2022.06.03.
„Hiába nem néz ki jól egy sütemény, az íze a lényeg, és úgy is el fog fogyni” – a Nosalty Főzőklub májusi arca Szakál Benjámin hobbiszakácsunk
Közös kalandba kezdünk veletek: itt a Nosalty Főzőklub! Cikksorozatunk keretében minden hónapban megismerkedhettek egy Nosaltys hobbiszakácsunkkal, aki szenvedélyesen süt-főz, fotóz, ételeket alkot, kreativitásával és saját receptjeivel színesíti a mi kis gasztroközösségünket. Májusban Szakál Benjámint ismerhetitek meg egy kicsit közelebbről, akinek kreatív receptjeivel már találkozhattatok az oldalon. Szia, Benjámin!
A Nosalty, mint gasztrooldal nagyon sok mindenről szól: gusztusos ételekről, szép fotókról, néha formabontó, néha jól megszokott receptekről, érdekes cikkekről. De mindez mit sem érne, ha nem lenne mellé egy népes, sokszínű olvasói közösségünk. Azaz ti. Épp ezért indítottuk útjára legújabb cikksorozatunkat, a Nosalty Főzőklubot: hogy adjunk egy kis teret nektek is a bemutatkozásra. Az elkövetkező hónapokban rövid interjúkat olvashattok majd közösségünk tagjaival, akik minket, szerkesztőket is motiválnak aktivitásukkal és kreativitásukkal. Motiválódjunk hát együtt, fogadjátok sok szeretettel a Főzőklub újabb bemutatkozóját, Szakál Benjámint!

„Hiába nem néz ki jól egy sütemény, az íze a lényeg, és úgy is el fog fogyni” / Fotó: Szakál Benjámin
Hogyan, mikor és miért kezdtél el főzni?
Még 2020-ban volt egy teljes életmódváltásom, ekkor hagytam el teljesen az alkoholt is, és a cukor, valamint az egészségtelen ételek/italok fogyasztását. Viszont borzasztóan édesszájú voltam, és ezekről nem akartam lemondani, így a „szükség törvényt bont” elv alapján elkezdtem dolgozni a hagyományos sütik „egészségesebb” alternatíváin. Mivel elég sok pozitív visszajelzést kaptam ezek kapcsán, már hobbivá/szenvedéllyé vált a sütés/főzés!
Mi vitt rá arra, hogy megoszd a recepteket a Nosalty oldalán?
Szerettem volna segíteni az embereknek, akik ugyanúgy szeretik a finom ételeket, de esetleg nem tudják, hogy hogyan kezdjenek bele az elkészítésükbe, mit, mivel és hogyan kell elkészíteni. Nekem nem nagy munka, pár perc egy receptet leírni, de lehet valakinek ez elég nagy segítség. A mai napig ez maradt az egyik fő motivációm.
Dobimisu
Fitt tiramisu-piskótatekercs
Márai, avagy Gundel-palacsinta
Mi jellemez téged, a főztödet, a receptjeidet?
Az egészség! Az elejétől kezdve arra törekedtem, hogy egészségesebb verziókat készítsek bármilyen ételből. Minden receptemet, amennyire csak engedi, próbálom cukormentesen készíteni. Ha valaki esetleg kéri, annak külön le szoktam írni, hogy mit változtasson rajta, ha esetleg glutén- vagy laktózmentesen, vagy mondjuk vegán verzióban szeretné elkészíteni.

Nekem édesanyám a példaképem / Fotó: Szakál Benjámin
Milyen tanácsot adnál a többi házi szakácsnak?
Bátran merjenek belevágni bármilyen receptbe, merjenek kísérletezni! Ne féljenek a kudarctól, hiszen abból lehet igazán tanulni, a sikerekből sokkal kevesebbet.
Mit hallgatsz főzés közben?
Nagy átlagban rádiót, amiben ugye teljesen vegyesen válogatott a zenei stílus.
Melyik híres séf, szakács a példaképed?
Nekem édesanyám a példaképem, őtőle tanultam mindent! Viszont, hogy válaszoljak a kérdésre is: Jamie Oliver az abszolút kedvenc, az ő hozzáállása az ételekhez, és azok elkészítéséhez szerintem fantasztikus, és tanulni is jó tőle.

Minden receptemet, amennyire csak engedi, próbálom cukormentesen készíteni / Fotó: Szakál Benjámin
Mi az, ami mindig van a hűtődben?
Tojás, zsírszegény túró és növényi tej. Ezek egytől egyig mindig vannak.
Étel, amit soha nem eszel meg?
A tojásleves, na, ez az amivel ki lehet kergetni a világból. Óvodában középső csoportban ettem elsőször és utoljára is!

Almás csokimisu
1adag
Idő
60p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
762
Kalória
22g
Fehérje
76.4g
Szénhidrát
43.3g
Zsír
Te milyen étel lennél? Mi a „lélekételed”?
Sosem kérdezte ezt még senki, de egyértelműen zabkása lennék. Hiszen a zabkását vagy szereti valaki, vagy nem. Ha szereti, akkor hoz az életébe valami pozitív hozadékot. Aki nem szereti, annak meg úgy is mindegy, hogy milyen tulajdonságai vannak ennek az „ételnek”.
Közért, hipermarket vagy piac?
Nem vagyok az a piacra járó típus sajnos, így én inkább a nagyobb élelmiszerboltokban szoktam a bevásárlást megejteni.

Hiába nem néz ki jól egy sütemény, az íze a lényeg / Fotó: Szakál Benjámin
Kedvenc éttermed?
Nincs ilyen, mivel ha szeretnék enni valamit, akkor azt én magam készítem el, így tudom, hogy mi kerül az ételbe.
Életed gasztroélménye?
A tavaly karácsony és szilveszter. Karácsonykor sütöttem 12 rúd diós bejglit a munkatársaimnak ajándékba, itt több mint 100 emberre készült, elfogyott, és ízlett is nekik! A szilveszteri az egy mega palacsintasütés volt, amikor olyan 350 db palacsintát sütöttem, és készítettem hozzá tölteléket, szintén ennek a több mint 100 embernek. Látni, hogy ízlik nekik és kapni a dicséreteket miattuk, nekem nagyon felemelő érzés volt!
Kedvenc mondás a konyhában?
Hiába nem néz ki jól egy sütemény, az íze a lényeg, és úgy is el fog fogyni!
Diótésztás almás morzsapite
Banános-vaníliás keksztorta
Tiramisu brownie
Konyhai manőver, ami nélkül szebb az élet?
A várakozás, amikor már kész van egy adott süti, de hagyni kell neki időt, mondjuk egy éjszakát pihenni. Nagyon nehéz kivárni azt a jó pár órát, hogy meg lehessen kóstolni.
Recept, amit álmodból is?
Ez könnyű, az egyik nagy klasszikus és kedvenc! Tiramisu!

Almás csokimisu, a receptet ITT találod / Fotó: Szakál Benjámin
Ki a kedvenc Nosalty szakácsod? Melyik a kedvenc recepted az oldalon?
Ilyen, hogy egy valaki kedvenc, nincsen, én mindenkinek az alkotásait lenyűgözőnek tartom!
Kedvenc recept? Fhúú jó kérdés, és nagyon nehéz, de ha egyet ki kellene emelnem, akkor a karácsonyi dobostorta.
Van-e olyan dolog a konyhádban, amihez szép emlékek fűződnek?
Van egy fekete-fehér színű cukrászspatula, ami egytől egyig, mindegyik alkotásomnál valamilyen módon segített, szóval „ő” a legtöbbet látott eszköz, amit használtam.
Almás-mákos blondie
Havas Álom
Sütés nélküli almatorta
Csatlakozzatok ti is a Nosalty gasztroközösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Címlapkép és fotók: Szakál Benjámin
Még több izgalmas interjút olvashatsz itt:
- „A halászlevet kisgyermekkorom óta kerülöm, de kész vagyok ezen változtatni" – a Nosalty Főzőklub februári arca Napsütötte Vidékünkön nevű hobbiszakácsunk
- „2 tini srác mellett, azt hiszem, elég sok recept a fejembe vésődött” – a Nosalty Főzőklub februári arca Happygirlkitchen nevű hobbiszakácsunk
- „Azt hiszem, hogy egy finom rántott sajt testébe tudnék bújni” – a Nosalty Főzőklub áprilisi arca Ana's Kitchen nevű hobbiszakácsunk
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























