2020.11.30.
Nyílt levél egy apukától, akit eddig nem érdekelt a barátja gyereke
Egy férfi őszinte levelet írt, milyen érzés gyerektelenként megélni azt, amikor az ember legjobb barátjának kisbabája születik.
Hatalmas bátorságra vall, ha valaki beismeri, hogy hibázott, Chris Gaffney pedig az egész világ előtte tette ezt meg. Az apukaegy régi barátjának írt egy szívhez szóló levelet, amiben őszintén leírja, hogy annak idején nem nagyon érdekelték barátja gyerekei, de mikor megszületett saját lánya, akkor minden megváltozott. Most bocsánatot kér, amiért elhanyagolta a barátságukat, csak azért mert a barátja szülő lett.

„Kedves barátom,
Remélem jól vagy. Sajnálom, hogy elkerültem a társaságodat, amióta megszületett a gyereked. Úgy tűnt, sok dolgod van, nem akartam láb alatt lenni. Ráadásul az a helyzet, hogy nem érdekelt a gyereked. De most, hogy már van sajátom, megváltoztak a dolgok. Jobb ember lettem, azt hiszem, igazán lóghatnánk néha együtt!
Sajnálom, hogy nem voltam ott neked, de nagyon nehéz volt találkozni veled, folyton az altatásra hivatkoztál, és nem értettem, miért ekkora ügy, hogy egy gyerek elmegy aludni esténként, amiért nem lehet kimozdulni otthonról. Én meg nem szerettem felmenni hozzátok, mert a gyereksírással ki lehetett kergetni a világból. Ez alaposan megváltozott, most már minden szavadat átérzem.
Már értem, miért volt olyan nagy probléma, hogy a gyerek szerint túl forró a sajtos tészta, és hogy erről tényleg lehet egy egész délutánon át beszélni. Az is egyértelművé vált számomra, hogy mennyire sértő lehetett a megjegyzésem, amikor elmesélted, milyen cuki becenevet adott a totyogó gyereked a nagymamának. Ezúttal már hallgatnék rád, és figyelnék, hogy a tapasztalataidat használni tudjam.
3 sajtos Mac 'n' Cheese
Füstölt sajtos rakott tészta csirkemellel
Krémesen lágy sajtos tészta
Rájöttem, hogy nem tudom ezt egyedül végigcsinálni, nagyobb szükségem van rád, mint valaha a barátságunk alatt, hogy segíts eligazodni a szülők társadalmában, a gyereknevelési elvekben, a hozzátáplálásban és a hordozásban. Mivel a feleségem jövő héten megy vissza dolgozni, és én maradok itthon a gyerekkel, halálra vagyok rémülve, mihez kezdek majd egyedül.
Nem akarok könyörögni, de van egy közeli kis könyves kávézó, ami olcsó, és van benne gyereksarok is, ott találkozhatnánk. Vagy elmehetnénk együtt az állatkertbe kinevetni a kecskéket. De nagyjából bármire hajlandó vagyok, csak találkozzunk. Tudom, hogy sok idő eltelt, de ígérem, nem lesz furcsa beszélgetni velem, sokkal jobb barátod leszek, mint régen voltam. Most már érdekel a gyereked is, mert érdekel a kislányom.”
Ezeket olvastad már?
Bátorító levél egy anyától barátnőjének, aki még nem meri bevállalni...
Anyaszoba bátorító levele barátnőjéhez, aki még nem mert belevágni a babázásba, de talán majd most ráveszi magát a nagy döntésre...
Egy férj őszinte levele felesége szülés utáni testéhez
Egy édesanyja megkérte a férjét, hogy írja le, mit gondol 3 gyermekük után a testéről. Zsepiket előkészíteni, mert szem nem marad szárazon!
Egy menyasszony kétoldalas, szabályokkal teli esküvői meghívót küldött szét -...
Te jártál már olyan esküvőn, ahol arra kértek, hogy egyél a lagzi előtt, mert csak süti lesz, de abból sem sok? Nem? Pedig van ilyen, mutatjuk!
Amikor a szülő és a nagyszülő együtt neveli a kicsit...
Legalább néhány mondatban az elején ki kell emelnem, hogy milyen fontosak vagyunk egymásnak és a babának - mármint mi, szülők, és a nagyszülők. Mert tényleg így van.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















