2025.02.25.
Kiderült, egy átlagos nyugdíjas mennyi pénzt kap majd vissza – Nagyon keveset
A napokban áfa-visszatérítést ígért a kormány a nyugdíjasoknak, melynek értelmében bizonyos termékek áfájat visszaigényelhetik. Úgy tűnik, mégsem annyira fekete-fehér a döntés, mint sokan hitték.
A kormány a napokban jelentette be, hogy a nyugdíjasok áfavisszatérítést igényelhetnek bizonyos termékek után. Az öröm viszont lehet, hogy korai volt, mert a szakértők számításai után kiderült, hogy ez egy átlag nyugdíjasnak nagyon kevés pénzt jelent. Sőt, csak az áruházakra, boltokra érvényes, a piacokon, őstermelőknél nem.

Elképesztően kevés pénzt kapnak csak vissza a nyugdíjasok
Csak párezer forintról van szó havonta
A kormányrendelet szerint a visszatérítés egy bizonyos havi összegig lenne lehetséges az év második felétől, a zöldség és a gyümölcs áfájából, ami marad 27 százalék.
Az ígéret szerint ez körülbelül havonta akár 10-15 ezer forintos megtakarítást is jelenthetne, szakértők számítása alapján viszont mindössze párszáz vagy maximum párezer forintról lenne szó egy nyugdíjasra leosztva.
Több százezres havi bevásárlás kellene a tejtermékekből, a zöldség-gyümölcs termékköréből pedig 40-60 ezres, hogy nagyobb összeget kapjanak vissza a nyugdíjasok – mondta a Népszavának Katona Tamás, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának tanácsadója.
A piacokon, termelőknél nem visszaigényelhető az áfa
A másik gond pedig, hogy a piacokon értékesítő magánszemélyek és őstermelők jelentős körénél tett vásárlásai után a nyugdíjasok nem tudják majd visszakérni az áfát
– írja a Pénzcentrum.
Félő tehát, hogy a rendelkezés hatályba lépése után a nyugdíjasok a zöldség-, gyümölcs- és tejtermék-vásárlásaikat inkább ott fogják megejteni, akik fizetnek áfát, tehát az élelmiszerboltokban és a nagyobb kereskedelmi láncoknál.
Hírek, érdekességek, újdonságok:
- A hét akciós találata az Aldiban: ha sietsz te sem maradsz ki a termoszbögre-őrületből
- Sárközi Ákos itt folytatja tévés pályafutását
- A Lidl legújabb háztartási gépe letaszíthatja trónjáról a forrólevegős sütőt
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














