Gasztro

2022.02.16.

„A konyha az egyik legőszintébb hely, amit ismerek" – a Nosalty Főzőklub januári arca Takács Kriszti

Nosalty profilképe Nosalty

Új közös kalandba kezdünk: indul a Nosalty Főzőklub! Cikksorozatunk keretében minden hónapban megismerkedhettek egy Nosaltys felhasználóval, aki szenvedélyesen süt-főz, fotóz, recepteket alkot és kreativitásával színesíti a mi kis gasztroközösségünket. Első interjúalanyunk Takács Kriszti, akinek izgalmas ételkölteményeire már talán ti is felfigyeltetek. Szia Kriszti!

A Nosalty, mint gasztrooldal nagyon sok mindenről szól: gusztusos ételekről, szép fotókról, néha formabontó, néha jól megszokott receptekről, érdekes cikkekről. De mindez mit sem érne, ha nem lenne mellé egy népes, sokszínű olvasói közösségünk. Azaz ti. Épp ezért indítottuk útjára legújabb cikksorozatunkat, a Nosalty Főzőklubot: hogy adjunk egy kis teret nektek is a bemutatkozásra. Az elkövetkező hónapokban rövid interjúkat olvashattok majd közösségünk tagjaival, akik minket, szerkesztőket is motiválnak aktivitásukkal és kreativitásukkal. Motiválódjunk hát együtt, fogadjátok sok szeretettel a Főzőklub első bemutatkozoját, Takács Krisztit!

„A konyha az egyik legőszintébb hely, amit ismerek" / Fotó: Takács Kriszti

Hogyan, mikor és miért kezdtél el főzni?

Nagyjából mióta az eszemet tudom, főztem! Először persze 4-5 évesen még csak játék volt az egész, azonban ez gyorsan megváltozott, amikor már elég idős lettem hozzá, hogy besegítsek mamámnak is. 

Az Ő szeretetnyelve egyértelműen a főzésen keresztül szólalt meg, a gondoskodás, a törődés mindig szorosan kapcsolódott hozzá.

Mindezt már gyerekként is olyan értéknek tartottam, amit érdemes megőrizni és továbbvinni akkor is, amikor Ő már sajnos nem lehet közöttünk. A konyhában a mai napig bennem él.

Mi vitt rá arra, hogy megoszd a recepteket a Nosalty oldalán?

Amikor elkezdtem a receptjeimet posztolni az Instán, még egyáltalán nem gondoltam rá, hogy igazi gasztroblogger legyek. A Nosalty tökéletes felület volt, ahol kipróbálhattam magam, megoszthattam a képeimet, a recepteket. Kezdetben nagyon tartottam a negatív kommentektől, ezért nagyon tetszett, hogy a Nosaltyn helye van a hobbiszakácsoknak, egy elfogadó, nyitott és barátságos weboldalon. 

Sajtos-spenótos vegán tortilla

tortilla

Sajtos-spenótos vegán tortilla

Sajtos-szezámmagos kréker

sós aprósütemény

Sajtos-szezámmagos kréker

Gyors taco

tortilla

Gyors taco

Mi jellemez téged, a főztödet, a receptjeidet?

Mindig is terápiás jelleggel főztem. Segít rendezni a gondolataimat vagy egyszerűen csak kikapcsol, mert van mire koncentrálni.  A másik oldalon pedig ott a végeredmény, amit meg lehet osztani a szeretteinkkel. Sokféleképpen lehet gondoskodni másokról, a sütés-főzés pedig olyan figyelmesség, ami mindenkinek többet jelent, mint bármilyen más készen vett ajándéktárgy.

Milyen tanácsot adnál a többi házi szakácsnak?

Csak csináld! 

Csak csináld! / Fotó: Takács Kriszti

A főzés mindannak az újragondolása és újraalkotása, amit már tudunk és ismerünk. Meg lehet főzni az éppen aktuális trendeket és csinálhatunk valami teljesen mást is. A főzés tökéletes formája az önkifejezésnek, ezért ha a nyilvánosság előtt szeretnénk alkotni, nem szabad, hogy megbénítson minket ez a szabadság. Épp ellenkezőleg: bármit létrehozhatunk, készíthetünk klasszikus recepteket, újragondolt fogásokat, nem muszáj választanunk és ez nagyszerű lehetőség a kibontakozásra.

Mit hallgatsz főzés közben?

Sok összeállított playlistem van, amit épp az adott hangulatomhoz tudok hangolni. Így többek között az „Esős délután” vagy az „Add ki” album is, de még sorolhatnám. A főzés számomra épp azért olyan jó kikapcsolódás, mert bármilyen hangulatom lehet közben. Megélhetem, ha jó napom van, de szomorú is lehetek, ha épp valami bánt. 

Rizottó Burger

Rizottó Burger

1adag

Idő

110p

Költség

megfizethető

Nehézség

közepes

557

Kalória

16g

Fehérje

98.1g

Szénhidrát

10.4g

Zsír

Még több hamburger

A konyhában senkinek nem kell megjátszani magát, az egyik legőszintébb hely, amit ismerek.

Melyik híres séf, szakács a példaképed?

Most biztosan utálni fogtok, de nincs ilyen. Sosem voltam az a fangirl típus, gyerekként is csak azért raktam ki posztereket a szobámban, mert menő volt. Inspirációként mindenkire nyitott vagyok, legyen az Michelin-csillagos szakács, vagy valaki aki az első főzős videóját tölti fel. Rajtunk múlik, kiben találunk inspirációt. Ha ki kell valakit emelni, akkor Kárai Dávid az akinek az ételfotói azt a szintet képviselik, amit el szeretnék majd egyszer én is érni.

Mézes fetakrém házi tortillával

sajtkrém

Mézes fetakrém házi tortillával

Mudammas

zöldségkrém

Mudammas

Babfasírt lilakáposztás karfiolpürével

zöldségpüré

Babfasírt lilakáposztás karfiolpürével

Mi az, ami mindig van a hűtődben?

Tej, mert anélkül nem iszom meg a kávém. Ezt most igyekszem cserélni valamilyen növényi tejre, de még az út elején járok. Nagyjából egy éve kezdett el foglalkoztatni a vegán szemlélet, de ez nekem nem ment egyik napról a másikra. Mára már lakto-ovo vegetáriánusként táplálkozom. A húsokról nem volt nehéz lemondani, tojás és tejtermékek nélkül azonban a cukrászat az alternatív megoldások ellenére sem egyszerű.

Étel, amit soha nem eszel meg?

Kiskoromtól kezdve nagyon finnyás vagyok, úgyhogy rengeteg olyan, leginkább húsétel van, amit képtelen vagyok megenni. Egy pacallal vagy egy tintahallal ki lehet kergetni a világból. Mióta vegetáriánusként étkezem érdekes módon olyan húsok is taszítanak, amiket korábban gyakran készítettem.

A főzés tökéletes formája az önkifejezésnek / Fotó: Takács Kriszti

Te milyen étel lennél? Mi a „lélekételed"?

Egy nagy, boldog burgonya lennék! Bármilyen formában elém rakhatjátok, biztos elpusztítom! 

Közért, hipermarket vagy piac?

Be kell ismernem, szeretem és ki is használom a komfortszolgáltatásokat, így mindig házhoz rendelek. Emiatt a piac sokszor kimarad az életemből és a legtöbb esetben hipermarketekből vásárolok. Kivéve a zöldségeket és gyümölcsöket, mert szerencsére már a zöldségesek is szállítanak ki, ahonnan sokkal szebb és nagyobb eséllyel magyar árut lehet beszerezni, mint a hipermarketekből.

Csicseriborsó-pörkölt Takács Krisztitől

zöldségpörkölt

Csicseriborsó-pörkölt Takács Krisztitől

Vegán svéd  “húsgolyók”

zöldségfasírt

Vegán svéd “húsgolyók”

Bazsalikomos-spenótos csirkeraguleves

raguleves

Bazsalikomos-spenótos csirkeraguleves

Kedvenc éttermed?

Huh nehéz kérdés, mert szerencsére rengeteg páratlanul kiváló étterem van, amiből válogathatunk. Az indiai és mexikói konyha a legnagyobb favorit nálam, ezért talán az Arriba Taqueria Budapesten és a Taj Mahal indiai étterem Szegeden.

Életed gasztroélménye?

Amikor először kértek fel gasztrofotósként a blogomnak köszönhetően. Amikor az egyik receptem a budapesti Árkád Bevásárlóközpont Food Loftjának újranyitásakor kiadott szakácskönyvbe bekerült. És természetesen, amikor először osztottátok meg a receptemet a Nosalty hivatalos insta oldalán szintén óriási élmény volt a számomra!

Igazság szerint a legapróbbtól a számomra legnagyobb élményekig mindent megéltem és nagy örömmel fogadtam. Mivel imádok ezzel foglalkozni, minden siker értékes a számomra.

Kedvenc mondás a konyhában?

„Szedjél egyél vegyél, szedjél egyél vegyél, szedjetek egyetek vegyetek" – Kiss Ádám.

Konyhai manőver, ami nélkül szebb az élet?

Tudni kell rólam, hogy ritka mód kétbalkezes vagyok, úgyhogy nekem a manőverezés igazi felső ligás próbálkozás volna. Általában túlélésre játszom, annyira, hogy még a késeinket se éleztetem meg sosem, mert egyből mehetünk a sürgősségire.

Baszk krémtúró torta fahéjas eperöntettel

sajttorta

Baszk krémtúró torta fahéjas eperöntettel

Fehér csokis-kókuszos brownie torta

tortácska

Fehér csokis-kókuszos brownie torta

Gyors csokitorta Krisztitől

csokitorta

Gyors csokitorta Krisztitől

Recept, amit álmodból is?

Ha nem lenne a Dizájnkonyha Gasztroblogom valószínűleg egy konkrét receptet se tudnék. Ennek az az egyszerű oka, hogy ha nem publikálásra készítek egy-egy fogást, mindig érzésből főzök.

A blog óta persze megírom a recepteket hozzá és mindig több 10 másik receptet tanulmányozok az elkészítésükhöz. Szeretem látni, hogy mások mit csinálnak és kísérletezni az alapanyagokkal, a köztük lévő kölcsönhatás is nagyon érdekes a számomra, ahogy a hozzávalók képesek reakcióba lépni egymással.

Ki a kedvenc Nosalty szakácsod? Melyik a kedvenc recepted az oldalon?

Gerzsenyi Flóra Cukorsokk videóit nagyon kedvelem.

Van-e olyan dolog a konyhádban, amihez szép emlékek fűződnek?

Nagyon sok ilyen van! Mióta ugyanis a blogom elindult, rengeteg kincset kapok ismerősöktől, mert ott állt a padláson, lomtalanítanak, vagy örököltek valamit, amire nekik nincs szükségük, így nekem ajándékozzák. Sok-sok ilyen régi ereklye van a konyhámban, így ha lehetünk egy kicsit szentimentálisak, sok kedves szakácslélek dolgozik velem a konyhában.

Kókuszos kekszgolyó

kókuszos keksz

Kókuszos kekszgolyó

Mini fahéjas reggeli gofrik

édes gofri

Mini fahéjas reggeli gofrik

Gluténmentes piskótatekercs

piskótatekercs

Gluténmentes piskótatekercs

Csatlakozzatok ti is a Nosalty gasztroközösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Takács Kriszti


Még több izgalmas interjút olvashatsz itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept