Fogyókúra

2024.04.25.

5 kockás abroszos óbudai vendéglő, ahol a Krúdy-nosztalgia ma is él

Nosalty profilképe Nosalty

A Krúdy-év emlékezetes volt. 2013-ban reflektorfénybe került Óbuda vendéglátása, az ihletadó pedig az író születésének 135. és halálának 80. évfordulója volt. Ekkor még több legendás hely működött a Krúdy-negyedben: egy évre rá zárt be a Lajos utcai Régi Sipos Halászkert, aztán a Mókus Söröző, majd a Fő téri Új Sipos is. A kultikus vendéglői negyed fénye mára kissé elhalványult, pedig most is van hová mennünk, ha egy kis vendéglői nosztalgiára vágyunk. 5 jó helyet ajánlunk Óbuda szívében!

1899 óta folyamatosan nyitva: Kéhli Vendéglő

A Kéhli tényleg a velünk élő óbudai történelem. 1899 óta foglalkoznak itt vendéglátással, működött itt borkimérés, kocsma és polgári vendéglő is, a szocializmus évtizedei alatt pedig Híd Vendéglőként üzemelt. Cecei-Horváth Tibor 1990-ben nyitotta meg újra Kéhliként azzal a törekvéssel, hogy felidézze az egykori Kéhli mama-féle vendéglátói hagyományokat. Ma az ő családja viszi tovább a vendéglőt, ahol számos államfő és művész mellett Latinovits Zoltán és Schütz Ila, Ralph Fiennes vagy Arnold Schwarzenegger is vendégeskedett. A Kéhli nosztalgikus, de egyáltalán nem avítt, se nem lepukkant. Hangulatos, ízléses, az ételek pedig egyszerre múltidézőek, de a kor követelményei szerint készülnek: a kis piros fazekas levesek, a velős csont, a Tafelspitz (tányérhús), Lévai Esztike töltött káposztája és Fidó apó magyarkúti medvetalpa az elmúlt dzsentrivilágot idézi, amiben olyan jó egy kicsit elmerülni a Kéhli falai között.

Kéhli / forrás

Kéhli Vendéglő
Budapest III. kerület, Mókus u. 22.

Csülökelőrendelés, velőnapok, hatalmas adagok: Zöld Kapu

Az árnyas kerthelyiség végén a stelázsi, a zöldre festett ablakkeretek és padok, a muskátlik és a többi cserepes virág, és maga a zöldre mázolt kapu… Aki járt már itt, most biztosan eszébe juttattuk a Budapestre egy kis vidéki hangulatot csenő vendéglő miliőjét. Az egykori Weinper Kert, a mai Zöld Kapu Vendéglő egy fogalom: nem száll versenybe a mai éttermek menő dizájnjával, viszont a rezsi- és élelmiszerárak robbanása nem fogott az adagokon. Az ételek emberesek, az étlap pedig önmagában is egy kis időutazás, olyan tételekkel, mint a Húsos fazék, a Bakter csülök vagy a Csülök apraja, ahogy a Banya szereti (ez egy májjal sült csülök). Ide azért jöjjünk, amire bizton számíthatunk: a régivágású vendéglői kedvenceket pedig jó ízléssel válogatott cseh sörökkel és a magyar Szent András Sörfőzde meggyesével, búzasörével, IPA-jával öblíthetjük le.

Zöld kapu / forrás

Zöld Kapu Vendéglő

Budapest III. kerület, Szőlő u. 42.

Velős-hagymás és füstölt csülkös rántotta: a Csalánosi Csárda már reggel sem hazudtolja meg önmagát

A Csalánosi Csárda úgyszintén fogalom. Az étterem nevében azért szerepel, hogy Óbuda, mert eredetileg 2003-ban Kecskeméten nyitott az első Csalánosi Csárda, és csak 12 évvel ezelőtt érkezett meg Budapestre. Óbuda főterén jelenleg sajnos – immár 2022 ősz óta – nincs nyitva az Új Sipos Halászkert, ezért is fontos a Krúdy-negyed vendéglői hagyományainak fenntartásához, hogy a modern bisztrók, éttermek mellett Óbuda vendéglátásának nosztalgikus arcéle is megmaradjon. A Csalánosi Csárdában a Zöld Kapuhoz hasonlóan bitang adagokra számíthatunk, és finoman szólva is csacsiság itt holmi zöldsalátát enni (e célra vannak jobb helyek), a Csalánosinak viszont nagy erőssége a már nem sok helyen kapható jó magyar ételek sora. A teljesség igénye nélkül: kakastaréj-, zúza-, herepörkölt, malaccsülök, pacalpörkölt, birkapörkölt vagy a piros lábasban érkező tanyasi kakaspörkölt. Igazi betyáros csárdahangulat, óriási vendégtérrel, Óbuda szívében.

Csalánosi Csárda / forrás

Csalánosi Csárda Óbuda

Budapest III. kerület, Hídfő utca 16.

A legendás Tiroli helyén ma az ÚJ-BUDAVÁR-LAK Vendéglőben serceg a borjúbécsi

A Lajos utca 33-as szám alatt működött a a múlt században a Tiroli Vendéglő, amely ÚJ-BUDAVÁR-LAK-ként folytatja évszázados történelmét. Bár hivatalosan ez már a II. kerület, valójában a Kolosy tér közelében, az óbudai hangulat teljében vagyunk még. A legendás Tiroli helyén működő vendéglő nem ad a nosztalgikus díszletekre, az enteriőrt nem a helyi vendéglős hagyományok szerint alakították. Egyértelműen az árban versenyeznek a környékbeli helyekkel, jutányos áron kínálnak hétköznapi menüt, amit preferálnak is a környékbeliek. Erdély ízei is megjelennek a magyar ételek mezőnyében – pacallevest vagy mézes-mákos palacsintametéltet nem sok helyen lehet kapni a városban!

Új-Budavár-Lak Vendéglő / forrás

ÚJ-BUDAVÁR-LAK Vendéglő

Budapest II. kerület, Lajos u. 33.

Az óbudai vendéglős hagyományokat 30 éve ápolja: Harapó Mókus

A Harapó Mókus neve még azokban is megragadhatott, aki még sosem járt az óbudai kockásabroszosban. A mókás név egy igazán kedves helyet takar, ahol a kockás abrosz kék-fehér színű, a kazettás fal jellegzetesen zöld színű, és a sötétbarna elemek, valamint a csillárok is egy kicsit a múltba repítenek a mai bisztrók és street foodosok világából. Bár a Harapó Mókus története csak kicsit több, mint három évtizede kezdődött meg, szellemiségében, küldetésében a klasszikus óbudai vendéglők stílusát viszi tovább. Barátságos, befizethető, ahol egy-két látogatás után már fel fog ismerni a felszolgáló. Bekacsintanak az étlapon az Őrség ízei, bécsi szeletet pedig borjúból, sertésből és pulykából is kérhetünk. Nem itt ásták meg a magyar gasztroforradalom árkait, és nem is ezért jár vissza a törzsvendégkör.

Harapó Mókus / forrás

Harapó Mókus

Budapest III. kerület, Zápor u. 69.

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapkép: Harapó Mókus / Facebook

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept