Gasztro

2020.11.30.

Ő Ábel Anita új szerelme, aki hamarosan megmutatja olasz főzőtudományát

Nosalty profilképe Nosalty

16 év házasság után tavaly novemberben jelentette be válását Ábel Anita. Az Ide Süss! című műsor háziasszonyára úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem. 

Ábel Anitáról válása után rengeteget cikkeztek arról, miért válhatott el 16 év házasság után férjétől és arról is, vajon mikor talál majd rá újra a szerelem. Úgy tűnik, a műsorvezető szívét sikerült elrabolnia a 36 éves olasz származású Roberto Favaro-nak.

De mit érdemes tudni Robertorol?

Roberto Favaro fiatal szülők gyermekeként édesapja által került Magyarországra, amely rögtön elvarázsolta őt és barátait is. A fiatal Robi középiskola után pszichológia szakra jelentkezett, ám az olasz Benetton cég már korán felkérte őt egyik ukrajnai varrodájának vezetésére.

23 éves korára Roberto már mindent elért, amit egy külföldi vállalkozó elérhet: egy 150 fős gyár vezetőjeként saját éttermet nyitott, így természetesen a gasztronómia sem állt tőle távol. A több éves gyári munka után éles váltás következett és Roberto teljes egészében a gasztronómia felé vette útját: ma már prémium olasz termékek (bor, szarvasgomba) behozatalával, és különleges húsok érlelésével foglalkozik.

A fiatal gasztroguru hamarosan saját videós sorozatait is elindítja, melyekben pontosan megírt receptek helyett az olasz életérzés szabadságával készít majd el különleges ételeket és megmutatja, hogy a szigorú receptek követése helyett hogyan lehet érzéssel, szórakozva finomabbnál finomabb ételeket készíteni.

Ezeket olvastad már?

Titkos módszerrel fogyott Erdélyi Mónika 15 kilót - a furcsa összetevőről Instagramján vallott

Gasztro

Titkos módszerrel fogyott Erdélyi Mónika 15 kilót - a furcsa...

Bulvároskodunk kicsit - Erdélyi Mónika lelkes Insta-posztban írt január óta bekövetkezett fogyásáról és egy meglepő összetevőről, aminek az örvendetes súlyvesztés köszönhető.

Nosalty

Kiderült, Tóth Vera új szerelme egy étteremtulajdonos

Gasztro

Kiderült, Tóth Vera új szerelme egy étteremtulajdonos

Sejtelmes fotót posztolt szerelméről Tóth Vera. Kiderült, hogy az énekesnő új párja egy népszerű étterem tulajdonosa.

Nosalty

Úgy tűnik, ezért volt sürgős Tóth Gabi és párja nagy bejelentése

Fogyókúra

Úgy tűnik, ezért volt sürgős Tóth Gabi és párja nagy...

Alig pár hete az ismert séf, Krausz Gábor megkérte az énekesnő kezét, aki azonnal igent mondott. Most újabb fontos bejelentést tettek Tóth Gabi Instagram-oldalán.

Nosalty

75 kilótól szabadult meg 7 hónap alatt, most másoknak is segítene az ismert hazai étteremtulajdonos

Életmód

75 kilótól szabadult meg 7 hónap alatt, most másoknak is...

Tabuk nélkül mesélt életmódváltásáról és önmagával vívott harcáról Bezerics Dani, a dél-balatoni és budapesti Paletták ötletgazdája, tulajdonosa.

Fenes Gábriel

via foodyny, címlapfotó:facebook

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept