Életmód

2022.09.17.

„A konyha kikapcsol, feltölt, ellazít” – a Nosalty Főzőklub szeptemberi arca ÍZcsiklandozó nevű hobbiszakácsunk

Nosalty profilképe Nosalty

Közös kalandba kezdünk veletek: itt a Nosalty Főzőklub! Cikksorozatunk keretében minden hónapban megismerkedhettek egy Nosaltys hobbiszakácsunkkal, aki szenvedélyesen süt-főz, fotóz, ételeket alkot, kreativitásával és saját receptjeivel színesíti a mi kis gasztroközösségünket. Szeptemberben Tripsánszki Évát ismerhetitek meg egy kicsit közelebbről, akinek lenyűgözően szép, mégis nagyon házias receptjei már párszor szembejöhettek veletek az oldalon. Szia, Éva!

A Nosalty, mint gasztrooldal nagyon sok mindenről szól: gusztusos ételekről, szép fotókról, néha formabontó, néha jól megszokott receptekről, érdekes cikkekről. De mindez mit sem érne, ha nem lenne mellé egy népes, sokszínű olvasói közösségünk. Azaz ti. Épp ezért indítottuk útjára cikksorozatunkat, a Nosalty Főzőklubot: hogy adjunk egy kis teret nektek is a bemutatkozásra. Az elkövetkező hónapokban rövid interjúkat olvashattok majd közösségünk tagjaival, akik minket, szerkesztőket is motiválnak aktivitásukkal és kreativitásukkal. Motiválódjunk hát együtt, fogadjátok sok szeretettel a Főzőklub újabb bemutatkozóját, Tripsánszki Évát, aki ÍZcsiklandozó néven tölti fel csodás receptjeit hozzánk!

„A konyha kikapcsol, feltölt, ellazít”

Hogyan, mikor és miért kezdtél el főzni?

Már az óvodában is a babakonyha volt a kedvenc helyem, persze sokat sürögtem, forogtam Édesanyám mellett is a konyhában, kislány koromban. Tőle tanultam az alaprecepteket, vele együtt készítettem el családunk elsősorban hagyományos ételeit, bár igazán a desszertek és sütemények készítése vonzott akkor. Később fiatalasszonyként lettem önálló a konyhában, szerettem kísérletezni, új recepteket kipróbálni. Amióta pedig gasztroblogot vezetek, szenvedélyemmé vált a sütés-főzés.

Pikáns krumplisaláta lila hagymával

krumplisaláta

Pikáns krumplisaláta lila hagymával

Karfiolkrém brokkoli mikrozölddel

zöldségkrém

Karfiolkrém brokkoli mikrozölddel

Színes túrókrémrolád

sós túrókrém

Színes túrókrémrolád

Mi vitt rá arra, hogy megoszd a recepteket a Nosalty oldalán?

A felnőtt lányom lelkesített, ahogyan 5 évvel ezelőtt az ÍZcsiklandozó gasztroblogom elindításának ötlete is Neki köszönhető. Aztán persze a sikerek egyre nyitottabbá tettek abban, hogy megosszam az olvasókkal, amiket készítek.

Mi jellemez téged, a főztödet, a receptjeidet?

Abszolút színes egyéniség vagyok a konyhában, a hagyományos és az újszerű, a reform és a mentes, de a tradicionális és a különleges ételek is megtalálhatók a repertoáromban.

Imádom fotókon megörökíteni, ami az asztalra kerül, nem csak a főzés, de a tálalás is fontos számomra, hiszem, hogy nem csak a szánkkal, hanem a szemünkkel is „eszünk”, az első élmény rendkívül fontos, ami az ételhez fűz.

Vadas ÍZcsiklandozó konyhájából

Milyen tanácsot adnál a többi házi szakácsnak?

Csak szívvel-lélekkel álljanak neki a főzésnek és persze kellő türelemmel. Így, ha még új receptet próbálnak is ki, siker koronázhatja a munkájukat, a legegyszerűbb étel is fantasztikussá varázsolódhat!

Mit hallgatsz főzés közben?

Viccesen hangzik, ha azt mondom, hogy: a készülő ételek hangját? Szeretek csöndben főzni, mert privát munkám kifejezetten pörgős, „zajos”, (pedagógus vagyok, a legkisebb korosztállyal foglalkozom) így a konyha kikapcsol, feltölt, ellazít.

Ilyenkor a saját gondolataimba merülök, közben pedig élvezem a sülő hús sercegését, a fővő víz fortyogását, a zöldségek darabolásakor hallható roppanást, reccsenést, mindent, ami hangjával körülveszi a konyhai műveleteket.

Melyik híres séf, szakács a példaképed?

Több is van, kifejezetten magyar kedvenc gasztroarcom Mautner Zsófi, Borbás Marcsi, Bernáth József és Lázár séf. Számomra mindannyian kellő szakmaiságot képviselnek és hitelesek. Természetesen sok videót nézek külföldi oldalakon is, de a szívem „hazahúz”.

Mennyei palócleves

Mennyei palócleves

1adag

Idő

70p

Költség

megfizethető

Nehézség

könnyű

621

Kalória

32.1g

Fehérje

40.4g

Szénhidrát

37.4g

Zsír

Még több palócleves

Mi az, ami mindig van a hűtődben?

Tojás, tejföl és élesztő. Ha ez a három van, akkor szinte bármi kerülhet az asztalra.

Étel, amit soha nem eszel meg?

Sokan lehet, hogy megköveznek majd, de a pacal kifejezetten nem a barátom.

Te milyen étel lennél? Mi a "lélekételed"?

Egy egész „kategória” lennék, konkrétan: desszert. Bármi lennék, ami édes, puha, kellemes. Ha pedig szűkíteni akarnám a kört, akkor talán fagyi! A változatossága gyönyörködtet, a nyár pedig a kedvenc évszakom, amikor akár egész nap képes lennék fagyin élni…

A házi morzsás szilvás gombóc receptjét ITT találod!

Közért, hipermarket vagy piac?

Aktuálisan bármelyik.

Kedvenc éttermed?

Babka, BudaGourmet.

Életed gasztroélménye?

Egy éve a fantasztikus főnökasszonyomat elhívtam egy főzőversenyre, ahol én lehettem az Ő „főnöke”. Remek hangulatú, izgalmas együttfőzéssel elhoztuk a pálmát, hatalmas elismerést kapva a zsűritől (Bernáth József séffel az élen).

Kapros-tejfölös túrógnocchi

Kapros-tejfölös túrógnocchi

1adag

Idő

40p

Költség

megfizethető

Nehézség

könnyű

631

Kalória

31.3g

Fehérje

55.1g

Szénhidrát

30.2g

Zsír

Még több gnocchi

Kedvenc mondás a konyhában?

„Jó munkához idő kell!”

Konyhai manőver, ami nélkül szebb az élet?

Mosogatáááás!

Recept, amit álmodból is?

Palacsinta, krumplipüré.

A hűtős joghurtos lángos receptjéért kattints IDE!

Ki a kedvenc Nosalty szakácsod? Melyik a kedvenc recepted az oldalon?

Happygirlkitchen és Coook receptjeit nagy lelkesedéssel olvasom, de nincs olyan szakács, akihez ne néznék be, Gréti Shakshuka receptje pedig a favoritom.

Van-e olyan dolog a konyhádban, amihez szép emlékek fűződnek?

Szinte minden tárgyhoz emlék fűz, Édesanyám „örökségei” általam is használva vannak, ihletet és lelki segítséget adnak.

Például: négyoldalú reszelő, lekvárfőző óriás lábas, NDK-s kézi robotgép, remoska, rézmozsár, mérleg, tálaló eszközök, nem is beszélve a kézzel írt receptekről, réges-régi szakácskönyvekről és még sorolhatnám…

Mák-macaron citromos krémmel

macaron

Mák-macaron citromos krémmel

Daramorzsa, a magyarok Kaiserschmarrnja

császármorzsa

Daramorzsa, a magyarok Kaiserschmarrnja

Gombocska keksz

kekszsüti

Gombocska keksz

Csatlakozzatok ti is a Nosalty gasztroközösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép és fotók: Tripsánszki Éva


Még több izgalmas interjút olvashatsz itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept