Életmód

2022.10.13.

Nyílt levelet írt a férfinak egy nő, aki kritizálta a súlyát egy randin

Nosalty profilképe Nosalty

Mégis ki az, aki az első randin megjegyzést tesz a partnere súlyára? Úgy tűnik, sajnos akad ilyen, azonban a nő frappánsan válaszolt neki: nyílt levelet írt.

Japánban köztudottan őszinték az emberek, egyáltalán nem rejtik véka alá a véleményüket. Ennek ellenére talán ez a férfi mégis túlzásba esett: az első randin kezdte el kritizálni a nő súlyát. Anisa Kazemit annyira rosszul érintette az eset, hogy nyílt levelet írt a férfinak.

„Igen, felszedtem öt kilót, mióta Japánba költöztem, de ehhez senkinek semmi köze. Amikor egy japán fiatalemberrel randiztam egy sushi-étteremben, borzasztó kellemetlen helyzetbe hozott. Abban az étteremben, ahol voltunk, mindig pici tányérokon érkeztek automatikusan sorra a különféle ételek, minden finom volt, a hely csodálatos, és az első randim volt már hosszú idő óta, boldog voltam. Erre a pasi kinyitotta a száját:

Anisa, híztál, amióta Japánba érkeztél?

Nem tudtam, mit válaszoljak, ez volt az igazság, de miért számított? Annyi más téma lett volna a világon, miért pont az én súlyom az érdekes? „Talán kipróbálhatnál egy fogyókúrát”– folytatta a férfi, és bár tudtam, hogy a japán emberek egyenesek és őszinték, mégis megbántódtam a szavaitól. 

Nyílt levelet írt a férfinak egy nő, aki kritizálta a súlyát egy randin

Kedves Prick, aki 29 évesen még mindig a szüleiddel élsz, és soha nem hagytad el a várost, ahol születtél: képzeld, egy új országba költözni nehéz dolog. Tudom, senki sem kényszerített arra, hogy 8 ezer kilométerre költözzek a családomtól, barátaimtól és a kényelemtől, de az, hogy úgy döntöttem, hogy követem az álmaimat, még nem jelenti azt, hogy könnyű az elszakadás. Amellett, hogy az új ételeket is meg kellett szoknom, maga a költözés is egy folyamatos tanulást jelent, hogy elsajátítsuk, hogyan viselkedjünk az új és ismeretlen környezetben, amibe beletartozik az időjárás, munka, emberek, napi rutinok és még sok minden más.

És meg kell találni a legközelebbi edzőtermeket, termelői piacokat, egészséges boltokat. Illetve, az én esetemben, meg kell tanulni egyedül élni, főzni egy személyre, vásárolni és az első számú bűnös: a STRESSZ. Tudod, attól, hogy megváltoztatod az egész ÉLETED.

Ebben az élethelyzetben még az is szorongást okoz, hogy nem beszéled annak az országnak a nyelvét, amelyben élsz. Az olyan triviális feladatok elvégzése, mint egy levél feladása, a bankszámlaegyenleg ellenőrzése vagy egy chai latte rendelése megizzaszthat (az én esetemben nyilván nem eléggé). Végül, mivel nagyon messzire utaztál egy ennyire idegen (de izgalmas) országba, természetesen szeretnél elmerülni a kultúrában, a lehető legtöbbet kihozni minden napból, ha úgy tetszik. Ha ez azt jelenti, hogy elmerülsz egy kád ramenben – hát legyen!

Ne érts félre, nem a falánkságot reklámozom, csak azt próbálom mondani, hogy az élet rövid, és élni kell. Emlékszel Elizabeth Gilbertre az Ízek, imák, szerelmek című filmből? Azt mondta: 

Nem akarok elhízni, de bűntudat nélkül eszem. Szóval, megeszem ezt a pizzát, aztán megnézzük a focimeccset, és holnap elmegyünk vásárolni, veszünk magunknak egy mérettel nagyobb farmert.

De hogy válaszoljak a kérdésedre is, igen, híztam. 5,3 kilogrammot, hogy pontos legyek, amivel eleinte nagyon küzdöttem (mint mindenki a társadalom véget nem érő nyomása alatt, hogy vékonynak kell lenni). Nagyra értékelem, hogy időt szánsz arra, hogy nyomon követed a súlyomat, de sajnos ez inkább a te szegénységi bizonyítványod, nem az enyém.

Nem baj, ha a testünk más lesz az idők során, és normális, ha a súlyunk változik. Nem mondom, hogy a hízásom kommentálásával a külsőm alapján akartál megítélni, de az biztos, hogy én úgy éreztem. Annak tudatában írok neked, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy nehezteljünk, és még rövidebb ahhoz, hogy nemet mondjunk a sushira.

Őszinte tisztelettel,
A megvilágosult nő”

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept