2020.11.30.
Nyílik egy hely, ahol világít a ramen a sötétben - mindenképp látnod kell a képeket
Olyan jó, hogy kreatív emberek mindig voltak, vannak és lesznek is - olyanok, akik szükségét érzik, hogy mondjuk világító rament főzzenek.
Vannak dolgok, amelyek piaci rést töltenek be és hasznosak is, meg vannak, amelyek piaci rést töltenek be ugyan, de nincs kézzel fogható értelmük. Ezt hívjuk művészetnek! Mi lenne a világgal, ha csak a praktikumra törekednénk? Kiüresedne esztétikailag.
Ezzel a foszforeszkáló ramenezővel is pont az a helyzet: megszületett az ötlet, és meg is valósult. Lehet kérdezni, hogy miért, de mi inkább csak gyönyörködnénk benne.
A Coca-Cola korábbi designere, Ami Sueki, (az avantgarde design stúdió, a Zoo as Zoo alapítója) kitalálta, összefogott pár kreatív szakemberrel, például a Dashboard-dal, és pár év múlva megnyitották a Nakamura.ke-t, a világ első világító rament és dumplingot felvonultató éttermét.
Lapozzatok, több kép van!
A dolog egyébként annyira friss, hogy maga a megnyitó sem zajlott még le. Január 30-án kerül sor rá egy pop-up esemény keretein belül, Atlantában, két helyszínen. A bulikon mindössze néhány kiváltságos vehet majd részt, és csak akkor, ha előre foglaltak helyet.
A beharangozó szerint világító dumplingok, ramenek, sake, shochu koktélok, alvilági teremtények várják a résztvevőket.
A világító ételek egyébként a Bombas & Parr nevéhez fűződnek, akik a világ első nem olvadó jégkrémét is feltalálták - ők rájöttek, hogyzselatin és kinin megfelelő arányú egyesítése (utóbbi a tonik alapanyaga, ugye) fekete fényben foszforeszkál.
WOW. Az eredményt úgy fokozták, hogy különféle ételfestékkel is játszadoztak. Isteni.
Ennek ellenére jó tudni, hogy az elkészült ételek kizárólag természetes összetevőket tartalmaznak - még ha nem is úgy festenek.
Sanszos, hogy hallunk még a csapatról.
Ezt láttad az ízHUSZÁR magazinon?
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...
Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















