2024.12.05.
Íme, a legkultikusabb apró, a teapartik klasszikus nérója
A néró igazi retró vendégváró süti. Isteni finom, előre elkészíthető, nagyon tartós, hetekig eláll (ha addig el nem fogy). Érdemes nagyobb baráti vagy családi partikra is elkészíteni, vagy egyszerűen csak magunknak, kávé, tea mellé.
A néró egy csodálatos magyar klasszikus, amely a karácsonytól kezdve egészen a húsvétig nem hiányozhat az ünnepi asztalunkról. Ezeket a finom, édes sütiket csokoládéval vagy lekvárral töltik meg, és nagy önuralomra van szükség ahhoz, hogy abbahagyjuk az evésüket. Elég sok cukrászdában még lehet vele találkozni szerte Magyarországon. A sütemény eredetét tekintve szinte teljesen ismeretlen de, ehhez hasonló aprósütiket előszeretettel fogyasztottak már a 17. század elejétől, az angol és francia teapartik alkalmával, a hasonlóan kis cuki (pl. macaron) társaikkal együtt.

A klasszikus néró receptjéért kattints a képre!
Bár sajnos kissé alulértékelt, hiszen sokaknak a nagyüzemi, bolti, sokszor íztelen, kemény állagú verzió juthat eszükbe a Néró hallatán. Márpedig ez a recept tökéletes minden formájában. Elkészítése nem bonyolult, sokféleképpen variálható, díszítés közben pedig lehet vele kreatívkodni, relaxálni.

A klasszikus néró receptjéért kattints a képre!
Ebből a receptből legalább háromtucat sütit készítsünk, mert eteti magát. Amikor először készítettem őket tanuló koromban, már útközben a felét befaltam…szóval vigyázat! De tudatom veletek, hogy most jó voltam, és egyet sem ettem meg, mindet a kollégáimnak adtam. Tehát így vagy úgy, de ez sem tartott sokáig.

A klasszikus néró receptjéért kattints a képre!
Az igazán finom néró titka
Fontosak a minőségi alapanyagok. A néró alapja egy omlós tészta, ám ez lágyabb állagú, így habzsákkal lehet adagolni. Kevert omlós tésztának nevezik, amihez puha vajat és átszitált porcukrot használjunk, és nagyon-nagyon habosra keverjük ki.
A tojássárgákat pedig TÉNYLEG adagolva adjuk a vajhoz, mert különben kiikrásodik a massza.
Tudom, nagy a késztetés sokszor, hogy több lisztet adjunk hozzá, mert a tészta néha úgy fog kinézni, mintha lisztért könyörögne. De, mint mondtam, ez egy lágyabb állagú massza, így kell kinéznie. A citrushéjakat, a (lehetőleg igazi) vaníliát és a sót se hagyjuk ki a receptből, mert ezekkel együtt lesz tökéletes az ízharmónia.

A klasszikus néró receptjéért kattints a képre!
A sárgabaracklekvár sem legyen túl folyós, különben a süti egy rakás szerencsétlenségnek fog kinézi, ahogy folyik ki belőle a dzsem és ragad, mint a csuda. A díszítéshez a legjobb, ha magas kakaótartamú étcsokoládét használunk. Fontos dolog, hogy időt kell adni a csokoládécsíkoknak, hogy megszilárduljanak a tetején. Ne nyúlkáljunk hozzá, addig mosogassunk el vagy tegyünk rendet magunk körül!

A klasszikus néró receptjéért kattints a képre!
Mindennel együtt körülbelül egy óra alatt egyszerűen elkészíthető. Viszont akkor lesz igazán jó, ha egy jó pár órát áll, így kellően összepuhul a sütemény. Ideális vendégvárónak, esti nasizáshoz, kávéval, teával fogyasztva pedig egyenesen mesébe illő hideg, téli napokon.
A néró teasütemény teljes receptjét ITT megtalálod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Próbáld ki ezeket a karácsonyi finomságokat is:
- Ilyen a svéd töltött káposzta, melyet híres húsgolyójukkal kereszteztek
- A hibátlan ünnepi isler és linzer elkészítése, lépésről lépésre
- Elkészítettem 4 „igazi” családi mákos gubát karácsonyra, és meglepett a sokszínűség
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














