Gasztro

2025.01.07.

Nem mindegy, hogy használod: 4 tipp a növényi tejszínes és főzőkrémes ételekhez

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

Aki dolgozott már növényi tejszínnel, tudhatja, hogy ez sem egy könnyebb világ, mint a „rendes” tejtermékeké. Ahhoz, hogy ne csapódjon ki semmi, kövessük az alábbi tanácsokat.

Annak ellenére, hogy a növényi tejszínek teljesen más alapanyagokból állnak össze, mint az állati tejtermékek, meglepő módon ez előbbieknél is megmaradnak egyes problémák, amelyek a tejszínnel főzésre jellemzőek. Ugyanúgy kicsapódhat, szétválhat a vegán alternatíva, sőt, ezen kívül néhány további tényezőre is érdemes odafigyelni. Lássuk, mi a növényi tejszínek használatának titka!

Sárgarépa-krémleves pirított kenyérrel és petrezselyemmel tálalva

4 tipp a növényi tejszínes és főzőkrémes ételekhez

Használd szobahőmérsékleten

Az állati és növény tejszínek legnagyobb ellensége egyaránt az extrém hőmérséklet. Ahhoz, hogy minél kisebb különbséget kelljen kiegyenlíteni a forró étel és a tejszín között, érdemes elkerülni a hűtőben való tárolást.

Persze csak akkor, ha a termék jellege ezt megengedi: az UHT növényi tejszínek maradhatnak simán a kamrapolcon, egyedül akkor tegyük hűtőbe a megvásárolt terméket, ha azt a csomagoláson jelölve látjuk.

A hűtött tejszínek esetében pedig gondoskodjunk arról, hogy a terméknek legyen kellő ideje a főzés előtt szobahőre engedni: pár órával a munka kezdete előtt tegyük ki őket a konyhapultra.

Laktató kukorica chowder mindenmentesen

zöldségleves

Laktató kukorica chowder mindenmentesen

Duplagombás tejszínes tészta

gombás tészta

Duplagombás tejszínes tészta

Fütyülő sárgarépa-krémleves

sárgarépakrém-leves

Fütyülő sárgarépa-krémleves

Rázd fel alaposan

A legtöbb növényi tejszín vízből, növényi zsiradékból és valamilyen sűrítőanyagból áll, ezekkel érhető el a selymes, krémes állag, ami szinte megtévesztésig hasonlít a „rendes” tejtermékekre.

Erre figyelj, ha növényi tejjel sütsz „rendes” helyett

Erre figyelj, ha növényi tejjel sütsz „rendes” helyett

Persze ezek a hozzávalók nem akarnak mindig egyesülni, hosszabb tárolás után például előfordulhat, hogy a tejszín szétválik. Éppen ezért minden hasonló terméket érdemes felbontani, majd visszazárni (hogy megbontsuk a vákuumzárat) és ekkor felrázni.

Előfordulhat, hogy valamennyi anyag a csomagolásban marad: ezt némi vízzel vagy az éppen készülő étel szaftjával kiöblíthetjük és hozzáadhatjuk az edényhez.

Végezz hőkiegyenlítést

A már korábban említett okok miatt érdemes hőkiegyenlítést végezni, mielőtt a növényi tejszínt hozzáadnánk a lábas rotyogó tartalmához. Ehhez tegyük egy tálba a terméket, majd kanalazzunk hozzá a leves/főzelék/ragu forró levéből, keverjük el és öntsük vissza a fazékba.

Ne forrald közvetlenül

Az is külön fontos, hogy csak akkor kerüljön a tejszín az ételbe, amikor az már majdnem teljesen kész. A hozzáadás után már ne végezzünk komoly főzést-forralást, mert ez a tejszín kicsapódásához vezethet. Melegítsük össze pár perc alatt a fogást, majd zárjuk el alatta a lángot és tálaljunk.

Póréhagyma-krémleves pirított gombával

hagymakrémleves

Póréhagyma-krémleves pirított gombával

Citromos csirkecomb

sült csirke

Citromos csirkecomb

Medvehagymás-pórés burgonyakrémleves

zöldségkrémleves

Medvehagymás-pórés burgonyakrémleves

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több segítség a húsmentes főzéshez:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept