2020.11.30.
Óda a csavaros fagyihoz: megnyitott a Bon Dia, ahol csak természetes alapanyagokból csavarják a fagyidat
Eddig a csavaros fagyi fogalma egyet jelentett a gagyi, tutti-fruttis műanyag ízzel. Itt az ideje, hogy átgondoljuk ezt a műfajt is! A Bon Dia fagyizóban jártunk.
Szinte még az illatát is érzem azoknak a vízparti kisbüfékben kapható, nagykarú fagylaltgépből kisajtolt műanyag "fagyiknak", amelyekkel még a 2000-es évek előtt menőztem. Kétféle szín, kétféle íz, ízfokozók, cukorszórás, roletti, semmit le nem törlő szalvétákba tekert tölcsér, igen, ez a nyár!

A budapesti Madách teret évek óta belengi a hipszterhangulat, és olyan helyek nyitnak sorra, amikbe nemhogy nem ciki beülni, hanem egyenesen elvárás. Innen indult útjára a mára már étteremmé nemesült Igen pizzázó, és 8 éve itt nyitotta meg ajtaját a My Little Melbourne, ami elsők között lovagolta meg sikerrel a speciality kávézók hullámát.

Na, ott, a Madách téri sor sűrűjében nyitott meg két hete a Bon Dia Soft Serve.Balázsi Péter és felesége, Dia nem újak a szakmában. Igaz, nem cukrászok, és nem is tanulták ki Bolognában a főzött fagylalt készítését, de nem ma kezdték. Ők nyitották ugyanis az előbb említett kávézót. A My Little Melbourne egy ausztráliai utazásról kapta a nevét, és a koronavírus ellenére is jól menő családias hangulatú kávézó maradt, ami két egymás melletti egységgel üzemelt. Az egyikben viszont most helyett kapott egy fagyigép, és át is keresztelték. A hely eddig egyébként brew-barként működött, és ez nem is változott, de mivel Péterék réges-régen szerettek volna egy fagyizót is, most úgy gondolták, belevágnak.

,,Nem mentünk el egy fagylaltakadémiára, mint sokan, mi csak így eldöntöttük, és egy hónapon belül megcsináltuk. Csak egy kis csavaros fagyizót akartunk, és még próbálkozunk ezzel az egésszel" - kezdi Dia, a névadó, a Bon Dia! történetét.
A kezdő lökést a megfelelő név megtalálása adta, ezután indult be igazán a fantáziájuk. Péterék régóta dolgoznak egy olyan céggel, ami lágyfagylaltot forgalmaz, azaz porokat – a csavaros fagyi ugyebár porból van. A Bon Dia kínálatába viszont csak vegán és természetes összetevőkből álló fagyik kerültek, van például feketeszenes, pisztáciás-matchas, málnás-rózsás-licsis, de egy igazi kék színű fagylaltot is árulnak, ami hál' istennek nem attól kék, amitől a strandos társai. Színét a spirulina nevű algaféle adja, de nem kell parázni, az ízén ez semmit nem ront.
,,A név volt meg előbb, szóval "gombhoz a kabátot."My Little Melbourne Ice creamet nem akartunk, és sokan tesznek be a boltba fagyit mástól, ezt sem szerettük volna. Olyat akartunk, amit mi is minden nap meg tudnánk enni, és ami beleillik a lelki világunkba" - meséli Péter.

Balázsi Péter és felesége, Dia a Bon Dia Soft Serve megálmodói
A hely neve Bon Dia, azt jelenti, 'jó napot', és azért tetszett meg Péternek, mert feleségét is Diának hívják...de nem ez az egyetlen családi kötődésű elnevezés a fagyizóban! A fagylaltok Péter lányairól kapták nevüket:Panna Rose és Emma Green így tehát a csajok, míg Péter után a Peter Black nevű feketeszenes fagylalt került a kínálatba. A White Flower nevet is egy rokon ihlette, és ott van az elmaradhatatlan Melbourne Blue, ami Péterék koromfekete mopsz kutyája után lett elkeresztelve, és akin természetesen többször is majdnem átestem a boltban, hiszen ő mindenhol jelen van. Egy vérbeli dekorációs elem.

Dia és férje az elérhető és a vágyott hosszútávú tervekről így nyilatkozott nevetve: ,,Óvatos duhajként nyitottunk, nem vadulunk, de talán jövőre szeretnénk egy üzletet külön, vagy jó lenne egy fagyi truckkal elmenni Barcelonáig meg vissza."
Apropó Barcelona. A felszolgált kávék egytől egyig Spanyolországból érkeznek, a Bon Dia Soft Serve pedig nemcsak fagyizó és kávézó, hanem egy kis üzlet is, ahol minden kávéimádó talál magának ezt-azt. Menjetek, egyetek egy jó csavaros fagyit! Bon Dia!

Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
Felejtsd el a gombócot! 4 hely, ahol nem a megszokott...
A fagyievés szinte kötelező nyári elfoglaltság. Mutatunk 4 helyet Budapesten, ahol nem a szokásos gombócokban érkeznek a frissítő nyári fagylaltkülönlegességek.
Top 13 házi fagyi cukormentesen
Ha nincs időd/lehetőséged eljutni kedvenc fagyizódba, ne keseredj el, simán készítsd el kézműves fagyidat te magad, otthon!
Nagyon bizarr: CSIRKENUGGETSBŐL készülő csavaros fagyival botránkoztat egy fagyizó
Bizarr csavaros fagyival botránkoztat az ír fagyizó - csirkenuggetset aprítanak tejszínbe, hogy kedvenc mekis falatkádat ezentúl el is nyalhasd!
Hiánypótló fagylaltozó nyílt a belváros szívében
Nincsen budapesti nyár Damniczki fagylalt nélkül. A cukrászmester fagyijai megérkeztek Budapest belvárosának szívébe, a Gelateria Pichler-be!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept


















