2020.11.30.
Nyerj belépőt az első SütniCake-re!
November 8-9. között kerül megrendezésre az első SütniCake Sütemény- és Tortafesztivál az Iparművészeti Múzeum gyönyörű aulájában. Játssz velünk, és legyél ott Te is!
Az első SütniCake Sütemény- és Tortafesztivál (Kiállítás és Vásár) megrendezésével a szervezők olyan eseményt szeretnének életre hívni, ahol hazánk legjobb cukrászatai, cukrászai mutatják be termékeiket, kreatív alkotásaikat a látogatóknak. Válaszolj egy kérdésre, és nyerj páros belépőt!

A SütniCake Sütemény- és Tortafesztivál ötlete abból az elgondolásból született, hogy végre hazánkban is legyen a számos gasztrotematikájú rendezvény között egy esemény, mely elsősorban süteményeket és tortákat reprezentálja. A rendezvényen és versenyen közel 30 kiállító vesz majd részt, köztük lesznek a legnagyobb hazai cukrászatok ugyanúgy, mint az új, kisebb kézműves cukrászati manufaktúrák.

A fesztiválon a hagyományos sütemények mellett cupcake-ek, tartelette-ek, brownie-k, cake pop-ok, macaronok és torták várják majd az édesszájúakat, hogy megkóstolják vagy hazavihessék őket.
Az első SütniCake esemény témája és arculata: Alice Csodaországban. Ehhez a tematikához kapcsolódik a szakma és az amatőr cukrászok számára kiírt tortadesign-verseny témája is. A rendezvény előtti napon rangos zsűritagok segítségével megválasztják majd a SütniCake győztes tortáját is. A tortadesign-verseny legjobb alkotásait a szervezők kiállítják, és a rendezvény teljes ideje alatt megtekinthetőek lesznek.
Csokikrémes és krémsajtos cupcake
Csupa csokis tartelette
Mogyorós Cake Pop
A Gasztroszínpadon népszerű gasztrobloggerek látványos bemutatói várhatóak, akik néhány titkos fortélyba is beavatják majd a közönséget. A SütniCake kiállítói is programokkal, látványos bemutatókkal várják majd a látogatókat. Lesz tortadíszítő-verseny, cukorcsipke- és karamelldísz-készítés, macaron- és bonbonkészítő bemutató, gyermekeknek marcipánfigurázás. A programok között szerepel még az Iparművészeti Múzeum különleges kiállítása, melyen századfordulós cukrászati eszközöket és tárgyakat mutatnak majd be.
Az eseményről még több információt itt találsz
Kövesd a SütniCake-et a Facebook-on is!
Játssz és nyerj!
Válaszolj egy kérdésre november 5-én éjfélig, és nyerd meg az 5 db páros belépőnk egyikét! Sorsolás: 2014. november 6-án. A megfejtés elküldésével minden játékos elfogadja a játékszabályzatot és a NoSalty.hu látogatói feltételeit.
A játék megfejtéséhez itt találsz segítséget!
Nyerteseink
- Metz Anikó
- Guba Zoltán
- Rácskai Judit
- Prohászka Rita
- Főző Dominika
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















