2022.06.06.
Újabb kutatás járt utána annak, meg kell-e mosni a nyers csirkét
Mossuk vagy ne mossuk? A tudomány újra megvizsgálta az emberek millióit foglalkoztató kérdést.
Talán a konyhaművészet egyik legtöbbet ismételt kérdése az, hogy érdemes-e megmosni a nyers csirkehúst, mielőtt feldolgozzuk. Népes a mosáspárti és a mosásellenes tábor is, rengeteg a pro, és ugyanennyi a kontra érv is. Most egy amerikai kutatás összegezte, hogy mit gondolnak a témáról a szakértők, az eredmény pedig nem fog tetszeni a mosáspártiaknak.

Újabb kutatás járt utána annak, meg kell-e mosni a nyers csirkét
Többet árt, mint segít
A szakértők szerint az a konszenzus, hogy nincs igazán szükség a nyers csirke mosására, viszont, ha nem figyelünk, bajt okozhatunk vele. Az összes potenciálisan káros baktérium, például a szalmonella, elpusztul, ha a csirkét magas hőmérsékleten sütjük.
A nyers csirke mosása viszont baktériumokat terjeszthet a mosogatón, a konyhapulton és a közeli konyhai eszközökön vagy más élelmiszereken.
Az Észak-Karolinai Állami Egyetemen végzett és a Journal of Food Protection folyóiratban közzétett új kutatás célja, hogy jobban felvilágosítsa az embereket a nyerscsirke-mosás veszélyeiről. Ezen kívül a kutatók azt is szerették volna jobban megérteni, mennyire könnyű beszennyezni a konyhát a nyers csirke kezelése során.
Fertőző saláták

Így készül (szerintünk) a tökéletes omlós és szaftos csirkemell
Több száz alany vett részt ebben a kísérletben, és körülbelül a fele csapatnak azt mondták az elején, hogy nem jó ötlet nyers csirkét mosni. A többi résztvevő, akiket a kontrollcsoportnak tekintettek, nem kaptak tanácsot az étel elkészítéséhez. Mindkét csoportban a résztvevőket arra kérték, hogy készítsenek egyszerű vacsorát, amely csirkéből és salátából állt. A kutatócsoport legnagyobb meglepetésére az elkészített saláták nagyjából 25%-a mutatta bakteriális fertőzés jeleit – még sok olyan saláta is, amelyet olyan alanyok készítettek, akik nem mosták meg csirkét.
Úgy tűnik, hogy a nyers csirke mosásának elkerülése nem elegendő a konyhai környezet sterilen tartásához. A tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy eredményeik hangsúlyozzák a kézmosás fontosságát, valamint azt is, hogy nyers csirke kezelése után azonnali konyhai tisztítás és fertőtlenítés szükséges, különben a fertőzés így is terjedhet a helyiségben.
Mi a tanulság? Első sorban az, hogy nem érdemes nyers csirkét mosni – ez csak növeli a baktériumok terjedésének valószínűségét. Ezen kívül az is fontos, hogy ha nyers csirkével dolgozunk, utána megfelelően mossunk kezet, és a konyhát is fertőtlenítsük, mielőtt bármi máshoz nyúlunk, így minimalizálhatjuk egy ételmérgezés kialakulásának esélyét.
További konyhai tippeketet leshetsz el:
- Így kerülheted el, hogy felrobbanjon a vaj a mikróban
- Ezért nem kell (feltétlenül) megsózni a tészta főzővizét
- Tényleg élesítheted a turmixgéped pengéit tojáshéjjal?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















