azonban nagyon sokszínű és szerteágazó, ínyenc színtér lett a város, a kambodzsai konyhától egészen a dán smørrebrød specialitásokig.

Koppenhága / Fotó: Hooked

Nørrebro negyed kreativitásáról és életszeretetéről híres, de bárjai és éttermei miatt sem kell szégyenkeznie.

A TimeOut a világ legmenőbb kerületének választotta (ez az a lista, melyen a budapesti XI. kerület is szerepel), ami óriási megtiszteltetés. Biciklizni, nézelődni, koccintani és enni is felemelő errefele.

Étteremtippek: Baest, Tigermom, Hooked

Madrid: Malasaña

Folyamatosan változó, fiatalos és kedves városrész Madridban, ami telis-tele van galériákkal, kreatív közösségi terekkel, jófej kávézókkal és persze régi stílusú és újhullámos tapas bárokkal, borozóba oltott bisztrócskákkal.

Mi betérnénk ide, az biztos / Fotó: Bodega de la Ardosa

Kezdődhet itt a reggel, de végződhet az éjszaka is, ugyanolyan népszerű a churros, mint a paella vagy a madridi pacal, esetleg a burgonyás tortilla. Malasaña negyedben a művészek mellett sok diák lakik, ezért hiába felkapott környék, nyomott árakon is tapasozhatunk és a borért, sangriáért sem kell vagyonokat fizetni.

Étteremtippek: Bodega de la Ardosa, Pez Tortilla, Casa Julio

Firenze: Santa Croce

Központibb helyet nem is kell keresni a csodás Firenzében: a Santa Croce kerület építészetileg, hangulatban és ételkínálatban is fontos környék. Itt található a Cattedrale di Santa Maria del Fiore, a toszkán főváros egyik szimbóluma is.

Dolcevita-érzés / Fotó: Antica Macelleria Falorni

A ‘70-es évek óta Santa Crocéban üzemel a Trattoria Cibréo, ami már igazi intézménnyé nőtte ki magát, de a város összesen nyolc Michelin-csillagos éttermet számlál. A csúcsgasztronómia tehát piacképes errefelé, de a romantikus és jóval egyszerűbb, de isteni ízeket garantáló trattoriák is megállják a helyüket.

Étteremtippek: Antica Macelleria Falorni, Trattoria Cibréo

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Ízek, éttermek és élmények még több cikkben:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept