Család

2020.11.30.

November végétől újra gyerekrajzokból készült plüssök az Ikea polcain

Mintegy 800 magyar gyerekrajz közül egy akár életre is kelhet az IKEA-ban - november végétől újra cuki gyerekrajzplüssök a polcokon!  

Az IKEA gyerekrajzpályázata évek óta nagy népszerűségnek örvend, ezúttal mintegy 800 alkotás érkezett Magyarországról a felhívásra. Hat győztest választ a svéd lakberendezési vállalat világszerte, ezek a rajzok jövő karácsonykor puha játékként elérhetőek lesznek az áruházakban. A játékokból befolyt összeget az IKEA jótékony célokra ajánlja fel, tavaly 12, gyermekekkel foglalkozó szervezet között osztottak szét több mint ötmillió forintot.

Ismét az ifjú játéktervezőké volt a terep az IKEA-ban. Idén októberben is ceruzát és zsírkrétát ragadtak a gyerekek, hogy papírra vessék álmaik figuráját. A három magyarországi áruházban összesen 778 rajz készült, ezek egyike akár a jövő évi győztesek között is ott lehet.

A helyi győztes rajzok kiválasztásában minden IKEA FAMILY tag segíthet, aki legkésőbb október 30-ig regisztrált. A szavazás az IKEA FAMILY internetes felületén elérhető 2018. november 5-26 között. Minden áruházból 5 alkotás jut tovább a nemzetközi fordulóba, Magyarországról 15 ifjú játéktervező kerül be a végső döntőbe. A nemzetközi mezőny 6 legjobb alkotásából valódi puha játékfigurák készülnek, melyeket 2019 karácsonya előtt lehet majd megvásárolni az IKEA áruházakban.

A puha játékfigurák idei kollekciójának darabjai november végétől elérhetőek az IKEA áruházakban.

Ezeket olvastad már?

IKEA: mégsem kerültek mérgező termékek a magyarországi áruházakba

Család

IKEA: mégsem kerültek mérgező termékek a magyarországi áruházakba

A korábbi, sajtóban megjelent hírekkel ellentétben mégsem kerültek BASF-ügyben érintett, egészségre káros termékek a magyarországi IKEA-áruházakba.

Nosalty

Kenguruból készít húsgolyót az IKEA

Gasztro

Kenguruból készít húsgolyót az IKEA

Először, és az is lehet, hogy utoljára készít kenguruból húsgolyót az IKEA. Az eladásokból befolyt összeget jótékony célra adják.

Nosalty

Újfajta hot dogot vezet be az Ikea - találd ki, milyet!

Gasztro

Újfajta hot dogot vezet be az Ikea - találd ki,...

Ezzel az újításával is az egészségesebb étkezésre ösztönöz az Ikea - ennek sokan örülni fognak, főleg az áruház hotdograjongói.

Nosalty

5 olcsó és divatos lakberendezési tárgy, amire lehet, hogy Te is vágysz

Otthon

5 olcsó és divatos lakberendezési tárgy, amire lehet, hogy Te...

A Pinterest és az Instagram tele gyönyörű lakásokkal, bennük csodás kiegészítőkkel. Összegyűjtöttünk néhányat, ami mindenki számára könnyen elérhető itthon is.

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zöldfűszeres libaraguleves omlós libahússal, sok zöldséggel és dijoni mustárral ízesített tejszínes lével.

raguleves

Zöldfűszeres libaraguleves

Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Bolti olívaolaj

Gasztro

Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert

Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.

Nosalty

Eszterházy rostélyos

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...

Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.

Nosalty

Krémes vöröslencseleves tépett csirkével

Gasztro

Nosalty Heti Menü: fehérjében dús hetet tartunk tojással, csirke- és...

Fehérjedús ételek jövő hétre a csirkemell, a tojás, a hüvelyesek és a pulykamell főszereplésével, a tápláló reggeliktől a melengető leveseken át az izgalmas főételekig illetve a bónusz desszertekig. Főzzetek velünk most is!

Brecz Judit

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Még több cikk

Top Receptek

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

sultfokhagyma-kremleves-1

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept