2022.08.24.
„Sohasem kényszerből vagy megszokásból főzök, talán ezért is érzem azt, hogy alkotok, töltődöm és kikapcsolódom” – a Nosalty Főzőklub augusztusi arca Baroness konyhája nevű hobbiszakácsunk
Közös kalandba kezdünk veletek: itt a Nosalty Főzőklub! Cikksorozatunk keretében minden hónapban megismerkedhettek egy Nosaltys hobbiszakácsunkkal, aki szenvedélyesen süt-főz, fotóz, ételeket alkot, kreativitásával és saját receptjeivel színesíti a mi kis gasztroközösségünket. Augusztusban Mányik Mariannát ismerhetitek meg egy kicsit közelebbről, akinek fitt, innovatív, mégis házias receptjeivel már találkozhattatok az oldalon. Szia, Marianna!
A Nosalty, mint gasztrooldal nagyon sok mindenről szól: gusztusos ételekről, szép fotókról, néha formabontó, néha jól megszokott receptekről, érdekes cikkekről. De mindez mit sem érne, ha nem lenne mellé egy népes, sokszínű olvasói közösségünk. Azaz ti. Épp ezért indítottuk útjára cikksorozatunkat, a Nosalty Főzőklubot: hogy adjunk egy kis teret nektek is a bemutatkozásra. Az elkövetkező hónapokban rövid interjúkat olvashattok majd közösségünk tagjaival, akik minket, szerkesztőket is motiválnak aktivitásukkal és kreativitásukkal. Motiválódjunk hát együtt, fogadjátok sok szeretettel a Főzőklub újabb bemutatkozóját, Mányik Mariannát, aki Baroness konyhája néven alkot az oldalunkra!

„Sohasem kényszerből vagy megszokásból főzök, talán ezért is érzem azt, hogy alkotok, töltődöm és kikapcsolódom”
Hogyan, mikor és miért kezdtél el főzni?
Visszagondolva: babával, fakanállal, kötőtűvel és mesekönyvvel a kezemben születtem. A gyerekszeretet, a főzés, a kézimunka és az olvasás, mint tevékenységek azóta a mai napig szerves részei az életemnek. 10 éves korom óta főzök rendszeresen. Saját magam tanultam meg az alapokat kísérletezve, az anyukámtól ellesve, receptekből, szakácskönyvekből, külföldi diákéveim és utazásaim alkalmával szerzett tapasztalatokból, barátságok által. Talán innen ered a nyitottságom is minden élelmiszer, fűszer és ízvilág iránt.
Cukkinikence télire
Fitt sárgaborsó-krémleves
Túrópizza
Étel, amit soha nem eszel meg?
Két étel van, amivel ki lehetne kergetni a világból: a ruszli és az édes mustár.
Mi az, ami mindig van a hűtődben?
Provance-i fűszerezésű olívabogyó, citrom, túró és az asztalon avokádó.
Mi jellemez téged, a főztödet, a receptjeidet?
Sokáig igazi magyaros, tradicionális konyhát vezettem nagyüzemi szinten. Másfél éve változtak úgy az életkörülményeim, hogy elhagyhattam az ipari méretű mennyiségi főzést. A másokról való gondoskodás helyett saját magam kerültem az első helyre az életemben, és akkor gondolkodtam el azon, mivel tehetnék a legjobbat önmagamnak. Beteg és rokkant emberekkel foglalkozva és az egészségtelen életmódból eredő súlyos következményeket tapasztalva úgy döntöttem, hogy az egészségem megőrzése, a táplálkozásom és az életmódom megreformálása az a terület, ami hosszú távon a leghasznosabb a számomra, és leginkább előre visz.

„Sokáig igazi magyaros, tradicionális konyhát vezettem”
Kiiktattam sok egészségtelen alapanyagot, összetett szénhidrátot illetve kalóriabomba táplálékot az étrendemből. Helyettük megismerkedtem új étkekkel, helyettesítőkkel, egészséges főzési technikákkal. Itt a lehetőségek száma tényleg a végtelen. Olyan kreatív területre érkeztem, ahol lubickolok a kísérletezésben, folyamatosan ihletet kapok.
Sohasem kényszerből vagy megszokásból főzök, talán ezért is érzem azt, hogy alkotok, töltődöm és kikapcsolódom.
Szívesen kikacsintok vega, vegán és nemzetközi (mediterrán, távol- keleti) és fúziós vonalra, játszadozok ízvilágok és fűszerek kombinálásával, illetve készítek tradicionális ételeket kalóriamentesebb, egészséges változatban megalkotva. A főzéshez szorosan kapcsolódik a másik hobbim, a kertészkedés. A gyümölcsök, a zöldségek, zöldfűszerek nagy részét magam termelem meg és teszem el üvegbe, szárítva, fagyasztóba gyógyteák, lekvárok, fűszerkeverékek, fűszerpaszták formájában. A szezonalitást ezáltal mindig előtérbe helyezem, de a nyár ízei változatos formákban – a szeretet mellett – minden évszakban ízesítik az ételeimet. Egy meditációval felér, amikor reggel szüreti körúton végigsétálok a kertemben, és begyűjtöm az aktuális terméseimet. Mire feljövök, lassan össze is áll a fejemben, hogy mit is készítsek belőlük.
Tofuval töltött cukkini
Provancei multikulti csirke Baronesstől
Reformbundás isteni diétás rántott csirke és hal
Milyen tanácsot adnál a többi házi szakácsnak?
A gourmé vonalat a fitt jegyekkel párosítva ösztönösen, kreatívan főzök, szívvel és érzéssel. Mindenkinek ezt ajánlom, hogy tegye! Semmit nem méricskélek.
Kedvenc mondás a konyhában?
Az ars poeticám: A konyhám a védjegyem.
Melyik híres séf, sztárszakács a példaképed?
Kedvenc sztárszakácsom Jamie Oliver a maga kreativitásával, lazaságával. Mindig csavar még egy leheletnyit az ételein utolsó utáni vonásként, és ízgazdag, színpompás fogásokat komponál egyszerű hozzávalókból is, amire én is törekszem.

Fitt körtés-sós karamelles-fehér csokis moussetorta
1adag
Idő
65p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
391
Kalória
9.3g
Fehérje
36.4g
Szénhidrát
23.8g
Zsír
Van-e olyan dolog a konyhádban, amihez szép emlékek fűződnek?
Szép emlék köt a konyhám falára kirakott majdnem 100 éves akvarell képhez, amit örököltem a mézeskalácsházam előző tulajdonosától, néhai fogadott nagyapámtól, és amihez egy bibliai idézet, motivációs ösztönzésnek beillő fohász tartozik.
Közért, hipermarket vagy piac?
Imádok piacra járni. Bárhova utazok, a termelői piac nem maradhat ki a látnivalókból. Hatalmas gasztrokulturális élmény így szokásokkal, termelőkkel, helyi termékekkel ismerkedni. A legutóbbi felejthetetlen emlékem ennek kapcsán az articsókakrém és a sokféle fűszerezésű tapenádok világában való élményszerzés Franciaországban. Emellett a hipermarketekbe, fűszerboltokba, delikátesz üzletekbe is szívesen járok, hiszen egzotikus termékeket itt vásárolok.

Fűszerbeszerzés Franciaországban
Mit hallgatsz főzés közben?
Spotify válogatásról a kedvenc zenéimet. Olykor rádión aktuális slágerlistát. Mindegy, csak zene legyen. Lehetőleg dallamos és pörgős.
Recept, amit álmodból is?
A túró- vagy fehérjekenyér, amit hetente készítek.
Konyhai manőver, ami nélkül szebb az élet?
A lazactisztítás. Amikor a mosogatóban és a konyhapulton alapos takarítás után még napok múlva is felcsillan néhány apró halpikkely.
Kedvenc éttermed?
Teljesen nyitott vagyok, főként a nemzetek konyháit és a haléttermeket szeretem. Gyorsétterembe szinte sosem járok. A fagyasztott, előre panírozott/sütött gyorsételek, a vastag paníros, bő olajban sült/rántott cuccok és a műízek nem az én világom.
Te milyen étel lennél? Mi a „lélekételed”?
Ha néhány évvel ezelőtt kérdezted volna, egészen biztosan a szabolcsi töltött káposztát válaszoltam volna. Most már a likőrökben érlelt változatos gyümölcssaláták illenek leginkább hozzám.

„Most már a likőrökben érlelt változatos gyümölcssaláták illenek leginkább hozzám”
Életed gasztroélménye?
A rántott békacomb. Ami első blikkre belopta magát a szívembe.
Mi vitt rá arra, hogy megoszd a recepteket a Nosalty oldalán?
Baráti ösztönzésre tavaly május óta töltöm fel a Nosalty oldalára a fitt receptjeimet, s egy ideje a Testszerviz és Vitalissimo webáruház oldalán is lehetőséget kaptam, hogy vendégbloggerként megmutassam ezeket. Folyamatosan a hátam mögött érzem a Nosalty szerkesztő csapatának az elismerését, odafigyelését, támogatását, ami végtelen örömmel tölt el, és nagyon sok boldog pillanatot okoz a számomra.
Ki a kedvenc Nosalty szakácsod? Melyik a kedvenc recepted az oldalon?
Sűrűn inspirálódok saját magam is az oldalról a szakácstársaim kiváló alkotásaiból. Kard Sándorné Gizi a favorit nálam. A kedvenc receptem pedig Bodon Judit dietetikus almás-zelleres-diós-fetás salátája.
Őszinte örömmel és hálával köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhattam!
Mangós-bodzazselés jeruzsálemi túrótorta
Immunerősítő sült alma
Cointreauban érlelt gyümölcssaláta
Csatlakozzatok ti is a Nosalty gasztroközösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Címlapkép és fotók: Mányik Marianna
Még több izgalmas interjút olvashatsz itt:
- „A halászlevet kisgyermekkorom óta kerülöm, de kész vagyok ezen változtatni" – a Nosalty Főzőklub februári arca Napsütötte Vidékünkön nevű hobbiszakácsunk
- „Hiába nem néz ki jól egy sütemény, az íze a lényeg, és úgy is el fog fogyni” – a Nosalty Főzőklub májusi arca Szakál Benjámin hobbiszakácsunk
- „Általában az egyszerű ételek híve vagyok, melyekhez a hozzávalókat a legtöbb háziasszony a sarki boltban megveheti” – a Nosalty Főzőklub júniusi arca Judit69 nevű hobbiszakácsunk
- gasztronómia
- interjú
- gasztroközösség
- otthonfőzés
- nosalty
- gasztro interjú
- nosalty gasztrokozosseg
- Nosalty Főzőklub
- Baroness konyhája
- Mányik Marianna
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























