Zsebkertem

2020.11.30.

Növessz fát elhunyt szerettedből - morbid vagy gyönyörű?

admin profilképe admin

Hiába próbáljuk elkerülni, a hálál az élet része, egyszer mindenkit utolér. Most itt a lehetőség, hogy egy csodálatos fa nőjön ki elhunyt szerettünkből - le a koporsókkal.

A különböző kultúrák és vallások számtalan módon és helyen helyezik végső nyugalomra szeretteiket. Bevett szokás a koporsó, az urna, a kripta, a temető, a szélnek eresztés, vagy akár a vízen égetés is.

Ezt láttad?

Ezek után nem biztos, hogy fogsz még avokádót enni

De most már akár a kertben is elültethetjük halottainat, és nevelhetünk belőlük egy fát, ami bár elsőre morbidul hangzik, mégis egészen méltó módja a búcsúzásnak. Ha azt szeretnénk, hogy a szeretteink bekapcsolódjanak az élet örök körforgásába, és nem akarjuk a véletlenre bízni, hogy milyen formában reinkarnálódnak, a fává alakulás egészen elegáns megoldás lehet.

Két opció közül is választhatunk:



A kapszulás megoldás

1. A testkapszula

Az egyik opció a Capsula Mundi, ami egy olasz designerpáros, Francesco D’Angelo és Adriano Del Ferro fejéből pattant ki. Ez tulajdonképpen a koporsós temetkezésnek egy továbbfejlesztett változata, ahol is a holttestet magzati pozícióban egy biológiailag lebomló kapszulába helyezik, majd azt elássák a föld mélyére, egy fának a magjával együtt.



A kapszula, amibe a test kerül

A céljuk ezzel az, hogy a fejfákat felsorakoztató temetők helyett inkább valódi fákkal benépesítettekben sétálgassunk, mikor meglátogatjuk szeretteink sírját. Hogy az idővel erdővé alakuló temetőben biztosan megtaláljuk, melyik fa is rejti a rokont, mindegyiket rögzítik egy virtuális adatbázisban, ami GPS-koordináták segítségével megmutatja, melyik magasodik a mi szerettünk hamvai felett.

2. Hamvasztás



Az urnás megoldás

A másik módszer gyakorlatilag egy csináld magad verzió, ami már Magyarországon is elérhető. Körülbelül 40 000 forintért vásárolhatunk egy kis temetkezési szettet, amit Bios Urnának neveztek el a spanyol ötletgazdák.

Ez úgy néz ki, mint egy nagy elviteles kávés pohár, ami biológiailag lebomló anyagból készült. A szett tartalmazza egy fa magját, ami speciális, csíráztatást elősegítő közegben van, és ez alá kell elhelyeznünk a szerettünk hamvait egy elkülönített részbe és elültetni azt - mehet a hátsókertbe, de akár szobanövény is lehet belőle.

Ez a videó mindkét módszert bemutatja:

Mire az egész szerkezet elkezd lebomlani, a mag már kicsírázik és gyökeret ereszt, csak ezután éri el a hamvakat. Majd az egész együtt a föld részévé válik, és egy facsemete cseperedik belőle.

Ezután nem árt rákérdezni kertes ház vásárlásánál, hogy miből is nőtték ki magukat a kertben álló fák.

Ezeket olvastad már?

A svédek szemetet importálnak, mert nekik nincs elég, ők pedig azzal világítanak!

Zsebkertem

A svédek szemetet importálnak, mert nekik nincs elég, ők pedig...

Egy ország, ami szemetet importál, hogy abból energiát állítson elő a lakosságnak. Igen. Szemetet. Importál. Mert neki már nincs elég. Leborulunk előttük!

admin

Itt az ujjkapa -  ültető, kapa, gyomláló és gereblye egyben!

Zsebkertem

Itt az ujjkapa - ültető, kapa, gyomláló és gereblye egyben!

Te használnád ezt a kis vicces és ötletes eszközt, becses nevén ujjkapát, vagy tök feleslegesnek tartod?

admin

Ez a lány nem komplett...vagy igen? 500 szobanövénnyel él együtt!

Zsebkertem

Ez a lány nem komplett...vagy igen? 500 szobanövénnyel él együtt!

Ez a lány 500 szobanövénnyel osztja meg brooklyni otthonát, és imádja. Te mit gondolsz? Beteges vagy gyönyörű?

admin

100% növényi alapú "nejlonzacskó" menthet meg minket

Zsebkertem

100% növényi alapú "nejlonzacskó" menthet meg minket

Beindult az egyre nagyobb volumenű nejlonzacskó-üldöztetés - az emberek hálisten lassan, de biztosan ráébrednek kártékonyságára. 100% növényi zacskó lehet a megoldás!

admin

Még több hasonló cikket a Gardenistán találsz.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept