2020.11.30.
Nézd meg, hogy néz ki a McDonald's 10 éve rohadó hamburgere
Izlandon 2009-ben zárt be az utolsó McDonald's étterem, egy helyi lakos pedig még az utolsó napon vásárolt egy sajtburgermenüt, amit azóta is vitrinben őriz.
A 10 éves hamburger és a sült krumpli pedig azóta is nagy szenzáció, naponta 400.000 ember nézi meg élő közvetítésben, hogyan rohad (vagy éppen nem rohad) a két gyorséttermi fogás - írja a BBC.

,,Azt hallottam, a McDonald's-os ételek sosem bomlanak le, látni akartam, vajon igaz-e vagy sem ez az állítás" - mesélte az AFP-nek a menüt megvásároló Hjortur Smarason.
,,A menü még mindig megvan, és egészen jól néz ki. Persze ez az egész valahol vicces is, de elgondolkodtat, mit is eszünk meg valójában. Sehol sem penészedett meg, csak a papíron fogott az idő múlása" - mondta Siggi Sigurdur, aki annak a hostelnek a tulajdonosa, amelyben a híres sajtburgermenü leledzik.

Nem ez az első alkalom, hogy valaki évekig őriz egy hamburgert. Egy Karen Hanrahan nevű hölgy 1996-ban vett egy hamburgert, amit aztán 14 évvel később talált meg, az étel azonban még akkor is alig tűnt többnek pár naposnál. 2010-ben egy New York-i fényképész, Sally Davies 6 hónapon keresztül fotózott le minden nap egy Happy Meal menüt, az étel viszont nem penészesedett be, nem változott az állaga és a szaga sem.
Az észrevételekre 2013-ban a McDonald's is reagált, szerintük a megfelelő, nedves és párás környezetben a mekis ételek is elkezdenek lebomlani és penészesedni, ezt a felvetést pedig nemrégiben az Izlandi Egyetem egyik professzora is megerősítette, száraz környezeteben ugyanis valóban nem penészesednek be és bomlanak le az ételek, egyszerűen csak kiszáradnak.
via BBC
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















