2020.11.30.
Okos fánkozó lovagolta meg a Tide-mosószert faló tinik hülyeségét
Lassan a csapból is az folyik, hogy az amerikai tinik milyen hülyeséget találtak ki megint: folyékonymosószeres kapszulákat esznek. Van viszont, aki hasznot húzott ebből.
A fahéjchallenge után, (amikor is őrölt fahéjat kellett kanállal bekapni, és fulladás nélkül abszolválni a lenyelést) itt a Tidekapszula-kihívás, aminek során agyukat vesztett amerikai tinédzserek folyékonymosószeres párnácskákat rágnak szét nagy boldogan, hogy aztán eltorzult arccal köphessék ki, jobb esetben - ennyi. Hogy mi az értelme? 4 mp hírnév.
Na mármost az emberiség gondolkodó fele és a szemfüles pizzéria- és sütizőtulajok meglovagolták a trendet, és a cég, valljuk be legintenzívebb ingyenreklám-hullámára felülve Tide-mosókapszula alakú és színű finomságokat kezdtek gyártani
"Ettől legalább nem kerül ambulanciára a gyerek"
felkiáltással.
NÉZZÉTEK ŐKET!
A következő fánkok egy észak-karolinai fánkozóból származnak, nevezetesen a Wake n Bake Donuts-ból, ahol tökéletesen leképezték a Tide-kapszulák mását:
Ez pedig ugyanaz pepitában - pizzaformájú, 100%-ig ehető mosószerkapszula a Vinnie's Pizzeriából, Brooklynból.
Introducing: PIEd Pods. Listen. We're concerned about the youths. They're eating laundry detergent pods. Our Pied Pods (filled w/cheese and roni) have that bright, alluring colors that youths crave BUT are 100% edible and 100% not soap. Plus they're delicious. #vinniesbrooklyn pic.twitter.com/ck4eni31VX
— Vinnie's Pizzeria (@vinniesbrooklyn) January 18, 2018
Ezeket olvastad már?
12 annyira cuki étel, hogy nem lesz szíved megenni őket
Ez az anyuka annyira édes-kedves-tündéri fogásokat készít a gyerekeinek, hogy azokat megenni kegyetlenség! Nézzétek.
Ne egyél fahéjat merőkanállal!
A közösségi oldalak korában a legtöbben kaptunk már felkérést különböző internetes kihívásokra. A videóban szereplő hölgy valószínűleg nem vállal többet!
Újabb idióta netes kihívás: FOLYÉKONY MOSÓSZERT esznek a tinik, és...
Te megennél egy folyékony mosószert tartalmazó kapszulát, ha egy világ nézné végig? Az igen veszélyes és érthetetlen online kihívás most erre sarkallja a tiniket.
Van egy magyar ovi, ahol mindig irtó cuki reggelivel indul...
A közüzemi étkeztetésről mindenkinek megvan a véleménye. Túlnyomó részben rossz. Ezeknek a gyerekeknek viszont csak jó emlékük marad majd óvodás korukból!
via metro, designtaxi
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















