2022.08.05.
Ezeket a népszerű sütős-főzős trükköket inkább ne próbáld ki
Szakértők szerint hiába elterjedtek, inkább károsak, mint hasznosak ezek a tippek.
A neten most már gyakorlatilag bármire lehet tippeket és trükköket találni, a főzés kapcsán is – sajnos nem mindig a megfelelő forrásból érkeznek a tanácsok, így előfordulhat, hogy nem éppen a legmegbízhatóbbak. Az alábbi öt sütési-főzési praktikákat például egyáltalán nem érdemes megfogadni.

Ezeket a népszerű sütős-főzős trükköket inkább ne próbáld ki
Ne mosd meg a csirkét sütés előtt!

Továbbra is megmossák a csirkét a makacs magyarok, pedig nem kéne
Nagy kérdés, hogy érdemes-e megmosni a csirkehúst a felhasználás előtt, szakértők azonban óva intenek az ilyesmitől. Az alapvető probléma az, hogy a csirkén lévő kórokozókat a víz szétszórhatja a konyhában, míg ha a csirkén maradnak, a főzéstől és sütéstől úgyis elpusztulnak. Így inkább rontunk, mint javítunk a helyzeten, ha megmossuk a húst.
Ne süsd meg a húst rögtön, miután kivetted a hűtőből!
Kevesen tudják, de a főzős videókban és közösségimédia-posztokban bemutatott eljárás, miszerint a hűtőből rögtön a serpenyőbe vagy a sütőbe kerül a hús, nem éppen a legszerencsésebb.
Legalább 10-15 percet érdemes pihentetni szobahőmérsékleten sütés előtt, így sokkal egyenletesebben készül el.
Ne nyomd rá a húst a grillre!
Ha hamburgerhúst grillezel, ne nyomd rá a grillre, ez ugyanis pontosan azoktól a folyadékoktól szabadítja meg, amiért olyan ínycsiklandozó lesz később az íze. Hagyd, hogy úgy süljön át, ahogyan ráraktad, így biztos, hogy nem szárítod ki feleslegesen.
Ne süsd meg a frissen vágott krumplikat!
Ha rögtön áztatás után sütnéd meg a krumplijaidat, garantáltan nem lesznek olyan finomak, mint ha vártál volna velük pár órát előtte. Az áztatástól ugyanis sok lesz bennük a folyadék, ami miatt a belsejük szottyossá válhat – inkább teljen el az áztatás után három-négy óra, úgy lesz igazán finom a sült krumpli.
Ne adj olajat a tésztához!
Régóta tartja magát az az elképzelés, hogy a forrásban levő tésztához olajat kell önteni, hogy a tészta ne tapadjon össze főzés közben vagy után. Szakértők szerint azonban ez egyszerűen hülyeség, az olaj nem csinál semmit, és csak elpazaroljuk a drága olívaolajat, ha ilyesmire vetemedünk.
Fogadd meg ezeket az okos konyhai tippeket is:
- Tévhit, hogy a kukoricát órákig kell főzni
- Süsd úgy a halat ezzel a 6 tippel, mint egy profi szakács
- Ennyi áramot fogyasztanak a konyhagépek
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















